Kép: Depositphotos/EEI_Tony

A közvélemény csak az utóbbi időben figyelt fel a biológiai invázióra. De mennyire új jelenség ez? Mindig is létezett, erősödött az utóbbi időben, vagy csak jobban tudatosul az emberekben?

– Valóban egyre több inváziós faj jelenik meg Magyarországon, illetve az egész világon, a biológiai invázió fo­lyamata tényleg felgyorsult. Ez számos tényezőnek tudható be, de ezek mindegyike az emberi tevékenységgel, a globalizációval kapcsolatos. Rengeteg ember él a Földön, intenzíven kereskedünk egymással, beutazzuk a világot repülővel, autóval vagy hajóval, közben átalakítjuk a természetet, mezőgazdasági területeket, városokat hozunk létre, ráadásul még a klímát is drasztikusan befolyásol­juk. Az ember által indukált környezeti változásokkal gyakorlatilag megágyazunk az inváziós fajoknak, mert egyre kedvezőbb életfeltételeket teremtünk számukra, miközben aktív mozgásunkkal mi magunk terjesztjük őket. Egy globális szindrómával van dolgunk: ahogy az emberi fejlődés egyre jobban támaszkodik a természet erőforrásaira, túlterheljük és kiszipolyozzuk a környezetet, folyamatosan betegítjük, és ennek egyik tünete az inváziós jelenségek fokozódása.

Az ember által indukált környezeti változásokkal gyakorlatilag megágyazunk az inváziós fajoknak.

Az ökológiában a fajok szüntelenül változtatják az élőhelyeiket, áttelepülnek egyik helyről a másikra. Minden élőhely-kiterjesztés invázió, vagy csak az, amikor ez az emberi tevékenység következménye?

– Aki nézett valaha David Attenborough-filmet, jól tudja, hogy egyes fajok – emberi segítség nélkül is – valamilyen közvetítőágens révén, vagy egy másik előlénybe kapaszkodva is el tudnak jutni távoli élőhelyekre, és képesek ott megtelepedni, majd elszaporodni. Például egy afrikai kullancs rácsimpaszkodik egy költöző madárra, majd ami­kor az az európai költőterületekre ér, a kullancs lepottyan róla, és új gazdát keres. De ezek a folyamatok még nem számítanak inváziónak. Az inváziónak a transzport csak az első lépése. Az új élőhelyre érkező fajoknak meg is kell telepedniük, szaporodó populációkat kell létrehozniuk és azoknak növekedniük, terjedniük kell, amíg ki nem alakul egy egyensúly az új környezettel. Ez a transzportált organizmusok egy töredékének sikerül csak, sokuknak az ökológiai utazás ennél a pontnál véget is ér. Azoknak a fajoknak, amelyeknek sikerül a megtelepedés és elterjedés, már hatást gyakorolhatnak az ökoszisztémára. Kapcsolatokat alakítanak ki az élő környezettel: megesznek más fajokat, kiszorítják a helyi vetélytársakat, vagy kórokozókat terjesztenek. Ha ezek a folyamatok az ember közvetítése nélkül, évmilliós intervallumban történnek és ahhoz vezetnek, hogy az adott élőlényközösség hosszú távon egyensúlyban marad a környezetével, akkor még mindig nem beszélünk invázióról.

Afrikából származó kullancsokat már találtak a magyar kutatók, például a Balatonnál, a barkóscinegéken. Ez azonban még nem számít inváziónak. Ez csak az első lépés. Az új élőhelyre érkező fajoknak meg is kell telepedniük, szaporodó populációkat kell létrehozniuk és azoknak növekedniük, terjedniük kell, amíg ki nem alakul egy egyensúly az új környezettel. (Kép: Depositphotos/YuriyBalagula)

Stabil populációk

Mikor alakul ki a tényleges invázió?

– Az invázió akkor jelenik meg, ha egy idegenhonos fajt hurcol be az ember, és a betelepített faj viszonylag rövid időn, éveken vagy évtizedeken belül elszaporodik. Az invázió definíciója önmagában nem terjed ki a fajok előnyös vagy hátrányos hatásaira, de a gyors megtelepedés és hirtelen növekedés általában más fajok rovására történik, így a folyamat látványos ökológiai következménnyel pá­rosul. A sikeres invázió ezért többnyire magában hor­dozza a negatív hatásokat: rontja az ökoszisztéma-funkciókat, gazdasági károkat okoz, vagy közegészségügyi problémákat generál. Az is előfordulhat, hogy egy endemikus (bennszülött – a szerk.) faj kezd el invázióra jellemző terjedést mutatni a környezetben történt valamilyen gyors változás következtében. Idesorolható a hód vagy a vaddisznó utóbbi évtizedben jelentkező elszaporodása és fokozódó környezeti hatása.

Az invázió akkor jelenik meg, ha egy idegenhonos fajt hurcol be az ember, és a betelepített faj viszonylag rövid időn, éveken vagy évtizedeken belül elszaporodik.

Sokan összekapcsolják az inváziós fajok terjedését az éghajlatváltozással és a globális felmelegedéssel. Ám ezek szerint ez nem az egyetlen – és talán nem is a legfontosabb –, ember okozta hatás, ami elősegíti az inváziót?

– Igen, az éghajlatváltozás ezeknek a folyamatoknak csupán az egyik mozgatórugója. A felmelegedés ott is kedvező életfeltételeket teremthet az inváziós fajoknak, ahol korábban nem tudtak volna megtelepedni és szaporodni, tehát katalizátorszerepet tölt be a folyamatban. Ebben kiemelkedő szerepük van az enyhébb teleknek, mert ha nem kell kemény mínuszokat átvészelniük az újonnan betelepülő, trópusi vagy mediterrán éghajlathoz szokott fajoknak, akkor sikeresebben tudnak áttelelni, így könnyebben képezhetnek stabil populációkat. A forróság és az aszály olyan szempontból is rásegíthet a folyamatokra, hogy visszaszorítja a szárazságot kevésbé tűrő fajokat. A klímaváltozás többnyire olyan feltételeket generál, melyek a toleránsabb és flexibilisebb inváziós fajoknak inkább kedveznek, mint az adott előhelyi feltételekhez alkalmazkodott őshonos fajoknak. De az ember természetátalakító hatása ennél sokrétűbb. Városokat hozunk létre, és a lakosság nagy része ezekbe tömörül. A nagyvárosok kereskedelmi és turisztikai csomópontok, az inváziós fajok tranzitútjai itt futnak össze, ezért a városok megtelepe­dési, belépési gócpontokká válnak a számukra. A városokban speciálisabb, védettebb mikroklíma alakul ki, keve­sebb faj él bennük, amelyekkel versengeni kell a forrásokért.

A felmelegedés is kedvező életfeltételeket teremthet olyan beérkező inváziós fajoknak, amelyek korábban nem tudtak volna megtelepedni és szaporodni. A városközeli zöldövezetek kiskertjeibe és az otthoni akváriumokba, terráriumokba pedig mi magunk is előszeretettel telepítünk inváziós fajokat, melyek kis figyelmetlenség esetén könnyen kiszöknek a természetbe. (Kép: Depositphotos/Karenpoghosyan)

A mindennapos tevékenységünkkel is elősegíthetjük az in­váziót?

– A parkokba, városközeli zöldövezetek kiskertjeibe és az otthoni akváriumokba, terráriumokba is előszeretettel telepítünk inváziós fajokat, melyek kis figyelmetlenség esetén könnyen kikerülhetnek a természetbe. A természetes élőhelyek beszűkülésével egyre több vadfaj téved a városokba, emiatt a közvetítésükkel az inváziós fajok könnyen kiszöknek a városokból a természetbe. Az embe­riség szükségleteinek fedezésére sokféleképpen használjuk a tájat. Eközben intenzív mezőgazdasági tevékeny­séget folytatunk, és nagy mennyiségű hulladékot terme­lünk. Ezekkel a tevékenységekkel bolygatjuk az élőhelyeket, és csökkentjük a biodiverzitást, ezzel lerontjuk a környezet ellenálló képességét az inváziós fajokkal szem­ben. Ám az ember katalizátorhatása nem csak az invá­ziós fajok számára kedvezőbb feltételek megalapozá­sá­ban nyilvánul meg. Nagyban segíti a folyamatot az is, hogy – az aktív világkereskedelemnek és turizmusnak köszönhetően – ma már elég könnyen eljuttatjuk a különböző fajokat a világ egyik pontjáról a másikra.

Ökobiztonsági intézkedések

Mit tehetünk a biológiai invázió ellen? Meg lehet-e reálisan akadályozni, hogy az inváziós fajok eljussanak hozzánk, és hogy itt megvessék a lábukat?

– Megelőző stratégiát kellene kidolgozni ellenük, mert a korai beavatkozással már a megtelepedés előtt sokkal hatékonyabb eredményt érhetünk el. A megelőzés költséges befektetés, mert rengeteget kellene invesztálni az inváziós fajok megfelelő monitorozásába (az ökoló­giai helyzet felmérésébe) és a védekezési mechanizmusok fenntartásába. Elvileg ezek a beavatkozások sok­kal kevesebbe kerülnének, mint azok a károk, amelyeket a nem megfelelő intézkedések esetén az inváziós fajok okozhatnak. Láttuk, hogy a covidnak milyen drasztikus ha­tása volt, pénzben kifejezve a járvány majdnem 3 trillió dollárba került a világnak. Ennek a töredékéből ki tudtunk volna építeni egy hatékony védelmi mechanizmust – ha ezt időben előre láttuk volna. Csakhogy a tapasztalat azt mutatja, hogy a megelőzési stratégia a legtöbb esetben nem működik: amikor észleljük a bajt, akkor már nem tu­dunk hatékonyan fellépni, mert az invázió már előrehaladott állapotban van. Ideje elfogadnunk, hogy a járványokat és inváziós fajokat kivédeni, megelőzni nem tudjuk, legfeljebb a folyamat lassítása lehetséges. Sokkal reálisabb beavatkozási pontokat kell definiálnunk.

Megelőző stratégiát kellene kidolgozni ellenük, mert a korai beavatkozással már a megtelepedés előtt sokkal hatékonyabb eredményt érhetünk el.

Milyen nagy az inváziós fajok jelentette fenyegetés? Hány ilyen fajjal kell számolnunk?

– Mai tudásunk szerint nagyjából száz inváziós állat- és száz növényfajjal kell számolnunk hazai szinten, de ez szinte biztosan a valóság alábecslése, és a számuk évről évre növekszik. A fenyegetés mértékének megismeréséhez minden faj esetében jól működő monitoringrendszert kellene kiépíteni nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. Ez lenne a feltétele annak, hogy lássuk, ezek a fajok hogyan terjednek a kontinensen, és potenciálisan mikor érhetik el hazánkat. Emellett tudnunk kellene azt is, hogy e fajok milyen hatást gyakorolnának a magyar flórára és faunára, ha tényleg képesek lennének megvetni a lábukat itt. Fel kellene mérni előre a biológiai invázió gazdasági és környezetvédelmi következményeit is. Sajnos az nem reális, hogy minden faj esetében elvégezzük ezeket a kutatásokat, amelyek a valós ökológiai helyzet feltárásához szükségesek. A mindenkori tudásunk alap­ján kell összeállítani az operatív prioritási listákat, és ezek révén meg lehetne határozni az elterjedésüket akadá­lyozó lépéseket és azok költségigényét. Ezt a szintézist el kell végeznünk.

A nemzeti és nemzetközi szinten bevezetett általános biobiztonsági intézkedések és szabályozások segíthetnek. Például Ausztráliában vagy Új-Zélandon a reptéren órákig tart, míg az ember átesik a szigorú biztonsági protokollokon, ezzel védekeznek, hogy az érkezők különböző élőlényeket hurcoljanak be. (Kép: Depositphotos/EvgeniyShkolenko)

Mit tehetünk az olyan fajokkal szemben, amelyekről gyakorlatilag semmit nem tudunk, és minden előjel nélkül jelennek meg nálunk?

– Sajnos fel kell készülnünk olyan váratlan eseményekre, mint most a ragályos száj- és körömfájás járvány, aminek semmi előjele nem volt, nem szerepelt a potenciális fenyegetések listáján sem. De ugyanígy váratlan volt az őshonos árvalányhajfajokat veszélyeztető homoki prérifű megjelenése a Kiskunságban. Ilyen váratlan esetekre nem tudunk előre felkészülni a konkrét fajokra koncentráló kutatásokkal és intézkedésekkel, hanem a nemzeti és nemzetközi szinten bevezetett általános biobiztonsági (vagy nevezzük inkább ökobiztonsági) intézkedések és szabályozások segíthetnek. A schengeni határokon belül bárki bármit elvihet az autójában bárhová, legyen az házi kedvenc, párizsis zsemle vagy egy cserép virág. Egy inváziós faj átviteléhez elég az is, ha ugyanabban a bakancsban, aminek a talpára tapadt valamilyen élőlény az egyik ország erdejében, legközelebb már egy másik országban túrázunk. Így könnyen elterjeszthetünk magokat, rovarokat, mikroorganizmusokat is. De az európai reptereken sincs komoly ellenőrzés. Nemrég érkeztem haza a tengeren túlról. Ferihegyen szokás szerint öt perc alatt kijutottam a terminálról, és senki nem kérdezte, hogy mi van a bőröndömben. Ha megnézzük, hogy hogy megy ez például Ausztráliában vagy Új-Zélandon, akkor azt látjuk, hogy ott órákig tart, míg az ember átesik a szigorú biztonsági protokollokon – ezzel igyekeznek védekezni az ellen, hogy az érkezők különböző élőlényeket hurcoljanak be. Ezeket a szigorú intézkedéseket ki lehetne terjeszteni a kereskedelemre is – a szállításban részt vevő kamionok, hajók és repülők hatékonyabb ellenőrzésére és fertőtleníté­sére lenne szükség. Ezek az általános szigorítások per­sze kényelmetlenek, mégis szükség lenne rájuk ahhoz, hogy nagyobb eséllyel fékezzük meg az inváziót bármi­lyen faj esetében.

Sajnos fel kell készülnünk olyan váratlan eseményekre, mint most a ragályos száj- és körömfájás járvány, aminek semmi előjele nem volt.

Az inváziós fajok hogyan hatnak az élet különböző területeire?

– A nem őshonos fajok behurcolása fenyegeti az egészségünket, az élelmiszer-termelésünket és a környezetünket egyaránt. Ebből kifolyólag az inváziós fajok felmérése és kezelése nem csak kutatói feladat, más szereplők bevonására is szükség van a hatékony kezelés érdekében. Ahhoz, hogy általánosságban fel tudjunk lépni az inváziós fajokkal szemben, fontos a különböző ágazatok közötti párbeszéd és az együtt gondolkodás. Csak így alakíthat­juk ki azt az akciótervet, amely minden fél érdekeinek meg­fe­lel. Ez gyakran azért nehéz, mert az egyes ágazatok szá­mára mást jelenthet ugyanaz az inváziós faj. Egy faj okoz­hat valakinek károkat, másoknak inkább hasznot hajt, míg megint másoknak közömbös is lehet a hatás. Az akác esetében is láttuk, hogy a természetvédelmi érdekek ellentétesek lehetnek a gazdasági érdekekkel. Emiatt az inváziós fajok elleni sikeres védekezés megkívánja a különböző szempontból érdekeltek és a döntéshozók közötti diskurzust. Megfelelő táj-, erdő-, mező-, vad-, kert- és vízgazdálkodás mellett az invázió is jobban kezelhető. Ennek kialakításá­hoz szintén több szereplő hatékony együttműködésére van szükség.

Új szúnyogok

Az egészségügyi kockázatokra mindig jobban figyelünk. A trópusi szúnyogok hazai terjedése ezért is kelt aggodalmat sokakban. A maláriáról szinte mindenki tudja, hogy szúnyogok terjesztik. De mekkora ezek valós veszélye nálunk?

– Az utóbbi időszakban az ötven őshonos csípőszúnyog­faj mellett három új faj – az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog – is megjelent Magyarországon. Ezek potenciálisan számos kórokozót terjeszthetnek, amelyek az emberre és az állatokra is veszélyesek lehetnek. De ebben az esetben is az az elsődleges feladat, hogy a potenciális fenyegetést elválasszuk a valós veszélyektől. Meg kell értenünk például, hogy ezek az inváziós szúnyogok milyen idő- és térbeli mintázatokat követve terjednek az országban. Ennek érdekében a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont egy országos közösségi tudományos programot működtet: a lakosság is küldhet be a fogott szúnyogokról készített képeket vagy magukat a példányokat a munkatársainknak (szunyogmonitor.hu). Egy másik fontos küldetésünk, hogy azokon a helyeken, ahol ezek a fajok bizonyítottan jelen vannak, folyamatosan fogjunk mi is példányokat, majd genetikai módszerek­kel megvizsgáljuk, hogy fertőzöttek-e valamilyen kórokozó­val (például a chikungunya-, a dengue-, a zika- vagy a nyugat-nílusi láz vírusával). E két stratégia alapján felépített monitorozórendszerrel segítjük a valós ökológiai helyzet felmérését.

Az utóbbi időszakban az ötven őshonos csípőszúnyogfaj mellett három új faj – az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog – is megjelent Magyarországon.

Találtak már itthon vírusokkal fertőzött inváziós szúnyogot?

– Szerencsére eddig még nem, tehát nincs ok a riadalomra. De a monitorozórendszer biztosíthatja, hogy ha egyszer majd megjelennek ezek az országban, akkor már a járvány korai szakaszában felismerhessük a veszélyt, és erre építve működtetünk egy vészjelző rendszert, amelynek révén egy esetlegesen kialakuló krízishelyzet­ben azonnal működésbe tudjuk hozni a szükséges reakcióláncokat a járványügyi és szúnyogirtó szerveken keresztül. Fontos figyelnünk itt az úgynevezett késleltetett ökológiai ha­tásra. Ez azt jelenti, hogy ezek a szúnyogok nem feltétlenül abban a pillanatban fejtik ki a negatív ha­tásukat, amikor átlépik az országhatárt. A kórokozók ter­jesztéséhez előbb ki kell építeniük a megfelelő ökológiai kapcsolataikat, el kell foglalniuk helyüket a hazai ökoszisztémákban. Ezek után kezdenek majd egyre több gerinces gazdafajt csípni, így egy idő után kórokozókat vesznek fel majd belőlük, és ezeket vektorszervezetként terjeszteni kezdik a különböző gazdafajok között. E transzmissziós körök kialakulásához az kell, hogy ezek a fajok megtalál­ják és kitöltsék az ökológiai fülkéjüket – ami időbe telik. Azt már nem tudjuk megakadályozni, hogy ezek az inváziós csípőszúnyogfajok bekerüljenek az országba, hiszen mostanra már mind a három faj stabilan jelen van Magyarországon. De a késleltetett ökológiai hatásukat folyamatosan követni kell ahhoz, hogy időben észrevegyük, amikor elkezdik majd a kórokozó-terjesztést. Emellett vannak Európában más inváziós csípőszúnyogok is, amelyeket itthon még nem találtunk meg. Ezeket is figyelnünk kell, mert számítani lehet arra, hogy egyszer hozzánk is megérkeznek. A kiépí­tett monitoringrendszer ennek észlelésére is alkalmas.

Azt már nem tudjuk megakadályozni, hogy az inváziós ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog bekerüljön az országba, hiszen mostanra már mind a három faj stabilan jelen van, de a késleltetett ökológiai hatásukat folyamatosan követni kell ahhoz, hogy időben észrevegyük, amikor elkezdik majd a kórokozó-terjesztést. (Kép: Depositphotos/ marcouliana)

Mire lehet számítani, ha fertőzött szúnyog kerül be az országba? Mekkora járványt okozhat?

– Más európai országokban, például Olaszországban, Svájcban vagy Franciaországban már kialakultak lokális dengue-láz- vagy chikungunya-járványok, ami legfel­jebb néhány ezer embert érintett. Ezeknél nem a fertőzött szúnyog érkezett az adott országba, hanem valaki a trópu­sokról fertőzötten érkezett haza, majd őt már a lakóhe­lyén megcsípte egy olyan inváziós szúnyog, amely terjeszteni tudta a kórokozót. Magyarországon is előfordul­nak a különféle trópusi vérzéses lázak behurcolt esetei (a számuk évente tíz alatti), de ezek még nem tudtak járványt okozni, mert az érintettet nem csípte meg a ter­jesztésre képes szúnyog. Ám előbb-utóbb ez bekövetkezhet, és erre fel kell készülnünk.•

Címlapkép: Depositphotos/EEI_Tony