Inno-tér
2021. december 7.

Az éltető víz

A Föld víz­készlete nagyjából 1,4 milliárd köb­méter, ebből az édes­víz mind­össze 3 százalé­kot tesz ki, és ennek is 80 százaléka a sarki jég­takaró­ban található, így a rendelke­zésre álló édes­víz a Föld víz­készleté­nek csupán 0,5 százaléka. Magyar­ország ebből a szem­pontból kivételezett helyzetben van.


A Föld lakosságának 10 százaléka nem jut hozzá az alap­szintű ivóvíz-szolgálta­tás­hoz sem, és még többen vannak, akik számára semmilyen szennyvíz­kezelési megoldás nem érhető el. Afrika országai vannak a leg­súlyosabban kitéve az iható víz hiányából adódó veszélyeknek.

Európában azonban a lakossági ivóvíz-ellátottság 96 százalékos, és Magyar­ország még ehhez képest is kivételezett helyzetben van, hiszen egyedül­álló ivóvíz­készlettel rendelkezik. Jelenleg minden települé­sen van vezetékes ivóvíz a több mint százmillió kilométernél is hosszabb víz­hálózatnak köszönhetően. A közműves ivóvíz­hálózatra kötött lakások aránya Bács-Kiskun megyében a leg­alacsonyabb, mintegy 90 százalékos, míg Buda­pes­ten és 9 megyében az ellátott­ság megközelíti a 100 százalékot. Hazánkban a víz­vezeték-hálózat­ból folyó ivóvíz a leg­szigorúbban ellenőrzött élelmi­szer, a fele ásványvíz-minőségű, vagyis a csapból olyan víz folyik, melyben az értékes ásványi anyagok mennyisége meghaladja az 500 milli­grammot literenként. A problémát a sok esetben elörege­dett víz­vezeték-hálózat jelenti, emiatt a csapvíz veszít élvezeti értékéből, de rendelkezésre állnak korszerű vízkezelő és vízszűrő berendezések, melyek segítségével a csap­vízből prémium minőségű vizet lehet készíteni.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka