2012. november 6.

Szerző:
S. K.

PTE Pályázati Koordinációs Osztály • tmt.pte.hu

III. Tehetségnap a Pécsi Tudományegyetemen

Tehetség – Kreativitás – Innováció címmel 2012. november 27-én harmadik alkalommal rendez Tehetségnapot a Pécsi Tudományegyetem a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0029 számú pályázat keretében.


Ezen a Tehetségnapon veszik át Az átütő művészeti és sport­te­het­ségek című pályázat nyertesei a Pécsi Tudományegyetem rektorától, Prof. dr. Bódis Józseftől tehetségköveti megbízásukat. A hat díjazott egyetemünk olyan hallgatója, aki kiemelkedő sikert ért el mind a hazai versenyeken, mind a nemzetközi megmérettetéseken, és vállalta, hogy közreműködik a PTE népszerűsítésében a gimnazista korosztály és a szélesebb közönség körében.

Az immár hagyományosnak mondható konferencián az érdeklődők a tehetségsegítés új útjairól, lehetőségeiről hallgathatnak izgalmas előadásokat elméleti és gyakorlati szakemberek tolmácsolásában. Előadóink között üdvözölhetjük dr. Kürti Sándor Széchenyi-díjas üzletembert, aki az informatikai adatmentésben világhíres Kürt Zrt. elnöke. Az informatikai szakember számos innovációs díja mellett több alkalommal részesült elismerésben a családbarát munkahely megteremtéséért. Létrehozta a Hátrányos helyzetű, elsősorban cigány származású gyerekek oktatásáért Alapítványt, hogy a középiskolákban a tehetséges, de hátrányos helyzetű diákokat támogassa, megteremtve ezzel a felsőfokú tanulmányok folytatásának lehetőségét.

Dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke a hazai tehetséggondozás erősségeiről és gyenge pontjairól értekezik. A Debreceni Egyetem oktatója a hazai tehetséggondozás elméleti kereteinek kidolgozójaként ismert.
A rendezvény reményeink szerint értékes információkat közvetít a résztvevőknek, és hozzájárul a tehetségügy további eredményes szolgálatához.
Végleges program a tehetseg.pte.hu honlapon hamarosan elérhető.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka