Inno-tér
2019. május 4.

Budapest Water Summit 2019

A vízválság a témája, és közel kétezer résztvevőt várnak a világ minden részéről az október 15. és 17. között megrendezésre kerülő Budapesti Víz Világtalálkozóra (Budapest Water Summit 2019).


Idén – 2013 és 2016 után – ismét megrendezik az év egyik legfontosabb hazai diplomáciai eseményét, a Budapesti Víz Világtalálkozót, melynek legfőbb témája a globális vízválság megelőzése, illetve ahol ez már nem lehetséges, a hatásokhoz való alkalmazkodás elősegítése lesz. A találkozó célja, hogy a vízválság megelőzését és a következményekhez való sikeres alkalmazkodást az eltérő problémák következtében előálló helyzetek mindegyikére alkalmazza, és ezzel hozzájáruljon a globális vízpolitikai folyamatok alakításához.

A konferencia meg­hívottjai között lesznek idén is a víz, a víztisztaság (sza­ni­tá­ció) és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó nemzetközi intézmények, kormányok, valamint az üzleti, a pénzügyi és a tudományos élet képviselői.

A konferencia részeként megrendezett vízipari szakkiállítás idén még nagyobb hangsúlyt kap, mint korábban, hiszen a ma­gyar vízipar és víz­tudomány már dolgozik a vízválság megelőzésén. Magyarország a digitális vízgazdálkodás élvonalába tartozik, ezért a kiállításon olyan – kiemelten a hazai – víziparban tevékenykedő cégek, szervezetek mutatkoznak majd be, amelyek versenyképes, innovatív és környezetbarát technológiákkal jelentős szerepet vállalhatnak szerte a világban a víz­ipari kihívások megoldásában, illetve a károk csökkentésében is. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka