Inno-tér
2022. június 15.

Díjazták legtehetségesebb fiatal feltalálóinkat

A 31. alkalommal meghirdetett, 2021-22. évi Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, a díjakkal járó több mint 2,5 forint ösztöndíjat osztott ki a június 13-ai eredményhirdetésen a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, továbbá 8 kiemelkedő innovatív középiskolai tanár 500-800 ezer forintos, 8 legeredményesebb innovatív középiskola 800-1000 ezer forintos díjban részesült.


A középiskolás fiatalok számára 2021 Szeptemberében meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A 122 pályázó közül az első fordulóból 63 jutott tovább, akik közül 53-nak sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát a 26 tagú akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

A június 13-ai eredményhirdetésen a középiskolás fiatalokat, tanárokat Csák János, Kulturális és innovációs miniszter valamint dr. Kollár László, az MTA főtitkára köszöntötte. A legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 3 második és 4 harmadik díjat, valamint 1 különdíjat vehettek át Csák János, minisztertől és dr. Jakab László, zsűrielnöktől. A díjazottak a 12 havi ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített porcelán kisplasztikát is kaptak.

Kiemelkedő, nemzetközileg is jegyzett kutatási eredményeket ért el:

  • Kovács Viktória, Tóth Regina (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) „Újrahasznosítható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kisméretű RNS-ek azonosítására” című pályázatukkal. Viktória és Regina célja egy olyan eszközrendszer kifejlesztése volt, amely alkalmas kisméretű RNS-ek, köztük a számos betegség markerjeként jelentkező mikro RNS-ek kvalitatív vagy szemikvantitatív kimutatására, amely így alkalmas lehet a daganatos szűrések első fázisában.
  • Kovács Nóra Anna (János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár) „Rusty” című pályázatával. Nóra fejlesztésével azokat a társadalmi csoportokat kívánja megcélozni, amelyek szeretnének egy élhetőbb környezetért apró lépéseket tenni, valamint jól rezonálnak egy robot által felmutatott Társadalmi Tükör Technológia jelenségére (Social Mirror Tech.).
  • Barna Benedek László (Budapesti Szent István Gimnázium) „UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz” című pályázatával. Benedek nagyfelbontású mikroszkópos technikák során alkalmazott immunfestést limitációjának kiküszöbölésére fejlesztett egy fluoreszcens ligandokat alkalmazó eljárás is.


Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló-bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió, 2022 szeptemberében a Leidenben rendezendő „33. Fiatal Tudósok Versenyén”, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az Európai Uniós díjakért (3500-7000 euró).

Dr. György László, KIM államtitkár, dr. Birkner Zoltán, NKFIH elnök és dr. Pakucs János, a Verseny szervező bizottságának elnöke azon középiskoláknak melyek műszaki, természettudományos innovatív szakkört, klubot működtettek, és legalább 3 vagy több nevezést adtak be, az indulók közül pedig legalább kettő a 2. fordulóba jutott, 800-1000 ezer forintos díjakat, 8 kiemelkedő középiskolai, természettudományt oktató innovatív szemléletű tanárnak pedig 500-800 ezer forintos díjakat adtak át.

A díjazottakról és a további 27, dicséretben részesített pályázatról szóló kiadvány letölthető ITT.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka