Anyai vonalon a felmenők között szerepel Kazinczy Ferenc, ám a meghatározók mégis a gépészmérnökök. A Budapesti Piarista Gimnázium – ahol 1971-ben érettségizett – sem tudta eltéríteni a familiáris hagyományoktól?

– Családom utolsó három generációjában a műszaki, gyakorla­tias hivatások a meg­határozók. De Kazinczy Ferenc hatása is kitapintható, hiszen a magyar értelmiségi családok zömét jellemző szépirodalmi vonzalom határozottan és fokozottan jelen volt és jelen van az életemben. Pályám alakulásának modern kori okai is vannak. Az én időmben az egyházi iskolákban érett­ségizet­tekre nagyon szigorú kvótákat állapítottak meg az orvosi, a bölcsész és jogi pályák terén, míg ezt látszólag kevésbé vették szigorúan a műszaki pályákon. Aki ilyen helyen érettségizett, számolnia kellett azzal, hogy a felvételi el­beszél­ge­té­se­ken gyakran nem a szakmai tudására, hanem a családi hátterére, az ideológiai értékeire voltak kíváncsiak. Nekem például azt a kérdést szegezték: mit szólnék ahhoz, ha az egyházam vissza­követelné a földbirtokait? Szilárd értékrendet és hitet, tudás­gyarapító módszertant, életre szóló barátságot és kötelékeket kaptam a közép­iskolámtól. Fel­készülten mentünk a felnőtt életbe.

Középiskolásként az irodalom és a matematika egyaránt érdekelt. Országos matematika­versenyek döntőse, irodalmi pályázatok nyertese egyaránt voltam. Kazinczy nagyapám azonban arra intett, hogy a reáltudományok valamelyikéből szerezzek szakmát magamnak. A biztos kenyér érdekében a Műegyetem gépészmérnöki karán diplomáztam – a csalá­dom­ban öt mérnök volt, tudtam, mi vár rám. A termelési rendszer szak első végzősei voltunk 1976-ban. Alig volt keménytáblás tankönyvünk a felsőbb évfolyamokban. Német és amerikai jegyzetekből tanultunk – komoly nyitásnak, szellemi felfrissülésnek lehettünk az áramában. A vállalat­irányítást, az üzem­gazdaság­tant kapitalista alapokon tanultuk a regnáló szocializmus kellős közepén. A végzés után négy éven keresztül matematikai modelle­zéssel foglalkoztam kutató­mérnökként.

1980-tól 2016-ig dolgozott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában (SZTNH), illetve annak elődintézményeiben. Mi vitte a találmányok világába úgy, hogy ott nem a saját, hanem mások ötleteit kellett istápolni?

– Bennem búvópatakként mindig munkált a néptanítói, társadalomjobbítói attitűd. A szabadalmi jogban, az iparjogvédelmi gondolkodásban olyan multikulturális területet fedeztem fel, amiben a bennem lévő reál és humán adottságok egyaránt felszínre juthattak. Elvégeztem a közgazdasági egyetemet, szabadalmi ügyvivői képesítést szereztem, speciális jogi kurzusokat hallgattam. Ezek együttese olyan cselekvő menedzseri képességet adott, mellyel a műszaki alkotások rendszerbe illesztését, gazdasági megvalósulását segíthettem. Elragadott ez a lehetőség. 1980-ban pályázatot írtak ki az akkori találmányi hivatali elnököt segítő szakemberek – szociológus, mérnök, köz­gazdász, jogász – számára. Én a mérnöki pozícióra jelentkeztem, és nyertem. Meg­lepődik, ha elmondom, hogy ki volt a példa­képem: Kempelen Farkas. Nem csak a sakkozó török és a beszélőgép fűződik a nevéhez. Ő szervezte Bécsben az első közkórházat, konstruált Mária Terézia részére mozgatható betegágyat, de a budai és pozsonyi vár vízellátását is megtervezte. A schönbrunni kastély szökő­kútjai­nak üzemel­te­té­sét is ő dolgozta ki és felügyelte. Kempelen Farkas szemlélete, hogy nemcsak kitalálni kell dolgokat, hanem meg is kell valósítani azokat, máig fogva tart.

Kevés példa van arra, hogy valaki húsz éven át folyamatosan, kormányoktól függetlenül vezethetett egy országos intézményt. Az Ön nevéhez mindenesetre ez a bravúr fűződik. Mi volt a titka?

– Kikezdhetetlen szakmaiság mellett egyetlen dolog: elég közel kell lenni a mindenkori kabinetekhez. Mindenki a távolságtartásról beszél Magyarországon, mert demonstrálná saját függetlenségét. A mindenkori kormányprogramban a saját tudásunkkal támogatható elemek megvalósulását segítettük, ezt az összes kormány elismerte. Ehhez intelligensen kellett fellépnünk, mert tudtuk, szakmai érvekkel meggyőzhetjük a kabinetet. Ez nem mindig ment egyszerűen, mert a négyéves elnökhelyettességemmel együtt 24 év alatt több mint tucatnyi miniszter felügyelte a munkánkat. A leghatékonyabb munkakapcsolat Chikán Atti­lá­val és Matolcsy Györggyel volt – mindketten intellektuális érzékenységgel felismerték, hogy az iparjogvédelmi szakpolitika vékony jégen jár. Elnökségem elején kevesen értették a hivatalomban, hogy miért akarom szélesíteni az intézmény működési és hatáskörét. 2001-ben kezdeményezésemre a Magyar Formatervezési Tanácsot bízták ránk, majd javaslatomra 2008-ban megszületett a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) – utóbbi­nak a rosszhiszemű vagy éppen fekete­gazdaságba hajló gyakorlatok prevenciója, illetve koordinált tudatosítás a feladata. A szűken vett hatósági jogkörök szakpolitikai feladatokkal való kiegészítése sikeres volt. Beleálltunk kényes ügyekbe. A HENT-en keresztül mások mellett az élelmiszerpiac szereplőit, a műtárgy-kereskedelem működését figyeltük. Az autóalkatrész-utángyártásban rejlő üzlet is az ügyeskedések melegágya lehet, ezen az ágazaton is rajta tartottuk a szemünket. A feladataink bővülése közepette, a kutatási minősítés ellátásától pedig 2010 után intézményünk a belföldi és a külföldi pozitív ambíciók mértékadó referenciahatósága lett.

„Nagyon becses és kényes munka a szellemi közbiztonságon intézményes tisztességgel, korrupciómentesen őrködni, egy hatóságot ilyen elvek alapján működtetni. Életem első harminc évében is a becsületes, de vetélkedő attitűd jellemzett, ezt a mentalitást ültettem át az egyéni életemből az intézmény életébe. Harmincévesen lettem elnöki titkár” – nyilatkozta magazinunknak 2013-ban. Sohasem merült fel, hogy valami egészen mást csinálna?

– Az egyik csábító hívás a külföldi munkavégzés volt. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világ­szervezete (WIPO) és az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) intézményeiben lehettem volna megbecsült vezető. Bizonyság erre az EPO Igazgató­tanácsának újra­választott elnök­helyettessége 2010–2016 között. A csábításnál erősebb volt a családi kötelék. Az idősebb generációkról való gondoskodás és a magyar kulturális beágyazottság – akár csak időszakos – elvesztésének a terhe miatt komolyan nem merült fel ez a lehetőség. A fiaim itthoni nevelése abszolút prioritás volt. A másik kilépési lehetőség az lehetett volna, amikor néhány magyar találmány kiötlője felkért, hozzunk létre közösen céget, s vigyük üzleti sikerre az ötletet. Nem vállaltam. Úgy éreztem, hogy ez idegen a habitusomtól.

Mit emelne ki húszéves elnökségéből?

– Az egyik a szellemi önállóság megteremtése. Munkám elején hatóságunk az újdonság­vizsgálatot külső szak­emberekkel végeztette el. Ebből az állapotból jutottunk el oda, hogy 2009-től kezdve munka­társaim világ­színvonalú, angol nyelvű PCT-újdonság­vizsgálatokat végeztek nemzet­közi kooperációk­ban. Ennek gyümölcse a budapesti központtal 2016-ban létre­hozott, ENSZ-akkreditáltságú Visegrádi Szabadalmi Intézet. Hihetetlen siker az Európai Szabadalmi Egyezményhez való 2003-as csatlakozásunk, ami egy évvel előzte meg Magyarország európai uniós csatlakozását. Miért tehettük meg mindezt? Mert a csapatunk hitt magában, és kiemelt gondot fordítottunk a szervezeti kultúránkra, nemzetközi tanúsítású ISO minőségbiztosításunkra.

A legfontosabb azonban a több tízezernyi magyar innováció, a szellemi tulajdon hazai kultúrája szolgálatában végzett sikeres katalizátori, illetve a külföld által is méltányolt piacvédelmi funkció sikeres betöltése.

Különleges gyarapodás, hogy számtalan értékes embert ismertem meg, akikkel a kölcsönös adományok révén mély emberi kapcsolatokat alakítottam ki. Egy hallatlanul izgalmas hálónak lehetek integráns, olykor azt tapasztalom, fontos gócpontja. Ma is. A Richter Gedeon Nyrt. elnöki tanácsadója lehettem, vezethetem a Magyar Mérnök­akadémiát: olyan, Európa-szerte jegyzett szak­emberek közösségét, akiknek a segítségével országos jelentőségű kérdésekben befolyásol­hatjuk a köz­vélekedést. Erre példa a fenn­tarthatóság, környezet­­védelem, az energetika. Az atom­energia például lehessen zöldcél – ellentétben a németekkel, akik ezt a lehetőséget kizárták. Meg­győződésem, hogy tévedések áldozatai az erről döntő német politikusok. Fájdalmas hátraarc lehet ennek a következménye.

Izgalmas feladat volt különleges diplomáciai események megszervezése. Az önálló horvát állam meg­alakulása után nem sokkal átadtuk déli szomszédunk illetékeseinek az archívu­munk­­ban őrzött, múlt század elején született horvát szabadalmi okiratokat. Ébernek, szem­fülesnek, olykor bátornak kellett lenni.

Éppen betöltötte a 63. életévét, amikor 2016 közepén a jogi előírások értelmében le kellett köszönnie. Maradt volna?

– 2018-ig volt elfogadott stratégiánk, tennivalónk uniós ügyekben. Azt a két évet még szívesen végig­vittem volna. Azonban ifjabb Ficsor Mihály elnök­helyettest kiváló utód­jelöltként javasoltam. Szempont­jaink mellőzése dacára komoly nemzet­közi pályát futott be. Jelenleg az Európai Szabadalmi Hivatal leg­magasabb posztot betöltő, nem politikai kinevezettje, jogi főigazgatója. Kilenc hónapig nem volt utódom. Később, csak 2019-ben foglalta el az elnöki széket Pomázi Gyula, akivel több síkon is eredményesen együttműködünk.

2002-ben az Ön kezdeményezésére jött létre az a Magyar Formatervezési Tanács, amelynek jelenleg is az elnök­helyettese. A szervezet indulásakor úgy nyilatkozott: a „bukott termékek” 85 százaléka a formatervezés hiányosságai miatt nem aratott sikert, és a vállalkozásoknak érdekük felismerni a formatervezők kreativitását, s azt hasznosítani a gyártási folyamatokban. Ült a fotelben és beugrott, hogy hasznos lenne egy ilyen tanács?

– A látszat ellenére nagyon sok a rokon vonás a műszaki szabadalmak és a művészeti alkotások között. Nem csak az alkotói érzékenység hasonlít, nem csak a szellemi termékek elorozhatóságában van párhuzam. A két világ tehetségeit és műveiket hasonló elvek szerint kell védeni, oltalmazni. A Tanács megalkotását, működtetését nélkülözhetetlen inno­menedzsmenti tettnek tartom. Sikerült másokkal is beláttatnom, hogy az iparjog­védelmi és a szerzői jogi felelősséget egy kézbe kell vonni. Kerestem egy területet, ahol e kettő, az ars és a techné oltalma találkozik – ezt a designban találtam meg. Szociológusokkal komoly felmérést készíttettem a hazai designkultúra állapotáról. Az ezredfordulón 2000-2500 szakember dolgozott ezen a területen, manapság háromszor annyi. Az életminőség és a versenyképesség e közös szegmensének korábban nem volt gazdája. Most már van. Ez a testület nemcsak az érdekeket védi, hanem e kreatív ipar bemutatását, képviseletét is szolgálja. Legismertebb kezdeményezésünk a Budapest Design Hét, amely Európa tíz legmagasabban jegyzett szakmai rendezvényének egyike. A Magyar Formatervezési Tanács alapította Design Management Díj olyan szervezeteket ismer el, melyek folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is. 2021 őszén a kulturális szcéna egyik prominense, a Radnóti Színház kapta a díjat. A teátrum az elmúlt fél évtizedben újította meg vizuális arculatát, amivel egy gyökeresen másfajta kommunikációs stratégia alapjait rakta le az intézmény vezetése, Kováts Adél irányításával. Az azóta is követ­keze­te­sen és tudatosan zajló fejlesztés mára már kiterjed a színház minden kommuniká­ciós felületére, megannyi új hívet szerezve műhelyüknek.

Az elnökség 2016-ban lezárult, ám azóta sem unatkozik, hiszen a Magyar Mérnökakadémia elnöksége mellett a Novofer Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mi vitte az utóbbi helyre?

– Keresem azokat a helyzeteket, ahol izgalmas személyek alkotnak tevékeny csoportot. A számomra rendkívül hiteles Jamrik Péter hozta létre ezt az alapítványt azért, hogy a műszaki értelmiség kiválóságait is elismerjék. Az így megszülető Gábor Dénes-díj névadóját senkinek sem kell bemutatni. Gábor Dénes egész életében mérnök-fizikusnak tartotta magát, aki – bár életének jelentős részét Németországban és Angliában élte le – az 1960-as évektől egyre gyakrabban látogatott haza. 1993 óta külsősként támogattam az alapítványt, de állami hivatalnokként nem vihettem szerepet annak működésében. 2019-ben a két cikluson keresztül a kuratóriumot elnöklő Gyulai József akadémikus után vettem át ezt a feladatot. Megtiszteltetés ez a munka, komoly kihívás. Örülök, hogy részese lehetek ennek a munkának – különösen megragadott, hogy egyre többet törődünk a középiskolásokkal, a diplomamunkáikkal versengő egyetemistákkal, a külhoni magyar alkotókkal. Pályázatot írtunk ki a fiatalok számára a pandémiával kapcsolatos kihívások kezelésére, a digitális oktatás hatékonyabbá tételére. Javaslataik némelyikét az iskola­reformokban is viszontláthatjuk majd.

Láthatóan nyugdíjas éveire nem levezetésként tekint, hanem halmozza a feladatokat. Nem tud, vagy nem akar leállni?

– Akarni akarok, de nehezen tudok megválni vállalt feladataimtól. Harminc éven keresztül napi négy-öt óra alvás elegendő volt az aznapi szellemi fittséghez. A napi 14 órás készenlét elvárás volt magammal szemben. Most, hogy már kizárólag én lehetek a magam ura, jobban koncentrálhatok a valóban gyümölcsöző tevékenységekre. Szerencsémre válogathatok a felkérések között. Úgy emelek be új feladatot, ha valamelyik korábbit elengedem.

Amikor nem érdeket képvisel, kurátorkodik, elnököl, köz­szerepel, mit enged meg lazításként magának? Azt tudom, hogy szeret utazni: hivatalos és családi utazásainak kedves célpontja Genf, Prága, Párizs, Athén, München, Hága, Firenze, Róma, Velence. Barcelona és Berlin világa, valamint a korábbi washingtoni, vietnámi, kínai és japán élmények meghatározóak voltak az Ön számára.

– A világjárásom kivételes hozadéka, hogy elmerülhettem a múlt történeti és művészeti kincsestáraiban. Magam sem tudom, hogyan sikerült, de egy alkalommal egy órára nekem nyitották ki a madridi Prado Múzeumot. A családom hathatós támogatásával, munka mellett, 2011-ben festménybecsüs képesítést szereztem. Ma ezzel a karbantartott szakértelemmel igyekszem a piaci és a szellemi szférában is jelen lenni. Kezdeménye­zé­semre 2020-ban látott napvilágot a Műtárgy­hamisítás magyar szemmel. Ocsút a búzától című tanulmánykötetünk, illetve december közepén jelent meg az acb Galéria kiadásában egy genfi képzőművész, Kuchta Klára 300 oldalas életmű-monográfiája, amelynek egyik fejezetét én írhattam. Az állandó olvasás és zenehallgatás – különösen a barokk muzsika és a jazz – ad mindehhez kedvet és energiát.

Két fia követte ezen a pályán, vagy másutt teljesedtek ki?

– Mindketten megvalósították álmaikat. Szakmájukban világszerte megbecsült fiatal családapák büszke édesapja vagyok. Nagyobbik fiam, Dániel állatorvos, akinek a munkájá­ban alapvető, hogy nemcsak az állatokat kell meggyógyítani, hanem a gazdákkal is törődni kell. Az Egyesült Államokban is dolgozott, visszatérő konferencia-előadó. Itthon hiteles reform­javaslatokkal állt elő, vélhetően ezeknek köszönhetően is megválasztották a Buda­pesti Állat­orvosi Kamara elnökének. Mester­tanár az Állat­orvos­tudományi Egyete­men. Kiseb­bik fiam, Tamás az orvosi képalkotás világában alapozta meg termék­tervező gépész­mérnöki hírnevét. Ugyanilyen sikeres vitorlás­hajók, verseny­evezősök tervezésében. A Mediso orvostechnikai cég erősítése mellett saját tervező­irodát működtet. Három uno­kám, Borbála, Boldizsár és Alíz feleségem 2013-as elhunyta után született. Ők és az új családom boldogulása örömteli ösztönzés az eredményes közös életünkhöz.

Ki legyen a következő megszólaló?

– Prószéky Gábort, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatóját ajánlom, aki Európában a számítógépes nyelvmodellezés megkerülhetetlen tekintélye. Roppant izgalmas világban, az alkalmazott társadalomtudományok területén, jelentős innovációkról tud beszámolni.•