Mikor bújik elő az első ”hunikornis”?
Magyarországon, bár akadnak jó példák, mint a SEON, egyelőre még mindig csak a LogMeIn említhető unikornisként, ráadásul az sem itthon nőtt ekkorára. Hild Imre startupszakértő véleménye szerint teljes kultúraváltásra van szükség ahhoz, hogy behozzuk a lemaradásunkat.

A tapasztalatok alapján elsősorban a kiberbiztonság terén érhetünk el kiugró eredményeket, annak ellenére is, hogy a legtehetségesebb szakembereink már Berlinben, Londonban vagy éppen Szingapúrban dolgoznak. A szakértő úgy látja, ez a kiáramlás egyben lehetőséget is biztosít az ország számára, ugyanis, ha sikerül bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, tömegével lehet bevonzani a tehetségeket, ami a sikeres ökoszisztéma egyik legfőbb jellemzője. Mint folytatta, a nagy nemzetközi cégeken keresztül elérhetővé válnak nagyobb platformok, komolyabb technológiák, ami által egy startup felértékelődik, és előbb-utóbb „hunikornissá” válhat. A szakértő végül arra is felhívta a figyelmet, hogy az ökoszisztéma akkor épül tovább, ha sok olyan vállalkozó van, akik megosztják egymással a pozitív példákat, ezzel is segítve az újonnan érkezőket.•