2015. augusztus 18.

Szerző:
Szegedi Imre

Emlékmentés

Hosszasan sorolhatnánk világhírű magyar műszaki alkotásokat és azokat a zseniális koponyákat, akik ezeket létrehozták, ám a felsorolás nem elég, mert ha az ember nem látja a maga valójában Jedlik Ányos több mint 150 éve szerkesztett dinamóját, akkor ez a tudás (élmény híján) hamar kikopik.

Mantraszerűen felmondjuk, ugyanakkor nem értjük a lényeget. Bláthyék transzformátorát is látni kell az eredeti vasmaggal, hogy az ember jobban átélje e korszakalkotó találmány lényegét. Ilyen bemutatóhely lenne egy országos műszaki múzeum, ahol összegyűjtenék a különböző területeken alkotó feltalálók munkásságát, eredményeiket. Mondhatják erre, hogy volt ilyen és lesz is, ha majd a Ligetprogram részeként felépül az új közlekedési múzeum, de sajnosa régiben is megtűrt albérlő volt a közlekedésen túli műszaki világ. A nagy terekben autók, mozdonyok, hajómodellek sora, minden más kamarakiállítás keretében kapott helyet. Azért a közlekedésen belül is volt mostohagyerek: a repülés. A Petőfi Csarnokban kiállított értékeket tavasztól őszig tekinthették meg a látogatók, ahogy beköszöntött a hideg idő, a kiállítóhely bezárt, ugyanis nem volt fűtés az épületben.

Ezért támogatjuk a Gábor Dénes-díjazottak klubjának állásfoglalását, hogy a majdani Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ne csak közlekedési, hanem egyéb műszaki múzeumi feladatainak is eleget tudjon tenni. A 150 milliárdos múzeumépítési program ellenére hazánk változatlanul a közép-európai térség egyetlen olyan országa marad, amelynek nincs országos műszaki múzeuma. „Ez nincs összhangban a magyar alkotó szellem és magyar műszaki alkotások elvárható megbecsülésével, és nem segíti az ország műszaki kultúrájának színvonalemelését. Pedig a műszaki kultúra fejlesztése az ország gazdasági fejlődésének alapfeltétele” – ezzel az állásfoglalásban olvasható mondattal bizonnyal egyetért a 2009-es év egyik Gábor Dénes-díjasa, Palkovics László akadémikus is, aki 2014 óta a felsőoktatásért felelős államtitkárként dolgozik a kormányban. De itt most nem egyetérteni kell, hanem lépni, dönteni.

Egyébként nem csak a műszaki értékeknek nincs végleges helyük, a természettudományok bemutatóhelye, a Magyar Természettudományi Múzeum is hasonló cipőben jár. Ez utóbbi intézmény azzal a reménnyel költözött bő húsz esztendeje a Ludovikába, hogy a fő­városban négy különböző helyen működő intézmény értékei és munkatársai végre egy helyre kerülnek. Ez az álom a Nemzeti Közszolgálati Egyetem beköltözésével szertefoszlott. A múzeumnak mennie kell, de hogy hova kerül és mikor, azt még senki sem tudja.
Kár azért, hogy a műszaki és természettudományok múzeumi szintű megbecsülése ennyire méltatlan magyar művelőinek lenyűgöző teljesítményéhez viszonyítva.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024  2025
Címkék

Innotéka