Meglett az Odderon részecske

Egy 48 éve tartó nemzetközi verseny­ben négy magyar és egy svéd kutatónak sikerült először döntő bizonyítékot találnia a rendkívül tünékeny részecske, az Odderon létezésére.


Az Odderon létét 1973-ban jósolta meg először két fizikus, a részecske felfedezésére, kimutatására azonban 2021-ig, 48 évet kellett várni. Az Odderon megtalálásáért folyó nemzetközi versenyben végül egy magyar–svéd kutatócsoport fedezte fel először az Odderon létezésének egyértelmű jelét. Csörgő Tamás, Novák Tamás, Ster András, Szanyi István, illetve a svéd Roman Pasechnik korábban közölt mérési adatokat rostált át, elemezte újra egy új, innovatív, a magyar kutatók által kidolgozott, úgynevezett önhasonlóság módszerrel: így érhettek célba elsőként. „Szemfülességen, szerencsén és persze rengeteg munkán alapult a felfedezés” – árulta el Csörgő Tamás fizikus, a magyar kutatócsoport vezetője a részecske felfedezését ismertető sajtótájékoztatón.

A modern fizika szerint minden kölcsönhatásért egy-egy részecske cseréje felelős. A jól ismert elektromosság és mágnesesség például a fényrészecskék, a fotonok cseréjével írható le. Az Odderon a rugalmas proton-proton és a proton-antiproton ütközésekben játszik szerepet. A Wigner Fizikai Kutatóközpont, a MATE Műszaki Intézet, a svédországi Lundi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói a rangos European Physical Journal, az EPJ C kötetében közölték páratlan felfedezésüket. Az Odderon felfedezéséből számos új típusú, eddig még meg nem figyelt, erősen kölcsönható részecske létezése következik.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka