Inno-tér
2020. október 3.

A kutyák szociális élete

Inspirálóan és izgalmasan beszélni fontos tudományos témákról három percben – ezt vállalták a Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary együtt­­működésé­ben immár harmadik alkalommal meg­rende­­zett tudomány­kommuniká­ciós verseny résztvevői.


„A kutatónak nem érhet véget a munkája egy-egy őt izgató probléma megoldásával. Felfedezéseit el is kell tudnia magyarázni, méghozzá nemcsak a kutatótársainak, hanem az érdeklődő tágabb közönségnek is. Bonyolult dolgokról kell beszélnie egyszerűen, inspirálóan, közérthetően, és ha lehet, viszonylag röviden” – mondta a FameLab magyarországi döntőseit köszöntő beszédében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Az első helyezett: Vékony Kata (Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás )

A versenyre természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók vagy tanárok je­lentkezhettek. Idén, a járványveszély miatt, a zsűri a jelentkezők videói alapján választotta ki a 11 döntőst. A verseny­zők­nek három percük volt arra, hogy meggyőzzék a zsűrit és a közönséget előadásukkal, amelyben a tartalom, a közért­hető­ség és a személyes karizma is számított.

A bíráló­­bizottság értékelése alapján a FameLab 2020-as magyarországi döntőjét Vékony Kata biológus nyerte „A kutyák szociális élete” című előadásával. Ő képviselheti hazánkat a nemzetközi döntőben november­ben, illetve elutazhat jövő áprilisban az Edinburgh-i Nemzet­közi Tudományos Fesztiválra. A második helyezett Németh Erik agykutató, a közönség­díjas pedig Regős Krisztina építész­mérnök hallgató lett.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020
Címkék

Innotéka