Kép: Depositphotos/JakubRutkiewicz

Az újonnan terjedőben lévő állatok nem kizárólag pozitív hatást gyakorolnak a már kialakult városi ökoszisztémára, és a lakosoknak is bosszúságot, sőt anyagi károkat okozhatnak, ezért elsődleges fontosságú, hogy ezeknek az új lakóknak a tevékenységét tudományos objektivitással, előítéletek nélkül értékeljük. Kövér László, a tanszék adjunktusa, a minikonferencia főszervezője interjúnkban saját kutatási alanya, a dolmányos varjú példáján keresztül mutatta be, hogy milyen összetett okai vannak egy-egy faj városi elterjedésének, és az általa kifejtett hatások ugyanilyen komplexek.

Miért volt időszerű ez a konferencia? Változott-e az állatok jelenléte a városokban az utóbbi években?

– Igen, folyamatosan változik: gyakoribbá váltak az emberek és az állatok közötti konfliktusok a városokban és a városokon kívül is (bár ebben szerepet játszik a média is, amely szívesen számol be ezekről az incidensekről, így gyakrabban lehet találkozni velük). Nekünk, a témával foglalkozó kutatóknak az a kötelességünk az ilyen helyzetekben, hogy hiteles információval lássuk el a közvéleményt. A minikonferencia célja is ez volt, mert a szakértők először tömör, informatív előadásokban ismertették a témával kapcsolatos legfontosabb eredményeiket, majd a közönséget is bevonva kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a gondolataikat. Így a konferencia tökéletesen illeszkedett a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat céljai közé, hiszen tudományosan megalapozott tanácsokkal látta el az embereket.

A laikusok városban élő állatokkal kapcsolatos vélekedései mennyire állják meg a helyüket?

– Sok tévhit kering a környezetünkben élő állatokkal kapcsolatban, ezért is fontos, hogy az egyetem megnyissa a kapuit, és ismeretterjesztő munkába kezdjen. Rengeteg a téves közvélekedés a városokban és a városokon kívül élő gerinces és gerinctelen állatokkal kapcsolatban.

Az együttélés megítélése nagyban függ az adott fajtól, illetve attól, hogy milyen régóta folytat városi életet. Például az énekesmadarakat (képünkön széncinege) pozitívan értékeli a legtöbb ember esztétikai és tradicionális okokból, és azért is, mert elkapják a rovarokat, és énekükkel jókedvre derítenek. (Kép: Depositphotos/578foot)

Bár sok embernek az az érzése lehet, hogy a városi állatok és az ember kapcsolata kizárólag a konfliktusokról szól, mivel csak akkor vesszük észre őket, amikor élettevékenysé­gük zavaró hatásként jelentkezik, azonban az élővilág­nak van számos pozitív hatása is ránk nézve. Az együttélés megítélése nagyban függ az adott fajtól, illetve attól, hogy milyen régóta folytat városi életet. Egyes vélemények szerint egyébként az „együttélés” helytelen megfogalmazás, itt inkább „együttlétezésről” lehet beszélni.

Bár sok embernek az az érzése lehet, hogy a városi állatok és az ember kapcsolata kizárólag a konfliktusokról szól, az élő­világnak van számos pozitív hatása is.

Vannak fajok – például az énekesmadarak –, amelyeket pozitívan értékel, vagyis szeret a legtöbb ember, részben esztétikai és tradicionális okokból, részben pedig azért, mert úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak számunkra, például elkapják a rovarokat, vagy az énekükkel jókedvre derítenek.

Exponenciális állomány­gyarapodás

Ugyanakkor számos városi állat nem ennyire kedves sokaknak.

– Így van. Például a saját kutatásaim tárgya, a dolmányos varjú megítélése már korántsem ilyen egyértelműen pozitív. Debreceni lakosként tanúja voltam az elmúlt évtizedekben, ahogy ennek a kétszínű tollruhás, nagyon intelligens madárfajnak a városi populációja folyamatosan erősödött. A témavezetőm nyolcvanas években írt doktori disszertációjában még ritka fészkelő fajként hivatkozott rá, azonban az évezred elején, amikor én is elkezdtem vele foglalkozni, már gyakori volt; a nyolcéves doktori kutatásom során pedig exponenciális, rob­ba­násszerű állománynövekedést tapasztaltunk nála. A jelenség több aggályt is felvet. Egyrészt a varjak a ta­vaszi időszak­ban előszeretettel fosztják ki a többi madár fészkét, elhordják azok tojásait és fiókáit. Mindez je­len­tős nyomást je­lenthet az urbánus biodiverzitásra.

Végeztünk ezzel kapcsolatban egy kutatást, eredmé­nyül pedig azt kaptuk, hogy a dolmányos varjú exponenciális állomány­gyarapo­dása valóban negatív hatással van a többi madárfajra. Mindezek ellenére nem szabad telje­sen el­ítélni a kálo­mista varjúnak is nevezett városlakót.

Hallgatóimnak mindig azt tanítom, hogy egyik érde­kelt szakmának – legyen az vadgazdálkodás vagy természetvédelem – sem lehet célja a zéró tolerancia, vagyis bizonyos faj/fajok teljes eltüntetése (ez alól kivételt jelentenek az idegenhonos fajok). A dolmányos varjúnak – akár városi, akár városon kívüli területeken – megvan a maga ökológiai szerepe. A predációs nyomásuk pozitív szelekciót eredményezhet, dögöt takarítanak el, az elhagyott fészkeikben más fajok – például vércsék, baglyok – találhatnak otthonra.

A varjak rendkívül intelligensek, rájöttek, hogy a városi környezettől, az ott élő emberektől nem kell félniük. Járókelőket, házi kedvenceket érnek varjútámadások, és előszeretettel fosztják ki a többi madár fészkét, elhordják azok tojásait, fiókáit. Ugyanakkor dögöt is eltakarítanak. (Kép: Depositphotos/Niklasstormdigitala)

Milyen problémát jelentenek a dolmányos varjak a városokban, például Debrecenben?

– A dolmányos varjú a városi ökoszisztémában csúcs­ragadozónak számít. Valójában egyetlen komoly ellen­sége van: maga a dolmányos varjú, ugyanis rendszere­sen kirabolják a fajtársaik fészkeit is, illetve jelentős a fajon belüli versengés a különböző ökológiai forrásokért. A megnövekedett jelenlétük egyre többször és gyakrabban eredményez konfliktusokat. A tanszékünkre mind több bejelentés érkezik, amelyekben a lakosok arról panaszkodnak, hogy régebben mennyivel több fekete rigó volt a kertjükben, ám mostanra eltűntek, mivel a varjak kifosztották a fészkeiket. Volt egy eset, amikor egy kutyatenyésztő jött be hozzánk személyesen. Felháborodottan mesélte, hogy a varjak rendszeresen elhordják a kutyák méregdrága tápját. Hazánk első vidéki állatkertjében, a Debreceni Kultúrparkban már komoly biztonsági intézkedéseket kellett bevezetni a varjak ellen. A récék kifutójánál speciális költőházakat kellett kialakítani, hogy mérsékelni tudják a dolmányos varjak récetojás- és fiókalopásait. 

A dolmányos varjú a városi ökoszisztémábancsúcsragadozónak számít. Valójában egyetlen komoly ellensége van: maga a dolmányos varjú.

A varjak az épített környezetben is károkat képesek okozni. A cívisváros esetében feltúrták a gyepszőnyeget az atlétikai pályán és a DEAC-pályán is, Budapesten a Fiumei úti temetőben végeztek hasonló tevékenységet, miközben férgek és más eleség után kutattak. Mindezzel borsot törnek az üzemeltetők orra alá, a gyepszőnyeget ugyanis jelentős anyagi ráfordítás ellenében lehet helyreállítani. Ennél is drágább történet a debreceni Nagyerdei Stadion tetőszerkezete, amelyet 16 ezer négyzetméter különlegesen vékony fólia borít. E fólia szakítószilárdsága a vékonysága dacára rendkívül nagy. A dolmányos varjak viszont, miután a szomszédos állatkert kínálta svédasztalon degeszre ették magukat, kevéssé ismert okokból, talán kíváncsiságból, já­tékosság­ból, kilyuggatják a fóliát. A probléma már évek óta vissza-visszatérő, megnyugtató, hosszú távú megoldást még nem sikerült rá találni.

Terülj-terülj asztalkám!

A varjak közvetlenül is konfrontálódnak az emberrel?

– Előfordulnak incidensek. Ahogy Budapesten, úgy itt, Debrecenben is megjelent az a viselkedésük, különösen a tavaszi költési időszakban, hogy agresszíven védik a fészkeiket és a fiókáikat, akár az emberrel szemben is. Egyes óvodákban – amelyeknek a területén lévő fán varjak költöttek – hetekig nem engedték ki a gyerekeket az udvarra játszani a varjútámadás veszélye miatt. Ez a viselkedés főként akkor tapasztalható, amikor a fiókáik a kirepülés előtt állnak, vagy nemrég hagyták el a fészket. Számos hírt hallani a médiában, miszerint járókelőket, házi kedvenceket érnek varjútámadások. Ezek nem Hitchcock madarai, nem városi legendák, hanem a valóság, ráadásul ez a viselkedési forma a jövőben egyre gyakoribbá válhat. Egyesek szerint ez a jelenség oda vezethető vissza, hogy a támadó varjak eredetileg ember által nevelt kezes madarak voltak, és így nagyon hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Elképzelhető, hogy bizonyos esetek ilyen madarak számlájára írhatók, ám az agresszív viselkedés egyébként sem idegen ettől a madárfajtól. Nem csak a dolmányos varjúra jellemző ez a magatartás, más fajok, például az ausztrál és a japán varjak is rendszeresen megtámadják az embert.

Mi okozza alapvetően a varjak populációnövekedését a városokban?

– Részben az emberi tevékenység, ugyanis vidéken, a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken régebben tűzzel-vassal irtották. Vagyis közvetetten mi vezettük rá a varjakat arra, hogy a városok sokkal előnyösebbek és biztonságosabbak a számukra. A vetési varjakkal kapcsolatban hasonló problémákat tapasztalni, amit csak tovább bonyolít az, hogy ők – szemben a dolmányos varjúval – védettséget élveznek. A pápista varjút (a vetési varjút – a szerk.) a hatvanas-hetvenes években kikiáltották mezőgazdasági kártevőnek, a nyolcvanas években végzett szisztematikus mérgezési programnak köszönhetően sikerült is a teljes hazai állományt kilencven százalékkal csökkenteni. A dolmányos varjú esetében nem sikerült elérni ilyen „sikereket”, mivel a vetési varjúval ellentétben nem telepesen fészkel, hanem magányosan, így nem volt hatékony ellenük a gyérítési program. A varjak rendkívül intelligensek, rájöttek, hogy a városi környezettől, az ott élő emberektől nem kell félniük. Bár a városban folyamatos az emberi jelenlét, az ottani lakosok sosem fognak puskát rájuk, hiszen városban tilos a vadászat. Viszont amerre csak néznek, mindenhol terülj-terülj asztalkámat látnak a parkok és a kommunális hulladék kínálta sok­színű táplálkozási lehetőségek miatt. Fészkelés tekintetében is ideális számukra a városi környezet: remek parkokat, fasorokat találnak, ahol biztonságosan költhetnek. A varjak nemcsak belátogattak a városokba, de nagyon jól érzik ott magukat, rezidenssé váltak.

Tehát manapság a varjak egész életüket a városokban élik le, nem költöznek soha, nem vonulnak?

– Voltak kutatásaink, melyek során szárnybilétával láttuk el a madarakat, így nyomon tudtuk követni a mozgásu­kat. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a városban kikelt varjak nem hagyják el a települést, ott élik le az egész életüket. Ráadásul ezek a madarak szép kort is megélhetnek, vannak már nyolc éve jelölt, és még mindig életben lévő egyedeink. Nincs tudományos konszenzus ugyanakkor arról, hogy a városi vagy a vidéki varjak élnek-e jobban. Bizonyos eredmények arra utalnak, hogy a vidéki madarak jobb fizikai kondícióban vannak, míg a városban erőteljesebb az intraspecifikus, azaz a fajon belüli kompetíció, versengés. Minthogy kisebb helyen tömörülnek a mada­rak, erősebben kell versengeniük egymással a fészkelőhelyekért és minden más forrásért. Kifejezetten véres harcok dúlnak a dolmányos varjak között a csoporton belüli hierarchiában elfoglalt minél kedvezőbb pozíciókért.

Felelőtlen gondoskodás

Más, városban élő állatfajoknál hasonló trendek figyelhetők meg, mint a varjaknál?

– A varjak városi állományerősödése talán a leglátványosabb, igazi állatorvosi lova az ember-állat konfliktusoknak. A legtöbb vadon élő, de a városba költöző állat (főként, ha nem tud elrepülni), igyekszik rejtőzködni az ember elől, ezért a legtöbben éjszakai életmódot folytatnak. Ilyenek például a vaddisznók.

A vaddisznók nappal rejtőzködnek, de éjszakánként portyázni indulnak, feltúrják a szemeteseket, feleszik a gyümölcsfák terményeit, kiválóan alkalmazkodtak a városi környezethez. (Kép: Depositphotos/RnDmS)

Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem egyetemi tanára és munkatársai végeztek vizsgálatot Budapestre beköltözött vaddisznókon. Jóllehet erről kevesen tudnak, ma már stabil budai vaddisznó-populációról beszélhetünk. Kisebb kondák róják éjszakánként az utcákat, élelmet keresnek, és gyakorlatilag az egész életüket a fővárosban élik le. Az ő jelenlétüket is az ember tette lehetővé. Sok vaddisznó például évtizedek óta lakatlan budai villákban húzza meg magát nappal, éjszaka pedig portyázni indulnak, feltúrják a szemeteseket, feleszik a gyümölcsfák terményeit, kiválóan alkalmazkodtak a városi környezethez.

A legtöbb vadon élő, de a városba költöző állat igyekszik rejtőzködni az ember elől, ezért a legtöbben éjszakai életmódot folytatnak.

Az ember tevékeny segítsége nélkül a vadállatok nem maradhatnak meg tartósan a városban?

– Ez fajtól függ, de kétségtelen, hogy az ember tudatos vagy felelőtlen segítsége nagyban hozzájárul a sikerességükhöz. Itt, Debrecenben is gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek – természetükből adódóan – szeretnek adni, szeretnek gondoskodni a védtelennek tűnő állatokról. Az idős emberek gyakran tesznek ki ételmaradékot vagy állateleséget az állatoknak. A kihelyezett élelmet ugyanúgy elfogyaszthatják a kóbor macskák, kutyák, mint a patkányok vagy éppen a dolmányos varjak. Kimutattuk, hogy az emberi etetés hatására megnőtt a fiatal varjúegyedek téli túlélése. A varjak mellett egyéb állatfajok városi populációi is erősödhetnek. Bizonyos városokban, városrészeken gyarapodhatnak például a nyest állományai. Az, hogy gond adódik-e a jelenlétükből, attól függ, hogy milyen niche-t (ökológiai fülkét) tudnak elfoglalni, vagyis milyen szerepet töltenek be az ökoszisztémában, mivel és hogyan táplálkoznak, hol tudják magukat meghúzni.

Bizonyos városokban, városrészeken gyarapodhatnak például a nyest állományai. Az, hogy gond adódik-e a jelenlétükből, attól függ, hogy milyen szerepet töltenek be az ökoszisztémában, mivel és hogyan táplálkoznak, hol tudják magukat meghúzni. (Kép: Depositphotos/CreativeNature)

Hogyan érdemes és etikus hozzáállnunk a problémákat okozó városi vadállatokhoz? Kell-e, szabad-e, van-e értelme például irtani őket?

– Ennek megválaszolásához mindenképpen pontosan tisztában kell lennünk az adott faj ökológiájával, viselkedési sajátosságaival. Ezek mellett folyamatosan monitoroznunk kell őket, hogy pontos információink legyenek a tényleges egyedszámukról (hiszen a tömegességük szubjektív megítélése sokszor csalóka). Meg kell értenünk, hogy mi miért történik velük, mivel általában nem fekete-fehér történettel szembesülünk. Gyakran kiderül, hogy számos tényező együttes hatására alakult ki az aktuális állapot, maga a konfliktus forrása. Amikor például megcsappan a nekünk kedves állatok – így az énekesmadarak – állománya, könnyen bűnbakot csinálhatunk például a varjakból. Pedig a valóságban sok más tényező: az időjárás, a táplálékellátottság, fertőzések vagy az ember természetátalakítása is közrejátszhat ebben. De hogy ne kerüljem meg a választ, adott esetben előfordul, hogy befogjuk a városokban problémát okozó állatokat és áttelepítjük őket máshová. Extrém esetben pedig, ha a szakmai érvek ezt teljes mértékben alátámasztják, akár gyéríteni is lehet őket. Az utóbbi lehetőség mérlegelése során azonban nagyon vékony jégen táncolunk, mert a hiteles szakmai szempontok mellett a lakosság érzékenységét is figyelembe kell vennünk. Ha ugyanis nem nyerjük el az egyetértésüket, több kárt okozhatunk a beavatkozás­sal, mint amennyi problémát megoldunk vele. Ezért is fontos az ismeretterjesztés és a civilekkel való folyama­tos kapcsolattartás.•

Címlapkép: Depositphotos/JakubRutkiewicz