Ifjú tudósok díjazása

A 31. alkalommal meghirdetett Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak tíz díjat, a díjakkal járó több mint 2,5 millió forint értékű ösztöndíjat adott át a ver­senyt szervező Magyar Innovációs Szövetség.


A középiskolások számára 2021 szeptemberében meg­hir­de­tett versenyre jelentkező 122 pályázó kö­zül – tízen határon túliak voltak – 63 jutott to­vább az első fordulóból, közülük 53-nak sikerült ki­dol­goz­nia és bemutatnia pályázatát az aka­dé­mi­ku­sok­ból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak. A június 13-ai eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók három első, három második és négy harmadik díjat vehettek át.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor a díjak átadására.

Kiemelkedő kutatási eredményéért első díjat kapott Kovács Viktória és Tóth Regina (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) Újrahasznosít­ható reagensrendszer fejlesztése humán testfolyadékokban jelen lévő kis mé­retű RNS-ek azonosítására című pályázatára. A két szegedi diák célja egy olyan eszközrendszer kifejlesztése volt, amely alkalmas kis méretű RNS-ek, köztük a számos betegség markerjeként jelentkező mikro-RNS-ek kimutatására, és így alkalmas lehet a daganatos szűrések első fázisában. Ugyancsak első helyezett lett Kovács Nóra Anna (János Zsigmond Unitárius Kollégium, Kolozsvár) Rusty című pályázatával. A kolozsvári diák fejlesztésével azokat a társadalmi csoportokat célozta meg, amelyek szeretnének egy élhetőbb környezetért apró lépéseket tenni. A harmadik első helyezett Barna Benedek László lett (Budapesti Szent István Gimnázium) UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz című pályázatával. A fiatalember nagy felbontású mikroszkópos technikák során alkalmazott immunfestés limitációjának kiküszöbölésére fejlesztett fluoreszcens ligandokat alkalmazó eljárást. Ők hárman képviselhetik Magyarországot a Leidenben idén szep­tem­berben megrendezendő 33. Fiatal Tudósok Versenyén, amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az Európai Unió 3500–7000 eurós díjaiért.

A díjazottak

Második díjas lett a bénulásban szenvedő agyvérzéses betegek kéz­re­­ha­bilitá­ció­ját segítő eszköz, a HandExo pályázatával Prill Gábor és Sisa László (NYSZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium, Nyíregyháza); MateKIT – matematikai oktatóprogramjával Kovács János (Kecs­keméti Bolyai János Gimnázium) és a Vívó találat­jelző gép vezeték nélküli rádiós modullal című anyagával Molnár Donát (Piarista Gimnázium, Budapest).

Harmadik díjat kapott az Ambel XL – Desktop Fotogram­metria 3D szkenner/360°-os termékfotózó címet vi­selő pályaművével Mudrák Balázs és Szabadi Bo­tond (Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium), Robot ten­ger­alatt­járó továbbfejlesztése természetes vizek vizsgálatára című anyagával Kertész Domokos (Balassi Bálint Nyolc­év­folyamos Gimnázium, Budapest). Ugyancsak har­ma­dik helyezett lett az Összetett fény­mik­roszkóp meg­vilá­gító­rendszer fejlesztése ötlettel jelent­kező Nagy Nim­ród (Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gim­ná­zium és Kollégium, Debrecen), valamint a De­cent­ralizált lo­gisztikai rendszerek modellezése és gya­kor­latban való használata című anyagot beadó Horváth András Máté és Horváth Zsombor (Budapesti Fazekas Mihály Gya­korló Általános Iskola és Gimnázium).

Az eredményhirdetésen meg lehetett tekinteni a díjnyertes középiskolások kiállított projektjeit.

Azok a középiskolák, melyek műszaki, ter­mészet­tu­do­má­nyos innovatív szakkört, klubot működtettek, és legalább három vagy több nevezést adtak be, az indulók közül pedig legalább kettő a második fordulóba jutott, 800 ezer-egymillió forintos támogatást kaptak. Nyolc kiemelkedő középiskolai, természettudományt oktató innovatív szemléletű tanár elismerésül 500-800 ezer forint támogatást kapott.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka