Inno-tér
2014. október 2.

Elindult a 2014/2015. évi Meet the scientist

2014. október 1-én, Budapest IX. kerületében, a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégiumban rendezték meg a Meet the scientist program idei nyitórendezvényét.


A programot a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Magyar Fulbright Bizottság és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége indította el. Célja a műszaki és természettudományok, illetve az amerikai tanulmányi lehetőségek népszerűsítése, magyar középiskolások körében.
A program a 2014/2015 évi tanévben 3 fővárosi és 6 vidéki (pl. Székesfehérvár, Szekszárd, Sárospatak, Debrecen, Gödöllő stb.) középiskolába látogat el, ahol a természettudományok és a műszaki tudományok területén dolgozó, korábbi Fulbright-ösztöndíjasok tartanak népszerűsítő előadásokat, ill. a Mobilis munkatársai mutatnak be látványos kísérleteket.

Az előadást megelőző sajtótájékoztatón Fábián Zoltán, a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

Antos László, a MISZ ügyvezető igazgatója bemutatta az Innovációs Szövetség tudomány-népszerűsítő, tehetséggondozó tevékenységét. Kiemelte a „Meet the scientist” program mellett az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, a nemzetközi verseny lehetőségeket stb.

Raffi Balian, az USA budapesti nagykövetségének tudományos és környezetvédelmi attaséja többek között arról beszélt, hogy az USA Nagykövetsége számára a „Meet the scientist” program a legkiemelkedőbbek közé tartozik, ezért is támogatják immár 4 éve.

Az előadás előtt a IX. kerület polgármestere, Bácskai János köszöntötte a diákokat.

A sorozat első előadását „Privacy: kutatási téma széles érdeklődésűeknek” címmel tartotta meg Biczók Gergely, a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszék adjunktusa, közel 100 tanuló előtt. A diákok az előadásból többek között megtudhatták, hogy tulajdonképpen mi is az a privacy, valamint azt, hogy egy problémát hány féle aspektusból lehet vizsgálni.

Kísérleti bemutató


A rendezvényhez kapcsolódva működik a program honlapja ahol folyamatosan megtekinthetők lesznek a programok előadásainak fotói, videó is, valamint aktív a program Facebook csoportja.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka