Diktálják a trendet

A Beckhoff nem követi, hanem diktálja az integrált ipar fejlődési trendjeit – mondta Perecz Tamás, a Beckhoff Automation Kft. ügyvezető igazgatója, akivel a Beckhoff számára az egyik legjelentősebb ipari kiállítás, a Hannoveri Vásár tapasztalatai mellett a vállalat hazai legrangosabb rendez­vényéről, a Technology Day konferenciáról is beszélgettünk.


2015-ben rendezték meg először a Beckhoff Technology Day konferenciát. Milyen visszajelzéseket kaptak eddig a rendezvénnyel kapcsolatosan, és idén mire helyezik a hangsúlyt?

– Hazai rendezvényeink legrangosabbja lett az idén szeptember 27-én immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Techno­logy Day konferencia. A visszajelzések alapján a részt­ve­vők minden évben nagyon pozitívan értékelték az eseményt.

A program kialakításakor mindig igyekszünk figyelembe venni a korábbi vissza­jelzéseket, így idén – a Beckhoff technológiai újdonságainak bemutatása mellett – a rendezvény újabb témakörök­kel bővül. A résztvevők betekintést nyerhetnek a cég integrált épületautomatizálási és színháztechnikai eszközkészletébe és megoldásai­ba, melyeket sikeresen alkalmaznak a világ minden táján. Az ese­ményen lehetőség nyílik a Beckhoff által kifejlesztett, mára már globálisan elterjedt EtherCAT-technológia lényegének fel­fedezésére, megértésére és előnyeinek megismerésére is. Ezenfelül a konferenciát vendég előadók esettanulmányai színesítik, a kiállítótérben pedig izgalmas és interaktív bemutatóalkalma­zá­sokat lehet majd meg­tekinteni.

Rendszeresen részt vesznek külföldi szakkiállításokon. Idén áprilisban a Hannoveri Vásáron a vállalat innovatív PC- és EtherCAT-alapú automatizálási megoldásainak széles skáláját mutatták be. Milyen sikerrel?

– Idén a látogatók a Beckhoff több mint 1200 négyzetméteres standján található öt technológiai fórumon kívül számos partner kiállítóterében is találkozhattak újdonságainkkal. A kiállításon ezúttal a hangsúly a gépi látás, a precíziós méréstechnika, valamint a felhőalapú szolgáltatások köré helyeződött, szemléltetve azt, hogy a PC-alapú automatizálás képes ezek egyetlen rendszerbe való hatékony integrálására.

A TwinCAT Vision értékes, új gépautomatizálási képességekkel bővíti a PC-alapú vezérlőrendszer lehetőségeit.
A beszédfelismerő és hangalkotó képességeket nyújtó TwinCAT Speech szoftvermodul kényelmes beszédbeviteli, illetve hang­kimeneti csatornákkal támogatja a felhasználók tevékenységét.

Szintén kiemelt téma volt az IoT és az analitika, valamint az okoseszközök összekapcsolása. A technológiai újdonságokon kívül jelenlétünk sikerét az is bizonyítja, hogy a standot meglátogató több ezer érdeklődőn kívül 34 országból közel 450-en érkeztek kifejezetten a Beckhoff által szervezett nemzetközi látogatói programra. Vezetett tematikus Ipar 4.0 stand­látogatások keretében közel 240 érdeklődő nyerhetett betekintést a Beckhoff széles körű, IoT-területen szerzett tapasztalataiba.

Az egyre nagyobb szerephez jutó Ipar 4.0 milyen hatással volt a Beckhoff jelenlegi üzleti modelljére?

– Az Ipar 4.0 a Beckhoff üzleti modelljére eddig csak visszafogott hatással bírt, mivel a Beckhoff nem követi, hanem diktálja az integrált ipar fejlődési trendjeit. Termékfilozófiánkat illetően ugyanakkor az Ipar 4.0 hatása jelentős. Az Ipar 4.0 célja a gyártási haté­konyság optimalizálása, és portfóliónkban már megtalálhatóak és használhatóak az ehhez kapcsolódó képességekkel felvértezett termékek. A PC-alapú automatizálás időtálló alapot ad, mivel nagyon rugalmasan igazítható az alkalmazások változó követelményeihez, modularitása és nyitottsága pedig lehetővé teszi az inno­vatív koncepciók könnyű megvalósítását, továbbá a felhőalapú kommunikáció tekintetében is a legjobb környezet.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka