2020. május: jegyzet, adatbányászat, folyamatmodellezés, diagnosztika, egyetem, vegyipar, portré, okostechnológia, genomika, gépipar, közlekedés, fizika, orvostudomány, hálózatkutatás, matematika, it, tudomány, neutronkutatás, anyagtudomány, autóipar, öntészet, mérés, atomenergia, biztonságtechnika, innováció, elektronika, disszemináció, izotóptechnika, egészségipar, vízgazdálkodás, környezetvédelem, építés, zöldkörnyezet, fenntarthatóság, hulladékgazdálkodás, paragrafus, mesterséges intelligencia, virtuális valóság

Műanyag-stratégia – megtorpanást hozhat a járvány?

Az Európai Bizottság 2018 januárjában hozta nyilvánosságra azt a műanyag-stratégiát, melynek célja a környezet megvédése a műanyagokkal való szennyezéstől, ugyanakkor a növekedés és az innováció támogatása úgy, hogy a műanyagok jelentette kihívást Európa javára fordítsa. A stratégiát a 2015-ben elindított, a körforgásos gazdaságra való átállás felgyorsítását segítő cselekvési terv alapján dolgozták ki, és a szabályozás, a kutatás-fejlesztés, valamint a gazdaságpolitika területén számos feladatot ró a szereplőkre. A jogalkotásban 2018–2019-ben jelentős lépések történtek, ugyanakkor az idei és a következő évekre tervezett intézkedések kérdésessé válhatnak. Az valószínűsíthető, hogy a munka nem áll meg, de időben el fog húzódni, illetve egyes szabályozások célja és tartalma is módosulhat.


Európában évente 25,8 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, és ennek kevesebb mint 30 százalékát hasznosítják újra, 31 százaléka lerakókra kerül, míg 39 százalékát elégetik. Napjaink gyakorlatában a műanyagok előállítása, használata és hulladékká válása jellemzően nem teszi lehetővé az anyagok körforgásában rejlő nyereségek kiaknázását, ugyanakkor ártalmas a környezetre. A műanyag-stratégia1 célja ezért a környezet védelme és egy olyan műanyag-gazdálkodás megalapozása, amelyben a tervezés és az előállítás teljes mértékben figyelembe veszi az újrahasználatra, a javításra és az újrahasznosításra irányuló igényeket, azaz a fenntarthatóbb anyagok kutatás-fejlesztését helyezi előtérbe. Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint gazdasági érdekek is indokolják a műanyag termékek más módon történő kezelését a tervezéstől a gyártáson és használaton át az újrahasznosításig, hiszen, ha Európa vezető szerepet vállal az átalakulásban, akkor ezzel új beruházások és munkahelyek is létrejöhetnek.

A műanyag-stratégia célja a környezet vé­delme és egy olyan műanyag-gazdálkodás megalapozása, amelyben a tervezés és az elő­állítás teljes mértékben figyelembe veszi az újrahasználatra, a javításra és az újrahasznosításra irányuló igényeket, azaz a fenntarthatóbb anyagok kutatás-fejlesztését helyezi előtérbe.

A műanyag-stratégia tervei között szerepel, hogy 2030-ra az EU piacán megjelenő minden, műanyagból előállított csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie; csökkenni fog az egyszer használatos műanyagok fogyasztása, a mikroműanyagok szándékos használatát pedig korlátozni fogják. Az új műanyag-gazdálkodás megalapozása érdekében a stratégia célfeladatai között jelölték meg, hogy a Bizottság 2018 folyamán megkezdi a csomagolásról és a csomagolási hulladék­ról szóló irányelv felülvizsgálatát, megalkotja a kikötői fogadó­létesítményekről szóló új irányelvet, és előterjeszti az egyszer hasz­nálatos műanyagokról szóló javaslatot.

A csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló irányelv módosítása

A 2018 májusában elfogadott módosított csomagolási irányelv2 egy lényeges változást tartalmaz az eredetihez képest: megemeli a csomagolási hulladékokra vonatkozó kötelező hasznosítási arányokat. A módosítás indoklása szerint javítani kell az Európai Unióban folytatott hulladékgazdálkodás színvonalát, ennek legfontosabb eszköze pedig a jogilag kötelező hasznosítási célértékek előírása. A hasznosítási arányok emelésével ugyanakkor ösztönözhető az újrafeldolgozást célzó innováció, mérsékelhető a hulladéklerakók befogadóképességének növelése, és javítható a fogyasztói magatartás is. A megemelt célértékeket tanulmányozva látható (1. táblázat), hogy a legdrasztikusabb növekedést a műanyag csomagolások hasznosítása területén várja el a jogszabály.

A tagállamoknak 2020. július 5-éig hatályba kell léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási szabályozásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljenek az irányelvnek. Emellett nemzeti szinten biztosítani kell azt, hogy 2024. december 31-éig, a módosított hulladék keretirányelvnek3 megfelelően, valamennyi csomagolásra vonatkozóan kiterjesztett gyártói felelősségen alapuló rendszerek jöjjenek létre. A Bizottságnak 2020. december 31-éig meg kell vizsgálnia azokat a jelenlegi módosítással nem érintett, úgynevezett lényegi követelményeket, melyekkel megerősíthető az újrahasználatra irányuló tervezés és a magas színvonalú újrafeldolgozás támogatása.

A hasznosítási arányok emelésével ösztönözhető az újra­feldolgozást célzó innováció, mérsékelhető a hulladéklera­kók befogadóképességének növelése, és javítható a fogyasztói magatartás is.

A kikötői fogadólétesítményekről szóló irányelv

Becslések szerint évente 5-13 millió tonna műanyag kerül a világ óceánjaiba; az Európai Unió területén a tengerekbe és az óceánokba jutó műanyaghulladék éves mennyisége 150-500 ezer tonna. Az óceánokban jelenleg több mint 150 millió tonna műanyag található. A tengerbe jutó hulladék nagyobb része ugyan a szárazföldről származik, de jelentős a hulladékoknak a hajókról történő tengerbe ürítése is, ami elsősorban annak tudható be, hogy a kikötőkben nem mindig állnak rendelkezésre megfelelő befogadólétesítmények, valamint hiányoznak a hulladékok parton való leadásának megfelelő ösztönzői.

A hajókról származó hulladékok leadására alkalmas kikötői lé­tesítményekre vonatkozó szabályozás 2018 áprilisában készült el. Az irányelv célja a tengeri környezet védelme az EU-ban található kikötőket használó hajókról származó hulladékok tengerbe ürítésének negatív hatásaival szemben. Ezt olyan kikötői befogadólétesítmények biztosításával kívánja elérni, ahová a hulladékokat le lehet adni.

Az Európai Unióban a tengeri elhagyott hulladék 80-85 százaléka műanyag, ebből az egyszer használatos műanyag aránya 50 százalékot, a halászathoz köthető tételek pedig 27 százalékot tesznek ki.

Az irányelvből kiemelhető követelmény, hogy a kikötői be­fo­gadó­létesít­mények­nek lehetővé kell tenniük a hajókról származó hulladékkal való környezetbarát gazdálkodást – össz­hang­ban a hul­ladékokról szóló uniós és nemzeti joggal. Ez azt jelenti, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a hulladékok elkülönített gyűjtését a kikötőkben annak érdekében, hogy azok újrafeldolgozásra alkalmasak legyenek. A befogadólétesítmények üzemeltetésének költségeit a tagállamok a hajóktól beszedett díjakból fedezik, de ezek a költségek nem ösztönözhetik a hajókat arra, hogy hul­ladékukat a tengerbe ürítsék. A Bizottságnak 2020. június 28-áig el kell fogadnia azokat a végrehajtásra vonatkozó szabályozásokat, amelyek alapján megállapítható, hogy valamely hajó a fedélzeti hul­ladékgazdálkodás tekintetében eleget tesz az irányelv követelményeinek. A tagállamoknak 2021. június 28-áig kell hatályba léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelvnek megfeleljenek.

Az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó irányelv

Az Európai Bizottság 2018. május végén hozta nyilvánosságra az irányelv tervezetét, amelyet a különböző uniós bizottságok, szakmai és társadalmi szervezetek javaslatait figyelembe véve 2019. június 5-én véglegesítettek. Az egyes műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló irányelv4 a körforgásos szemléletet hivatott előmozdítani: az egyszer használatos termékek helyett a fenntartható és nem mérgező termékeket és az újrahasználati rendszereket helyezi előtérbe. A keletkező hulladék mennyiségének csökkentése érdekében – a hulladékokról szóló irányelvben rögzített hulladékhierarchiának megfelelően – a megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

A köznyelvben lebomló műanyagnak nevezett, oxidatív úton lebomló műanyag biológiailag nem megfelelően bomlik le, hozzájárul a mikroműanyag-szennyezéshez, hagyományos műanyagokhoz keverve pedig csökkenti az újrafeldolgozott műanyag minőségét.

A jogszabályban nevesített termékek kiválasztása hulladékszámlálás alapján történt, eszerint az Európai Unióban a tengeri elhagyott hulladék 80-85 százaléka műanyag, ebből az egyszer használatos műanyagtételek aránya 50 százalékot, a halászathoz köthető tételek pedig 27 százalékot tesznek ki. Az irányelv hatálya a tengerpartokon talált, leggyakrabban előforduló műanyag termékekre, a műanyagot tartalmazó halászeszközökre, valamint az oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékekre terjed ki. Ez utóbbiak olyan adalékanyagot tartalmaznak, melynek segítségével elérhető a műanyag mikroméretű, szabad szemmel már nem látható részecskékre történő szétesése, illetve kémiai lebontása. Az ilyen műanyag biológiailag nem megfelelően bomlik le, hozzájárul a mikroműanyag-szennyezéshez, hagyományos műanyagokhoz keverve pedig csökkenti az újrafeldolgozott műanyag minőségét.

Az irányelv hatálya alá tartozó termékek összességé­ben a számlálások során talált egyszer használatos mű­anya­gok­nak körülbelül a 86 százalékát jelentik. A mikro­mű­anya­gokról nem rendelkezik közvetlenül az irányelv, azon­­ban azt rögzíti, hogy az EU-nak arra kell ösztönöznie az összes gyártót, hogy szigorúan korlátozzák a mikroműanyag-tartalmat a készít­ményeik­ben. A szigorítást az indokolja, hogy az Európai Unióban évente 75-300 ezer tonna mik­ro­­mű­anyag kerül a környezetbe, ezek egy része a különböző ter­mékekhez, például kozmetiku­mok­hoz szándéko­san hozzá­adott, más részük pedig a makro­mű­anya­gok apró­zó­dá­sá­ból ered. Az általában egy milliméternél kisebb mikroműanyagok élettani hatása ma még egyáltalán nem tisztázott, az azonban már igazolt, hogy a részecskék a levegőből a tüdőbe, illetve az élelmiszerekbe is bekerülnek.

Az Európai Unióban évente 75-300 ezer ton­na mikro­mű­anyag kerül a környezetbe, melyek egy része a különböző termékekhez, például kozmetikumokhoz szándékosan hozzáadott, más részük pedig a makro­műanyagok aprózódásából ered. A részecskék a leve­gőből a tüdőbe, illetve az élelmi­szerekbe is bekerülnek.

A nevesített termékekre egy vagy több, eltérő szigorú­ságú intézkedés vonatkozik a betiltástól a fogyasztási kor­látozáson át a kiterjesztett gyártói felelősség elvének érvényesítéséig. Tehát nem arról van szó, hogy ezeknek a termékeknek a forgalmazását egységesen betiltanák az EU-ban – ahogy ez a köztudatban elterjedt. Azt, hogy milyen szigorú intézkedést rendelnek egy adott termékhez, annak alapján határozták meg, hogy rendelkezésre állnak-e megfelelő és fenntarthatóbb alternatívák, mennyire lehet megváltoz­tatni a fogyasztói szokásokat, illetve más uniós jogszabályok vonatkoznak-e a termékre. Mivel alternatív megoldások hiányában bizonyos egyszer használatos műanyag termékek fogyasztása várhatóan a jövőben is növekedni fog, ezért a tagállamoknak a lehető legambiciózusabb intézkedések meghozatalára kell törekedniük a fogyasztási szokások meg­változtatása érdekében. Azonban ezeknek az intézkedéseknek összhangban kell lenniük az élelmiszer-higiéniára, az élelmiszer-biztonságra, a termékek nyomonkövethetőségére és a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó jogszabályokkal.

A fogyasztási szokások megváltoztatása érdekében hozott intézkedéseknek összhangban kell lenniük az élelmiszer-higiéniára, az élelmiszer-biztonságra, a termékek nyomonkövethetőségére és a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó jogszabályokkal.

A különböző korlátozó-szabályozó intézkedések tartalma, jelentése a következő.

A fogyasztás csökkentése érdekében a tagállamoknak meg kell hozniuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel tartós visszaesés érhető el a csoportba tartozó termékek esetében, és ezek leírását 2021. július 3-áig meg kell küldeniük a Bizottságnak, illetve nyilvánosságra kell hozniuk. A szabályozásokkal 2026-ra a 2022-es adatokhoz képest mérhető mennyiségi csökkenést kell elérni az adott tagállam területén, ehhez 2021. január 3-áig a Bizottságnak ki kell dolgoznia a módszertant a tartós csökkenés kiszámítására és ellenőrzésére.

A forgalomba hozatalra vonatkozó korlátozások értelmében a tagállamoknak meg kell tiltaniuk az ebbe a csoportba sorolt termékek és az oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékek forgalmazását.

A termékkövetelmények az italospalackokra vonatkoznak. Eszerint: a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a kupakkal és fedéllel ellátott palackokat csak akkor lehessen forgalomba hozni, ha a kupakok és fedelek az italtárolókhoz rögzítve maradnak a rendeltetésszerű használat során. PET-palackok esetében a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról is, hogy ezek 2025-től legalább 25 százalékban, majd 2030-tól legalább 30 százalékban újrafeldolgozott műanyagot tartalmazzanak – az adott tagállamban forgalmazott összes palack átlagaként számítva. A Bizottságnak a célértékek kiszámítására és ellenőrzésére szabályozást kell kidolgoznia 2022. január 1-jéig.

A jelölési követelmények elvárásának megfelelően a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a csoportba tartozó minden egyes terméken fel legyenek tüntetve a termékre vonatkozó megfelelő hulladékkezelési lehetőségek, illetve a kerülendő hul­ladék­ártalmatlanítási módok. Azt is jelölni kell, hogy a műanyagot tartalmazó termék hulladékának helytelen kezelése a környezetre negatív hatással járhat.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az összes, ehhez a követelményhez sorolt termék esetében kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerek kerüljenek kialakításra. A rendelkezés értelmében a gyártóknak fedezniük kell a hulladékokról5 és a csomagolásról6 szóló irányelvek szerinti hulladékkezelési költségeket, továbbá a fi­gyelemfelkeltő intézkedésekre, a köztéri gyűjtőkbe dobott termékhulladék gyűjtésére, valamint a nevesített termékek elhagyott hulladékának eltakarítására fordított költségeket. A kiterjesztett gyártói felelősség követelménye az egyszer használatos műanyag termékeken túl a műanyagot tartalmazó halászeszközökre is vonatkozik.

Az elkülönített gyűjtés követelményének értelmében a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk arra, hogy az újrafeldolgozás céljára biztosítsák a műanyag termékek elkülönített hulladékát. Az előirányzott mennyiség 2025-re az adott évben forgalomba hozott egyszer használatos műanyag termékek tömegének 77 százaléka, míg 2029-re ez az arány 90 százalékra emelkedik. A cél elérése érdekében a tagállamok betétdíjas rendszert alakíthatnak ki, vagy a vonatkozó kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerekhez meghatározhatnak elkülönített gyűjtésre vonatkozó célértékeket. A Bizottságnak 2020. július 3-áig el kell fogadnia az elkülönített gyűjtésre vonatkozó célértékek kiszámítására és ellenőrzésére szolgáló módszertant meghatározó szabályozást.

A tagállamoknak figyelemfelkeltő intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy a csoportba tartozó műanyag termékek fogyasztóit és a műanyagot tartalmazó halászeszközök felhasználóit tájékoztassák az újrahasználat lehetőségéről, a helyes hulladékkezelés gyakorlatáról, valamint a nem megfelelő hulladék­ártalmatlanításnak a környezetre, különösen a tengeri környezetre, illetve a csatornahálózatra gyakorolt hatásáról.

Az irányelvben nevesített egyszer használatos műanyag termékeket és a hozzájuk rendelt követelményeket a 2. táblázatban foglaltuk össze.

A Bizottságnak, a tagállamokkal egyeztetve, 2020. július 3-áig iránymutatásokat kell közzétennie, amelyek adott esetben példákat tartalmaznak arra, hogy milyen termékek minősülnek egyszer használatos műanyag terméknek ezen irányelv alkalmazásában. A tagállamoknak hatályba kell léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az irányelvnek 2021. július 3-áig megfeleljenek. Emellett meg kell állapítaniuk azokat a szankciókat, melyek az irányelv alapján elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandók, ezekről a szabályokról és végrehajtási intézkedésekről 2021. július 3-áig tájékoztatniuk kell a Bizottságot.

A hivatkozott irányelvek több olyan kötelezettséget rónak a tagállamokra, illetve a Bizottságra, ami miatt csak hosszas és alapos előkészítő munka árán alkothatnak megfelelő jogszabályt. A jelenlegi helyzetben teljesíthetők-e ezek a feladatok a kitűzött közeli határidők mellett? Az igazán lényeges kérdés azonban az, hogy a környezeti hatásai miatt oly sokat kárhoztatott csomagolást nem kellene-e rehabilitálni ezekben a járványos időkben? Időszerű-e az olyan csomagolóanyagok forgalmazásának visszaszorítása, amelyek higiénikusan, érintésmentesen tudják biztosí­tani a termékek eljuttatását a fogyasztókhoz, és hosszú időn át biztosítják az élelmiszerek minőségét? A következő számban ezeket a kérdéseket fogjuk megvizsgálni.•

1 Műanyaghulladék: európai stratégia bolygónk védelme, polgáraink biztonsága és az ipar fellendítése érdekében, az Európai Bizottság sajtó­közleménye, 2018. január 16.
2 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/852 irányelve (2018. május 30.) a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv módosításáról.
3 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/851 irányelve (2018. május 30.) a hulladékokról szóló 2008/98/EK irányelv módosításáról.
4 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/904 irányelve (2019. június 5.) egyes műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről.
5 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve (2008. november 19.) a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről.
6 Az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve (1994. december 20.) a csomagolásról és a csomagolási hulladékról.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020

Innotéka