Inno-tér
2016. március 3.

A jövő önjáró gépjárműveinek fejlesztői

Együttműködési megállapodást írt alá a BME, az ELTE és az MTA SZTAKI.


A gépjárműgyártás mellett egyre számottevőbb az autóipari ku­ta­tás-fejlesztés területén is Ma­­gyarország szerepe, hiszen nagy nem­zet­közi konszernek jelentős fejlesztőintézeteket hoztak létre hazánkban. A járműipari fejlesztések az intelligens és autonóm közlekedési technológia létrehozásának irányába haladnak. Az intelligens közlekedési eszközök fejlesztése nem új keletű kezdeményezés. A járművezetőt támogató rendszerek (Driver Assistance Systems – DAS) számos, ma már szinte mindennaposnak számító (navigációt és parkolást segítő rendszerek, biztonságot fokozó) eszközeinek fejlesztése jelzi e folyamat különböző állomásait, melyek elvezetnek az önjáró autó megalkotásához. Több autógyártó cég is előállt már autonóm autóval, azonban a tökéletesen és minden körülmények között biztonságosan, önállóan közlekedő gépkocsi prototípusa még várat magára.

Ehhez a trendhez illeszkedik, hogy az e terület ipari kutatás-fejlesztésében érdekelt vállalatokkal együttműködésben kialakított képzési struktúra megteremtésére a BME, az ELTE és az MTA SZTAKI újszerű, egyetem-kutatóintézet-ipar szövetségben a Bosch és a Knorr Bremse közreműködésével létrehozta a RECAR (REsearch Center for Autonomous Road vehicles) programot. A tervezett RECAR Központban a csúcstechnológiai kutatás-fejlesztés és oktatás céljait szolgáló laboratóriumok jönnek létre. A program nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország ennek a témának az egyik központja legyen.

A program célja az ipari, egyetemi, kutatóintézeti tudástőke és gyakorlati tapasztalat szinergiáinak felhasználásával a tématerület magasan kvalifikált szakembereinek képzése, melynek során jelentős hozzáadott értéket teremt az autonóm gépjármű-irányítás kutatásában, és hozzájárul a kutatási eredmények hatékony felhasználásához is a műszaki és informatikusképzésekben. Az együttműködés keretében az egyetemeken két új – angol nyelven oktatott – mesterszak indítását tervezik, melyekre elsősorban mérnöki és informatikus alapszakok hallgatói jelentkezhetnek. A 2017 februárjában induló képzésekben részt vevők a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán „Autonomous Vehicle Control Engineer” néven, illetve az ELTE Informatikai Karán „Computer Science for Autonomous Driving” elnevezéssel szerezhetnek mérnöki, illetve informatikus diplomát.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka