Profik a bérhőkezelésben

Jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években az ISVH Műszaki Szolgáltató Zrt. A bérhőkezelés terén piacvezetőnek számító, dinamikusan fejlődő vállalkozás jelenéről és terveiről Tapasztó Péter cégvezetőt kérdeztük.


„Az elmúlt évek fontos változásokat hoztak cégünk életében, hiszen 2010 elején a menedzsment cserélődött le, 2012-ben pedig tulajdonosváltásra került sor” – tájékoztatta magazinunkat Tapasztó Péter. Az új tulajdonosok egy jól bevezetett, a magyarországi bérhőkezelésben piacvezetőként működő vállalkozást vettek át azzal a céllal, hogy ezt a pozíciót tovább erősítsék, és a cég további növekedését elősegítsék. Az ISVH Műszaki Szolgáltató Zrt.-be 2013-ban olvadt az előd ISVH Kft., jelenleg ebben a formában működik a vállalkozás. Az ISVH Műszaki Zrt.-t négyfős igazgatótanács irányítja, melynek három tagja a tulajdonosokat képviseli, cégvezetőként Tapasztó Péter a negyedik tag. Az ügyvezető közvetlen munkatársai a cég vezetőségében Turiné Varga Gabriella pénzügyi vezető, Kovács Zsolt termelési és logisztikai vezető, Murányi Ferenc minőségbiztosítási vezető és Babai József üzemfenntartási vezető.

A tulajdonosváltás után hamar kiderült, hogy céljaik eléréséhez szerkezeti reformokra, profiltisztításra is szükség van, és akad tennivaló a hatékonyságnövelés, költségcsökkentés területén is. Ennek jegyében első lépésként a szervezeti struktúrát alakították át: kibővítették a menedzsmentet – önálló vezetője lett a minőségügynek –, és az új felállásban világosan meghatározták a hatásköröket, felelősségi köröket. Jelenleg negyvenen dolgoznak a cégben, az ötfős vezetőség és a tizenkét fős indirekt állomány mellett huszonhárman dolgoznak közvetlenül a termelésben.

Alapvetően két üzletáguk van: az indukciós és a védőgázas hőkezelések. Indukciós hő­kezelő üzemükben hét berendezés működik két-három műszakban, gépparkjukat olyan frekvencia- és teljesítménytartományban állították össze, hogy minél szélesebb sávban fedje le a megrendelői igényeket. Közép- és nagyfrekvenciás edzéseket tudnak megvalósítani CNC vezérlésű edzőgépekkel.

Indukciós hőkezelő üzem

Védőgázas hőkezelő üzemükben négy kamrás védőgázas edzőkemence, öt kamrás védőgázas megeresztőkemence, továbbá három aknás védőgázas kemence működik. A technológiai paramétereket folyamatosan regisztrálják és archiválják, a hőkezelések szabályozott atmoszférájú, zárt rendszerű kemencékben zajlanak. Lágyítás, normalizálás, edzés-nemesítés és kéregedzések: cementálás, betétedzés és nitrocementálás a járatos technológiák. A korábban említett profiltisztítás jegyében megszüntették a vákuum hőkezelési technológiát.

Védőgázas hőkezelő üzem

Megrendeléseik legnagyobb hányada a személy- és haszongépjármű-gyártásból, vasúti járműgyártásból, nehéz- és bányaipari gépgyártásból, valamint a mezőgazdasági gépgyártásból származik. Felismerve a tényt, hogy a gazdasági növekedés motorját hazánkban az autóipar jelenti, egy évvel ezelőtt hozzáfogtak az ISO/TS 16949 minőségirányítási rendszer bevezetéséhez, a tanúsítás 2015 márciusára várható. „Elkötelezettek vagyunk a folyamataink és a rendszereink fejlesztésében, ezen keresztül a minőség folyamatos javításában. Elsődleges szempont számunkra, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek a szolgáltatásunkkal, szervezetünk minden tagja ezt tartja szem előtt a napi munkája során” – összegzett Tapasztó Péter.

Ehhez szükség van egy siker- és célorientált csapatra, amelynek kialakítására az elmúlt két-három évben komoly erőfeszítéseket tettek. Szemléletváltásra volt szükség ahhoz, hogy az erős piaci versenyben tartani, illetve erősíteni tudják a pozíciójukat. Aki erre nem volt képes, attól elköszöntek, a maradókkal és az újonnan érkezőkkel pedig elkezdtek egy közös munkát, amely a versenyképesség foko­zásának az alapja lett. Képzésekkel igyekeznek felkészíteni munkatársaikat a mindennapos szakmai kihívásokra, a képzésekhez oktatási intézmények segítségét is igénybe veszik. A szisztematikus munka kezdi meghozni a gyümölcsét, míg 2013-ban 5 százalékos forgalomnöveke­dést értek el az előző évhez képest, idén három negyedév után kijelenthető, hogy 10 szá­zalékot meghaladó lesz a növekedés.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka