Inno-tér
2020. december 14.

Együtt az erdők felfalása ellen

Több mint egymillióan írták már alá azt a petíciót, amelyben egy erős erdő­védelmi törvényt sürgetnek az Európai Uniótól, olyat, amely megálljt parancsol az erdőpusztításhoz vezető fogyasztásnak, és ezáltal a jövőnket is megóvja.


Világszerte megdöbbentő ütemben tűnnek el az erdők és a ter­mé­szetes élőhelyek. Emiatt egyre kisebb mértékben tudják betölteni szerepüket az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség megőrzésében vagy az olyan ikonikus fajok védelmében, mint például a jaguár. Az erdőpusztulás egyik fő oka közvetlenül kapcsolódik azokhoz az élelmiszerekhez, amelyeket Európában is fogyasztunk. Ilyenek például a főként állati takarmányként használt szója vagy a pálmaolaj, melynek termesztéséhez természetes erdőket, őserdőket irtanak ki, hogy kiszolgálják a nemzetközi piac igényeit.

A jelenlegi EU-s szabályozás megengedi, hogy az erdőirtással összefüggésbe hozható termékek eljussanak az EU piacára. Most azonban az európai zöld megállapodás (EU Green Deal) keretében az Európai Bizottság először vizsgálja, hogyan lehetne kezelni a globális erdőirtást a piac szabályozásán keresztül. Ezért a Bizottság 2020 szeptemberében nyilvános konzultációt indított „az erdő­irtás kezelésére irányuló további jogalkotási és nem jog­alkotási intézkedések értékeléséről”.

Erre reagálva indított petíciót a WWF, a Természetvédelmi Világalap más civil szervezetekkel, a többi között a Greenpeace-szel együtt. A petíciót – melyet világszerte már több mint egy­millióan írták alá – itthon a Felelős Gasztrohős civil szervezet és a Jane Goodall Intézet is támogatja.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka