2015. november 4.

Szerző:
S. K.

Lendület a kis- és közép­vállalkozások exportjának

Három pillérre épülő, Export Expressz néven szakmai programot indított útjára a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) exportjának bővítése érdekében. Ducsai-Oláh Zsanett, a társaság vezérigazgatója a program sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy a jövőben építenek a magyar származású, külpiacon sikeres üzletemberekre is, akik kapcsolataik, gazdasági súlyuk révén segítenék az anyaország cégeit.


A szervezet a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet a magas hozzáadott értékű magyar termékek és szolgáltatások nemzetközi piacszerzésére, illetve a hazai innovatív vállalkozások, startupok külpiacra juttatása is kiemelt figyelmet kap – jelentette be az eseményen Ducsai-Oláh Zsanett, arra emlékeztetve, hogy az előző évben is már több mint száz kiállításon vett részt az MNKH. A társaságnak egyébként jelenleg is kiterjedt a nemzetközi kapcsolatrendszere, helyi képviseletein keresztül négy kontinens összesen 29 országának piaca érhető el, és emellett 22 újabb iroda nyitását tervezik a közép-európai térségben.
A társaság mára több mint 3000 magyar kis- és középvállalkozással alakított ki partneri viszonyt.

Áldomás – ernyőmárkanév

Ducsai-Oláh Zsanett az Export Expressz részleteiről szólva úgy fogalmazott, hogy a teljes exportfolyamatot végigkísérő egyablakos szolgáltatáscsomaggal segíti az MNKH a magyar kis- és középvállal­kozásokat exporttevékenységük fejlesztésében. Ennek keretében hangsúlyosan a legpiacképesebb iparágakból 20-30 már sikeres exportőr termékeinek, illetve szolgáltatásainak keres értékesítési lehetőségeket, melyek zászlóshajóként nyithatnak utat további magyar cégek előtt a külpiacokon. A programban a Nem­zeti Agrárkamarával közösen a prémium minőségű magyar élelmiszerek külpiaci megjelenéséhez megalkották az Áldomás ernyőmárkanevet, amely a programhoz kapcsolódó magyar élelmiszeripari termékek egységes megjelenítését szolgálja.

Ugyanakkor hazánk számos más területen rendelkezik nemzetközileg is versenyképes szakértelemmel, termékekkel, szolgáltatásokkal, melyek a legverseny­képesebb exportcikkeink lehetnek. Ducsai-Oláh Zsanett példaként az egészségügyet és biotechnológiát, az infokommunikációs technológiát, a gépgyártást és a mérnöki szolgáltatásokat említette. Hozzátette: október 15-étől a kereskedőház tematikus weboldalán jelezhetik a projektgazdák külpiaci szándékukat. A vezérigazgató szerint a Magyarországon születő technológiákkal már eddig is lehetett külpiacon jelentkező problémákat megoldani.
A Kereskedőház induló szakmai programjának másik fontos pillére az innovatív vállalkozások, illetve startupok külpiacra segítése. Az MNKH ezért külön szervezeti egységet hozott létre, melynek legfőbb feladata, hogy felkutassa az innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar kkv-kat, és elősegítse azok exporttevékenységét, külpiacra jutását, illetve a magyar tudás és szakértelem kivitelét. Ducsai-Oláh Zsanett azt is elmondta, hogy a programban építenek a magyar származású, külpiacon sikeres üzletemberekre is, akik kapcsolataik, gazdasági súlyuk révén segítenék az anyaország cégeit. A programban felhívást tesznek közzé a nagykövetségeken, a kereskedelmi hálózaton, hogy újabb magyar származású üzleti partnerekkel bővüljön a hálózat – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint a program három eleme külön-külön is megállja a helyét, de egymást erősítve még hatékonyabb lehet.

Magyar segítség külföldről

A sajtótájékoztatón Klimovitsky Szabó Szilvia, a magyar-amerikai kereskedelmi kamara alelnöke, a kereskedőház partnereként kapcsolati hálózatát felajánlotta a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak. A Kaliforniában élő, befektetési vállalkozást vezető hölgy az elmúlt időszak eredményeiről beszámolva arra hívta fel a figyelmet, hogy hadiipari és biotechnológiai szabadalmaztatásban is segítettek már, jelenleg pedig a magyar borok térnyerését segítik elő az Egyesült Államokban. Hrivnák Tünde, a By Me divatmárka tulajdonosa és tervezője úgy fogalmazott, a kézi hímzésű magyar népi – kalocsai és matyó –, valamint innovatív motívumokat egyaránt tartalmazó termékeit sikeresen juttatta külpiacra. Antal Csaba, a Velo-track kerékpár-nyomkövető termék ötletgazdája elmondta, hogy egyéves IT cégként a kereskedőház izraeli kiállításon való részvételi lehetőségére jelentkeztek, és mutathatták be terméküket, amely iránt jelentős az érdeklődés. Bokrosi Máté, a Zador Fine Bar szappanmárkanév tulajdonosa azt emelte ki, hogy a kereskedőháznak köszönhetően tavaly Dubaiban és Moszkvában állíthatta ki termékeit.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka