A vitaanyag az ország vízügyi adottságaira és a vízgazdálkodás szakmai-szervezeti hátterére építve határozza meg a vízgazdálkodási fejlesztési irányokat. A stratégiai intézkedések a 2014–2020 közötti programozási időszakban valósíthatók meg európai uniós társ­finanszírozásban, de csak a társadalom által ténylegesen igényelt, és a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő vízügyi beavatkozásokat szabad megvalósítani az elkövetkező években.

Az aszály, az árvizek, belvizek természetföldrajzi adottságainkból törvényszerűen következnek, és a veszélyeztetett területek aránya az európai országok között hazánkban a legnagyobb. A küzdelem ellenük azonban nem katasztrófa, hanem mindennapi üzemeltetési feladat a Kárpát-medencében – áll a dokumentumban. A tervezett tározók megépítésével összességében egy méter árvízszintcsökkenés érhető el, állítják a szakértők, akik hatékony intézkedéseket várnak az árvízvédelemben a politikától. Helyzetértékelésük szerint a vízkészletekkel való gazdálkodás az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult, eszközrendszere elszegényedett, szervezeti, intézményi konfliktusokkal terhelt. 2010-ben elkészült Magyarország első Vízgyűjtő-gazdálkodási Terve, amely számos jó intézkedést fogalmazott meg. Ennek ellenére a vízminőség-javulás az utóbbi 10-15 évben megtorpanni látszik. A vízminőséget illetően a dokumentum készítői megállapítják: a romlásra utaló tendenciák összefüggésbe hozhatók a szennyvíz-infrastruktúra kiépülésének felszíni vizek szempontjából negatív hatásaival, valamint azzal, hogy a vízminőségi problémák nagyobb arányban jellemzik a kis vizeket, ahol a jó állapotba hozás független a külföldi terhelésektől. Továbbá felhívják a figyelmet az intézményi tagoltság, a megosztott felelősség okozta gondokra és a monitoring rendszer súlyos hiányosságaira; ezen a vízzel kapcsolatos jellemzők megfigyelésére alkalmas állomásokat, az adatgyűjtő és -feldolgozó rendszert értik.

A dokumentum pozitívumként említi világviszonylatban egyedülálló árvízvé­del­münket, amire azonban a kataszt­ró­fahely­zetek kezelése jellemző. A bel­víz­rend-szerek – jelenlegi kialakítá­suk mellett – a ter­mé­szet­védelem, a klíma­változás, a gazdaságosság és vízkész­let-gazdálkodás kö­ve­telményét nem tudják kielégíteni. A védekezés jövő­beni sikerességének zálogát a mai víz­­el­ve­zetési jogszabályi kényszerek megszüntetésében látják a szakértők, valamint abban, hogy a rendszereket a vizek visszatartására kell átalakítani. A hegy- és dombvidéki víz­kár­jelenségek rendkívüli hevességével szemben csak a tározók nyújtanak lehetőséget a védelemre, ám ezek építése messze el­maradt a kívánatos mértéktől.

A vitaanyag megállapításai között szerepel, hogy a vízellátás, a szennyvízelvezetés és -tisztítás, továbbá a belterületi csapadékvíz-gazdálkodás kihívásait összevetve, és hozzátéve a hosszú távú tervezés esetlegességét, a települési vízgazdálkodás mint egységes szemléletű, koherens tevékenységcsoport sem intézményi, sem szabályozási, sem finanszírozási, sem összehangolt intézkedések szintjén nem létezik, ami a hazai vízgazdálkodás egyik legkomolyabb kihívása. A dokumentum készítői kifejtik, hogy a vízgazdálkodással, a környezetvédelemmel és a természetvédelemmel szemben támasztott igényeket egymással harmonizáltan kell kielégíteni, valamint azt, hogy a folyógazdálkodás a folyókkal mint természeti adottságok összességével kapcsolatos, a fenntartható fejlődést biztosító, tudatos és racionális emberi tevékenységet jelenti. A lehetsé­ges fejlesztési irányok, beavatkozási alterna­tívák és területek meg­határozásához tényadatokból és a kormány terveiből olyan forgatókönyveket vázolnak fel a szakemberek, amelyek a Kvassay Jenő Terv tervezésének alapját képezhetik. Ezek a jövőbeli változások függetlenek attól, hogy a vízgazdálkodást miként akarjuk kezelni.
Az interneten (vizugy.hu) közzétett doku­mentumokról e-mailben (kjt.forum@vizugy.hu) is véleményt lehet nyilvánítani.•