2014. május 5.

Szerző:
Szegedi Imre

Fotó:
Reviczky Zsolt

Kell-e stressz az embriónak?

A tájfutásból mára a futás maradt, új kikapcsolódás a motorozás, de mindezt csak korlátozottan élvezheti a négygyermekes Pribenszky Csaba, akit előző interjúalanyunk, Kacskovics Imre ajánlott figyelmünkbe. Pribenszky Csaba közel egy évtizeddel ezelőtt alapította biotech startup cégét – a humán asszisztált reprodukció hatékonyságát növelő termékükből több mint ezer darabot adtak el világszerte.


Nevének hangzása lengyel származást sejtet.
– A hangzás valóban erre utal, de megvallom őszintén, a család egyik tagja se járt utána annak, hogy pontosan honnan jöttünk a Kárpát-medencébe. Ami biztos: szüleim Budapesten éltek, én is ott születtem 1972-ben, de csak papíron vagyok fővárosi, mert három hónapos sem voltam, amikor állatorvos édesapámat vidékre, egészen pontosan Törökszentmiklósra helyezték. Egy nagy állattartó telep állatorvosa lett, majd hasonló feladat várt rá Seregélyesen. Akkoriban ez volt a szokásos, ugyanúgy küldözgették az állatorvosokat, ahogy a katonatiszteket. Nem tették kötelezővé a költözést, de erősen javallott volt az együttműködés. Édesanyám közgazdász, azon belül is a marketingre specializálódott, ebből is doktorált még e szakterület elterjedésének hajnalán. Országos vándorlásunk utolsó állomása Székesfehérvár volt, ahol végül letelepedett a család. Szüleim ma is ott laknak, az általános iskolát én is ott végeztem.

Középiskolát miért nem talált a környéken? Miért kellett egészen az északkeleti határszélig, Sárospatakig menni?
– 1986-ban hirdettek meg először olyan elitképző gimnáziumokat, ahol – a hagyományos rendszertől eltérően – két nyelven folyt az oktatás. A vidékiek számára angol–magyar képzésre akkor Sárospatakon nyílt lehetőség hatvan-hetvenszeres túljelentkezéssel, míg ha valaki az olasz nyelv mellett kötelezte el magát, akkor Pécsre kellett mennie. Sárospatak nem illett az akkori jövőképembe, nem akartam odamenni. Szüleim nyomására az írásbelit tisztességesen megcsináltam, ugyanakkor elhatároztam, hogy a szóbeli vizsgát tudatosan elszúrom, hogy biztosan ne lehessen belőlem sárospataki diák. Na, erre nem volt lehetőség, mert menet közben eltörölték a szóbelit, kizárólag az írásbelin született eredmények alapján döntötték el, hogy kit vesznek fel. Felvettek, aminek nem igazán örültem, hiszen szép sportkarrier állt előttem: a Videotonban tájfutóként versenyeztem. Mindegy, elmentem Sárospatakra, és nem bántam meg. A sokszoros túljelentkezésnek köszönhetően válogatott csapat jött össze furfangos, okos, egyedi, kérlelhetetlen, idomíthatatlan emberekből. Az intézménynek akkor nem volt köze a református egyházhoz, ugyanúgy működött, mint bármelyik másik állami középiskola. A nulladik évben csak angolul tanultunk angol és amerikai tanároktól, majd jött az első év, amikor már ugyanezek a tanárok oktatták a hagyományos tárgyakat. Hihetetlenül jó dolgokat tanultunk, csak két dologra nem készítettek fel bennünket: az érettségire és az egyetemi felvételire. Nehezen ment volna olyan történelemtanárral, aki Amerika históriáját kiválóan ismerte, Európa múltjáról ellenben meglehetősen hézagos ismeretei voltak. Az iskola illetékesei, részben szülői nyomásra, felismerve mindezt, az intézmény kiváló magyar tanáraival az utolsó két évben belénk töltötték a négy év anyagát. Nekik köszönhetően jutottunk be az egyetemekre. Mindenkit felvettek, mindenki jó helyen van. Utólag azt mondom, kiváló kezdeményezés volt a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma angol–magyar két tannyelvű osztálya.

Pribenszky Csaba 1972-ben született Budapesten. 1990-ben érettségizett a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma angol–magyar két tannyelvű osztályában. 1998-ban a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán diplomázott, PhD-fokozatot 2005-ben szerzett. 2008-tól a Szent István Egye­tem Állatorvos-tudományi Kar Állattenyész­tési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Intézet tudományos főmunkatársa. Tíz szabadalom birtokosa.

Érettségi után az Állatorvos-tudományi Egyetemet választotta. Édesapja példája nyomán nem jöhetett más szóba?
– Érdekelt a pálya, mert nem volt teljesen humán, nem volt teljesen reál, valahol a kettő között volt. Mindezek mellett az állatorvos az orvoslás teljes vertikumát élvezheti: először a beteg állat gazdájával kommunikál, majd megvizsgálja az állatot, ekkor belgyógyász, megröntgenezi, ekkor kicsit radiológus, gyógyszert ír fel, megint belgyógyász, ha kell, megműti, ekkor sebész. Egyik területen sem megy el a legmélyebb tudásig (csak, ha akar), de az egész folyamatot kézben tudja tartani, látja az összefüggéseket. Tetszett ez a sokszínűség. Az egyetem sokat követelt, sok tudást akartak belénk plántálni, de Sárospatak után ez nem jelentett újdonságot. A nyarakat általában külföldön töltöttem, rendelőkben, klinikákon dolgoztam. Hosszabb időt azonban nem vállaltam, mert nem akartam évet halasztani, ugyanis kiváló évfolyamunk volt. Végzés után egy dél-angliai klinikára mentem dolgozni, ahol szarvasmarha-embriók beültetésével foglalkozó szakemberekkel kerültem kapcsolatba. Az itthoni kapcsolatok is megmaradtak, így amikor az egyetemi vízilabdacsapat egyik edzése után megkérdeztem a rektort, hogy van-e hasonló témában PhD-téma, kiderült, hogy igen. Felvettek, és elkezdtem ezen a témán dolgozni, immár itthon.

Önnek sikerült három év alatt elvégeznie a PhD-kurzust?
– Nem, aminek több oka is volt. Számos olyan feladatot kaptam, ami nem arról szólt, hogy kutató legyen belőlem, hanem arról, hogy van egy pályakezdő, akire minden feladatot rá lehet bízni. Adminisztrátori, klinikai, oktatási feladatokat, de a lényeg mégis az volt, hogy folytathattam az Angliában megkezdett embrionális kutatásokat. Rengeteget olvastam, utánajártam a felmerült problémáknak, ám olykor azt éreztem, hogy a magam témavezetője vagyok.

Lassan elérünk a 2005-ös évhez, amikor megvédte PhD-fokozatát, és életre hívott egy saját tudományos eredményén alapuló üzleti vállalkozást. A 2005 tavaszán alakult Cryo Innovation Kft. alapját az a technológia jelentette, amelyből az Állatorvos-tudományi Egyetemen a PhD-dolgozatát írta 2004-ben. A később szabadalmaztatott ötlet az volt, hogy az állatszaporítás során az embriók és ivarsejtek fagyasztá­sának eléggé rossz hatékonyságát stressz­kezeléssel javítani lehetne. A kísérletek iga­zolták az elképzelés helyességét: a kezelések után sokkal nagyobb mértékben élték túl a fagyasztást.
– Amikor az ember sejtekkel kezd foglalkozni, egy dolgot rögtön megtanul: a sejtek törékenyek, vigyázni kell rájuk, a lehető legkisebb stressznek kell kitenni őket. Ám azzal is tisztában voltam, hogy a stressz nem feltétlenül rossz. Ha megfelelően adagolom, akkor az akár erősítheti is a sejtet. Ősi reakció. Változik a környezet, a sejtnek is változnia kell. Felkészül, ám ha visszaáll a korábbi állapot, a sejtben sem történik változás. Később, ha mégis történik valami, akkor a korábbi kondicionáláson átesett sejt jó eséllyel túléli a változást. Sikeres biotechnológiai kísérletek és publikációk után megalapítottuk a Cryo-Innovation Kft.-t Molnár Miklóssal. Az ő segítségével készült el az első nyomáskamránk. Ezzel az eszközzel végeztük el az első stresszkísérleteket. Azért a nyomásváltozással éltünk, mert ennek hatása a sejt valamennyi elemére azonos erővel, azonos irányból hat. Az egérkísérlet egyértelműen bizonyította, hogy a nyomáskezeléses eljárásunk működik. De kit érdekelnek az egerek? Úgy döntöttünk, hogy egy haszonállaton is megnézzük, mit ér a módszerünk. Mivel az egyetem nem volt érdekelt a kísérletek folytatásában, más partnerek után néztünk. Így jutottunk el egy osztrák vállalkozáshoz, ahol szarvasmarha-ivarsejtekkel kezdtünk el foglalkozni. Konferenciákon jelentünk meg, egyre többen, egyre nagyobb sikerrel, és mind többen érdeklődtek a stresszel kapcsolatos eredményeink iránt. Bár a világpiacra készülő vállalkozásunknál 2005-ben még úgy számítottuk, hogy a szabadalmat nagy piaci szereplőknek adjuk el, a megszerzett források a berendezések előállítását, s így az önálló piacra lépést is lehetővé tették. Az értékesítésből származó bevétel mellett azonban további tőke bevonására is szükségünk volt. Tőkét bevonni lényegesen nagyobb esélyekkel és jobb feltételekkel lehet, ha a cégnek már van olyan saját terméke, amelyik több helyen megmérettetett, és a piacon is feltűnt. 2005-ben jelent meg az első olyan pályázat, amelyik kisvállalkozások innovatív ötleteinek fejlesztését célozta meg. Három évre 25 millió forintot adtak a nyertesnek. Azért hoztuk létre a kérdésben említett céget, hogy jelentkezhessünk a pályázatra. Hamarosan csatlakozott hozzánk az ország egyik legjobb szabadalmi irodája, amelynek munkatársai nem úgy kezeltek engem és műegyetemi kollégámat, hogy itt van két álmodozó, akik a negyvenharmadik kifliformával állnak elő, hanem valóban valami érdekeset tesznek le az asztalra. Az első szabadalmi bejelentést én fogalmaztam meg, katasztrofálisra sikeredett. A következőnél én adtam a szakmai hátteret, ők a szükséges formát, és működött a dolog. Pályázatokra jelentkeztünk, szinte mindig nyertünk, ennek köszönhetően sikerült finanszírozni a sejtstresszel kapcsolatos kutatásainkat. Egy idő után már nem az volt az álmunk, hogy egy kutatási eredményekkel nagyon szépen körülbástyázott szabadalmat tegyünk le az asztalra, hanem az, hogy tervezzünk és gyártsunk ilyen eszközöket. Rengeteg helyen fordultam meg ezzel az ötlettel, így jutottam el Vajta Gábor dániai laboratóriumába is. Vajta Gábor nem fűzött túl sok reményt az eszközhöz, de azt mondta, nézzük meg, mi sülhet ki belőle. Bekapcsolódtam az ottani klónozólaboratórium munkájába, és legnagyobb meglepetésükre igen komoly javulást értünk el a mi eljárásunkkal. Utólag elmondhatom, hogy ahol bemutattuk az eszközünket, ott megvették a nyomáskamrát.

Hogyan született meg a szédületes karriert befutó speciális mikroszkópjuk?
– Dániában a sertésklónozás során figyel­tem fel arra, hogy az embrió sérülékeny, fokozottan érzékeny a környezeti hatásokra. A megtermékenyítést és a kezelést követően az embriók 5-8 napig inkubátorban vannak. Az ember csak feltételezheti, hogy minden rendben van, de nem lehet biztos benne. A megfigyeléshez azonban ki kell venni őket az inkubátorból, mikroszkóp alá tenni, majd a vizsgálatot követően visszatenni. Az inkubátoron kívül töltött idő kedvezőtlenül hat rájuk, és ezt a stresszt jó lenne elkerülni. Ekkor jött az új ötlet: szükség lenne egy eszközre, amellyel az embriók az inkubátoron belül folyamatosan megfigyelhetők, vagyis kellene egy kamerával kombinált mikroszkóp, amelyet be lehet tenni az inkubátorba. Körülnéztünk a piacon, és kiderült, hogy a szóba jöhető eszközök nagyon drágák, és nem biztosítják az embriók stresszmentes fejlődését. Dániából hazatérve kitaláltam, milyen mikroszkóp kell, azt miként kell elhelyezni az inkubátorban, hogy garantáltan ne okozzon kárt az embrióban. Utólag pofonegyszerűnek tűnik. A PrimoVision prototípusát kínai alkatrészekből építettük meg. Ez egy digitális kamerával felszerelt kompakt inverz mikroszkóp, amellyel nyomon követhető a lombikprogram keretében megtermékenyített petesejtek fejlődése, és eldönthető, hogy melyik a legéletrevalóbb embrió, amelyiket vissza kell ültetni az anyaméhbe. A mikroszkóp 5-10 percenként egy-egy fotót készít az embrióról, majd a képeket összefűzve videót szerkeszt annak fejlődéséről. Az eszközt 2008-ban a barcelonai humánembriológiai világkonferencián mutattuk be. A siker óriási volt, nyitástól zárásig folyamatosan nagy tömeg tolongott a mi eldugott standunkon: a humánembriológusok még nem láttak olyat, hogy a megtermékenyüléstől az ötnapos létig folyamatosan, filmszerűen meg lehet nézni egy embrió fejlődését. Őszintén bevallom, a prototípus nem volt felhasználóbarát, ellenben biztonságosan működött. Még abban az évben elkészült a mikroszkóp új változata, 2009-ben pedig kijöttünk a kettes verzióval. 2010 jelentette az áttörést: a V3-as mikroszkóp már két év tapasztalatát foglalta magában, igazán piacképes és a napi rutinban is használható volt. A PrimoVisionnek köszönhetően tehát sokkal eredményesebb lett a mesterséges megtermékenyítés, csökkentve az anyák megterhelését és a klinikák költségeit. Az ötlet nagyon jó volt, ugyanakkor beláttuk, hogy ez nem elég a piaci sikerhez, tőke és megfelelő menedzsmentismeretek nélkül nem lehet áttörést elérni. 2009-re egy kockázatitőke-befektető számára is kezelhető működést sikerült kialakítani.

Mi újat hozott a szakemberek és az érintettek számára a Primo­Vision?
– Például egyértelműen kiderült, hogy az embrió kinézete alapján nem hozhatunk felelősségteljes döntést annak strukturális állapotáról. Ellenben ha ismerjük fejlődésének szakaszait, mert a videónak köszönhetően már ismerjük, akkor érvényes kijelentéseket tehetünk későbbi sorsára vonatkozóan. A 2008-ban erről írt tanulmányunk szemléletbeli váltást hozott az embriológiában. Azaz, nem az embrió megjelenése a fontos, hanem a fejlődése, felépítése, szerkezete. Az egérkísérletek után a humán vizsgálatok is teljes sikerrel zárultak. Hatalmas az igény a lehető legtökéletesebb embriók iránt, hiszen a párok nagyjából 18 százaléka meddő. A meddőségek harmada a nők, másik harmada a férfiak, míg a harmadik harmada mindkét nem számlájára írható. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a nőket hormongyógyszerekkel kezelik, több petesejtet kinyernek, majd megtermékenyítik azokat. Az embriók közül egyszeri morfológiai bírálat alapján választották ki, hogy melyiket ültetik be. Mi ellenben visszatekertük a filmet, és megmondtuk, hogy melyik embrió fejlődésében volt a legkevesebb anomália, azaz melyiket kell beültetni. Az első, ilyen módon a budapesti Kaáli Intézetben kiválasztott embrióból 2008-ban született meg az első baba. A világ körülbelül 5000 meddőségi klinikájából már mintegy 500 rendelkezik a PrimoVision műszerrel – a teljes piac 10 százaléka már a mi eszközeinket használja –, minden kontinensre adtunk már el belőle Japántól Brazíliáig, Kanadától Tajvanig. A termékkel új igény született a piacon, ami versenyt generált: ezért rendkívül nagy energiákat fordítottunk a folyamatos fejlesztésekre. Az esz­közünk legfőbb haszna, hogy növeli a beültetések hatékonyságát, biztosítja a megfelelő minőséget, archivál, emellett indirekt hatásaként akár az anyák hormontermelése is csökkenthető, hiszen kevesebb petesejtre és kevesebb beültetésre van szükség. Eddig ugyanis több embriót ültettek be, ami jelentősen megemelte az ikerszülések számát. A mi módszerünkkel elég egy embriót beültetni, a legjobbat.

Úgy tudom, háromnegyed évvel az önök készüléke után egy dán cég is megjelent a piacon, majd egy amerikai eszköz is felbukkant. Utóbbi szinte az utolsó csavarig egyezik a PrimoVision technológiájával. Úgy járt, mint Rubik Ernő, akinek ötletét távol-keleti gyártók nyúlták le?
– Amit kellett és lehetett, szabadalommal levédtünk, ám önmagában az, hogy egy mikroszkópot beteszek egy inkubátorba, az innovációnak elmegy, de nem elég egy szabadalomhoz. Sokkal fontosabbnak tartottuk a termék megismertetését, piacra kerülését. Két év alatt megtízszereztük az eladásokat, ami hatalmas kihívást jelentett a cég számára, hiszen ez nem ment magától. Ilyen mértékű lépésváltáshoz nem elég a saját tőke, nem elég a saját tudás, új pénz és komoly vezetés kellett. Többekkel is tárgyaltunk, végül a PortfoLion céggel hamar egymásra találtunk. Az országban nagy valószínűséggel hozzánk került először Jeremie-alapból támogatott kockázati tőke.

„A számunkra fontos területek legjobb szakembereit be tudtuk hozni cégen belülre. Hatékonyan tudtunk reagálni a felhasználói tapasztalatokra, a prototípusból jó minőségű, sorozatgyártott termékkel tudtunk a piacra lépni. Mindezek mellett profi módon meg tudtunk jelenni a szakmai konferenciákon, így hamar híre ment az újdonságnak” – nyilatkozta két éve. De miért mennek a legjobbak egy induló vállalkozáshoz?
Juhász Gábor személyében profi cégvezetőt tudtunk magunkhoz csábítani, aki cégen belülre hozta a gyártást, a minőségbiztosítás fő helyre került, a fejlesztés, az értékesítés, a marketing irányító és összehangoló kezet kapott. Versenyképes fizetést tudtunk adni egy világszerte újdonságot jelentő termék fejlesztésében való részvételért. Optikai eszközök fejlesztésében és gyártásában jártas csapatot alakítottunk ki, ennek köszönhetően nem mások által gyártott elemekből készítjük eszközeinket, hanem a mi igényeinkre szabott egyedi optikákat gyártattunk. A szoftverfejlesztést is házon belülre hoztuk, és minden szinten egy remek, összetartó csapatot sikerült összehoznunk, amelynek tagjai egyenként aktív részesei a fejlesztéseknek, eladásoknak és supportnak.

2013 elején értékesítették az alapítók és a PortfoLion a Cryo-Innova­tion nevű céget, amelynek ön az egyik alapítója, sőt az eredeti ötlet­gazdája. Most a göteborgi tulajdonú Vitrolife Kft. alkal­mazottja. Miért lett tulajdonosból alkalmazott?
– A Vitrolife egy svédországi székhelyű cég. Itt ugyanúgy a fejlesztések tudományos vonaláért, kísérletek tervezéséért, végrehajtásáért, publikálásáért, szabadalmaztatásáért felelek, mint az eredetileg az alapítók magántőkéjéből és munkájából, valamint pályázati pénzből épített, majd kockázati tőke által finanszírozott magáncégünkben. Hogy miért mégis a váltás? Ebben a projektben nem én vagyok a fontos, hanem a mikroszkóp és az általa végzett eljárás. Azt akarom, hogy ez a termék a lehető legnagyobb karriert fussa be. Úgy éreztük, hogy már olyan szintre léptünk, ahonnan továbblépni saját erőből nem tudnánk. Hiányzott mögülünk a brand, egy világhálózat. Ezt kínálta a svéd cég. Egy néhány fős vállalkozás egyébként sem képes arra, hogy egyszerre három technológiát világszínvonalon fejlesszen és sikerre vigyen. Ezt mi, tulajdonosok is beláttuk, és eldöntöttük: az erőforrások 95 százalékát arra a termékünkre koncentráljuk, amelyik a legközelebb van a piaci sikerhez. És ez a mikroszkóp volt. A nyomástechnológiát is megtartottuk – erre fordítottuk a maradék 5 százalékot –, a harmadik terméket, a hímivarsejt-analizátort pedig eltettük jobb időkre. 2012 elejére a cégünk már 55 országban forgalmazta a mikroszkópjait, ami sok marketinget, konferenciákon való megjelenést követelt. Emellett a gyártás felfuttatása is tőkeigényes feladatnak bizonyult. 2011 elején heten dolgoztunk, 2013-ban huszonhatan voltunk, ám a dinamikus fejlődés ellenére is folyamatosan láttuk, hogy hol kell erősíteni a szervezetet. A svéd anyacég a kezdetektől hangsúlyozta, hogy nem szeretne ránk telepedni, beleszólni az életünkbe, de leányvállalatként bizonyos dolgokat nyilván egyeztetnünk kell. Ez főleg a minőségbiztosítás, marketing és az értékesítés, de hát butaság lenne nem kihasználni például, hogy a Vitrolife-nak direkt értékesítési csapata van a világ számos országában. A fejlesztésbe, gyártásba viszont nem szólnak bele, elismerik és tisztelik a munkánkat. Az pedig fel sem merült, hogy mi kimennénk Svédországba. A szerződés szerint a svéd befektető az öt plusz négymillió eurós vételárért csak a PrimoVision-projektre tart igényt, a stressztechnológia a szerződés szerint száz százalékban a PortfoLion tulajdona. Meggyőződésem, hogy nagyon jó időben jött a vásárlás. És nem mi akartuk őket, hanem ők kerestek meg bennünket. Pont abban az időszakban vették meg a céget, amikor már további befektetésre lett volna szükség, hogy a fejlődési ütemet tartani tudjuk. A növekvő gyártási darabszámokat meg is kell finanszírozni, az értékesítési költségek is nagyok. Ha viszont nem lépünk, kigolyóznak bennünket a piacról. A svéd tulajdonosnak köszönhetően fejlődünk, már harmincöten vagyunk – még több az optikai fejlesztő és a szoftveres –, és az év végére létszámunk meghaladja majd a negyvenet. A skandinávoknak tetszik a lendületes magyar temperamentum, nekünk pedig a svéd alaposság és megfontoltság.

Hogyan egyeztethető össze a magánélete a munkával?
– 2005-től néhány évig igen zaklatott életet éltem. Volt, amikor az év 12 hónapjából nyolcat-kilencet külföldön töltöttem. Konferenciákra, szakmai rendezvényekre jártam, meddőségi klinikákon ismertettem az eszközt. Lassan azonban változott a helyzet. Tavaly már csak negyven napot voltam külföldön, ami azt hiszem, a családomnak pont negyven nappal több a tolerálhatónál, de elfogadják, hogy ilyen az életem. Négy gyermekem igényli a jelenlétemet – a legkisebb féléves, a legnagyobb négy és fél –, de a csapat akkor is működik, ha külföldön vagyok. A céges munkám mellett a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar genetikai tanszékén oktatok, laboratóriumot vezetek. Sűrűnek tűnhet ennyi munka, de az éltet, hogy mindegyiknek látom a kifutását. Elégedett vagyok az eddigi életemmel.

Csak nekem tűnik úgy, hogy ön külföldön ismertebb, mint a saját hazájában?
– Ez így van, ám ennek én csak az előnyét látom, hiszen itthon zavartalanul tudok dolgozni. Rengeteg külföldi konferenciára kapok meghívást, hazaira elvétve. Nem baj. A mikroszkópban még rengeteg fejlesztésre nyílik lehetőség, a finomhangolás elengedhetetlen. Nagyon messze vagyunk a rutingyártástól. Egyébként is, aki rutinból próbál megkapaszkodni a piacon, az nem számíthat hosszú jelenlétre.

Mi maradt az egykori tájfutásból?
– Reggelente általában hobbifutok, de az igazi és legszebb kihívás a négy apró gyermek és feleségem mellett valóban jelen lenni. Ami szabad időm marad, azt motorozásra fordítom, általában a munkahely és az otthonom között. Egy Simsonnal kezdtem, majd egy 400 köbcentis Yamaha következett, most ennek egy erősebb változatával járok.

Következő interjúalanyként kit ajánl a figyelmünkbe?
– Egy különleges embert, Vajta Gábort, aki a klónozás területén a világ több pontján is átütő eredményeket ért el.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka