Erdőtelepítéssel a klímaváltozás ellen
Az Országfásítási Program 2019-es meghirdetése óta már több mint 40 ezer hektár új erdő és faültetvény létesítésére pályáztak a gazdák. Az állami erdőgazdaságoknál folyó erdőtelepítési mintaprogramok keretében 2019–2020-ban 554 hektár, 2020–2021-ben pedig 683 hektár erdőt telepítettek. Az Újszülöttek Erdeje Program részeként több mint hárommillió facsemete került földbe. Nagy István agrárminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a Településfásítási Programban 2020 és 2022 között 1362 településen 36 ezer sorfát ültetnek el, és a fákat leggyakrabban játszóterek, sportpályák árnyékolására vagy iskola-, óvodaudvarok szépítésére használták fel.

Az elmúlt tíz évben a szociális tüzelőanyag-programban a kezdeményezésben részt vevő önkormányzatoknak mintegy 1,2 millió köbméter tűzifát biztosítottak az állami erdőgazdasági társaságok. Az utóbbi években, 2017 és 2022 között a gazdálkodók, valamint az erdészeti és természetvédelmi igazgatási szervezetek által készített tervek mintegy 450 ezer hektár Natura 2000 besorolású erdőterület természeti szempontú kezelését teszik lehetővé, továbbá az erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország egyik legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját is.•