Inno-tér
2020. március 5.

Év Háza pályázat 2020

Április 20-áig nyújthatják be munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői az idei Év Háza pályázatra. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázat két kategóriájában a 600-600 ezer forintra emelt fődíj mellett idén több különdíj is gazdára vár. A pályázatot az építőipar egyik legnagyobb építőanyag-gyártója, a Leier Hungária Kft. mint fő támogató mutatja be.


Az Év Háza pályázat mára a magyar építészeti közélet részeként, annak legjelentősebb szervezeteinek és szövetségeinek a támogatásával, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével tizedik alkalommal keresi a példamutató építészeti teljesítményeket – 2020-ban a családi ház és kis társasház kategória mellett ismét középület kategóriában is. A díj az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építészszakmai elismerés lett.

Az országos, nyílt és nyilvános Év Háza pályázaton az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és a maximum négylakásos lakóépületek tervezői mérettethetik meg munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületeket is górcső alá veszi a neves zsűri, amelynek elnöke Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind esztétikai, mind környezeti, mind pedig gazdasági szempontból példaértékűek. Az Év Háza díj jellegzetessége, hogy az fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára sem elérhetetlen pénzdíjas pályázat.

A pályaművek beadási határideje: 2020. április 20., 16 óra.

Eredményhirdetés és díjkiosztás: 2020. szeptember 25.
A pályaműveket elektronikusan az evhaza.hu web­oldalon lehet benyújtani. Az Év Háza 2020 videó a https://youtu.be/TJjETztY2mM címen tekinthető meg.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka