2017. december 12.

Szerző:
Buzafalvi Győző

Innovatív mintaprojekt Egerben

Folyamatosan figyelemmel kíséri az ELMŰ-ÉMÁSZ az új technológiai megoldásokat, kutatásokat, és stratégiájának fontos eleme innovatív mintaprojektek létesítése – jelen­tette ki Franz Retzer igazgatósági tag no­vem­ber 21-én Egerben, a Dr. Agyagási Dezső gyógyparkban megtartott LED-es közvilágítási bemutató rendezvényen.


Az e-mobilitás és az okos hálózatok (smart grid) fejlesztése mellett az ELMŰ-ÉMÁSZ élenjáró a közvilágítás területén jelentkező új technológiák gyakorlati megvalósításában és a kísérleti alkalmazások létesítésében.
Hazánkban az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején megtörtént a higany fényforrással üzemelő lámpatestek cseréje. Akkor – a kornak és technikai fejlettségnek meg­felelően – korszerű, alacsony fogyasztású kompakt fénycsöves és nátrium fényforrással üzemelő lámpatesteket szereltek fel. A LED-es technológia rohamos fejlődése és a fényhasznosítás növekedése már 2010 előtt előre vetítette, hogy a közvilágítás következő generációja a LED-es világító­test lehet.

LED-es világítás az egri Klapka György utcában

Az innováció jegyében az ELMŰ-ÉMÁSZ már 2008-ban elkezdte a LED-es közvilágítás gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos mintaprojektek megvalósítását – mondta el Franz Retzer. Először Miskolcon, majd Piliscsabán telepítettek LED-es lámpatesteket, hogy tapasztalatokat szerezzenek a működésükről. A LED-es fejlesztések 2010-ben Budapesten, a Margitszigeten megvalósított futókör megvilágításával folytatódtak. 2011-ben átadták az ELMŰ-ÉMÁSZ által finanszírozott, Magyarországon elsőként Miskolcon, a Palóczy úton és a Szemere kertben megvalósított, távfelügyeleti rendszerrel egybekötött LED-es mintaprojektet. Ezután 2012-ben Gödöllőn, 2013-ban Hejőkeresztúron, 2014-ben Szentendrén, 2015-ben a Fóti lovas terápiás központban, majd 2016-ban Ózdon valósítottak meg különböző távfelügyeleti rendszerekkel LED-es mintaprojekteket.

Idén Eger Megyei Jogú várossal együttműködve közösen elhatározták, hogy itt is létrehoznak egy LED-es mintaprojektet – tudtuk meg Franz Retzertől. Ennek elsődleges célja az, hogy a nagyobb léptékű fejlesztések megkezdése előtt a város döntéshozói és lakói is saját szemükkel győződhessenek meg arról, hogy a LED-es közvilágítás miként néz ki a gyakorlatban, annak milyen előnyei és esetleges hátrányai lehetnek.

Habis László Eger polgármestere és Franz Retzer, az ELMŰ-ÉMÁSZ igazgatósági tagja

Bemutató jelleggel három fő alkalmazási területet választottak ki: út-, park- és zebravilágítás. A Klapka György utcában 13 darab útvilágító, az Eszperantó sétányon 6 parkvilá­gító, a Barkóczy úton, az okmányiroda előtt pedig egy LED-es zebravilágító lámpatestet telepítettek. Utóbbinak különös je­lentősége van olyan gyalogos-átkelőhelyek közelé­ben, ahol a közvilágítási oszlopok elhelyezkedése miatt a szabványos átkelőhely megvilágítását egyáltalán nem, vagy csak jelentős többletköltséggel lehetne megoldani. A LED-ek fényének kiváló irányíthatóságát kihasználva ma már meglévő oszlop­kiosztás mellett is lehet szabványos gyalogosátkelőhely-megvilágítást kialakítani, megtakarítva ezzel a közvilágítási hálózat bővítésének és új oszlop felállításának nem kis költségét. Ily módon a kivitelezés határideje is lerövidíthető. „Bízunk abban, hogy a mostani LED-es bemutató világítás elnyerte a lakosok és a döntéshozók tetszését, és hamarosan elkezdődhet Egerben a LED-es korszerűsítés előkészítése és kivitele­zése” – mondta Franz Retzer.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka