Biotechnológia és esztétika

Idén júniusban kezdtünk egy sorozatot az Innotékában azzal a céllal, hogy a biotechnológia tudományos-szakmai környezetét vizsgáljuk a Biotechnológiai Innovációs Bázis klaszter (BIB) tagvállalkozásainak tapasztalatai alapján. A szo­­ro­san vett természettudományok mellett gyakran elfelejtjük a külső meg­jelenés jelentőségét, a dizájn és az ipari formatervezés hozzáadott értékként való értelmezését, így erre is ki kell térnünk néhány lényeges kérdés kapcsán.


A biotechnológia hol találkozik a külső megjelenéssel? A piacon. Egyrészt nem csak a boltok polcain kell az árunak felhívnia magára a figyelmet, másrészt a formatervezés nem kizárólag esztétikai kategória, hanem komolyan összefügg az alkalmazással; egy reagens használati értéke a tartalma, a reaktivitása, így akár ütött-kopott zsírosbödönben is lehetne kiszerelni, de az nehezen tárolható, oda kell figyelni a felhasználás minden részletére, a laboratóriumokban kézbe kell venni, minél egyszerűbben adagolni, stb. Vagy éppen kompatibilisnek kell lennie a műszerekkel a csomagolásnak is. A műszerek felhasználóbarát megjelenése és esztétikája szintén szoros kapcsolatban van egymással. Az, hogy hol van egy kapcsoló, vagy éppen a hűtőrács legyen könnyen hozzáférhető a tisztítás miatt, meghatározza a külső megjelenést, de figyelembe kell azt is venni, hogy sokaknak szinte egész nap ezeket kell nézniük. Tehát nagyon összetett a kérdés.

A biotechnológiai termékeknek tehát szintén hatniuk kell a vásárlók retinájára? Közelítsük meg több oldalról. Egyrészt a biotechnológiai vállalkozásoknak is teljesíteniük kell a cégek megjelenésével szemben támasztott követelményeket. Logó és honlap a legismertebb kategóriák az arculat területén. Ebben a Hisztopatológia Kft. nagyot lépett előre. Egy fiatal grafikussal, Gyurisa Eszterrel1 terveztettük meg a logónkat és a honlapot2. Természetesen igyekeztünk – nem sematikusan – a tartalmat tükröző megoldásokat találni.

A logó az immunglobulin és antigén kapcsolódás egyszerűsített sémája (egy immundiagnosztikumokkal foglalkozó cég esetében nem volt könnyű a sok konkurens között egyedit alkotni). A honlap esetében igyekeztünk a „szörfölést” egy céglátogatás szintjére emelni (be lehet lépni a laboratóriumunkba, ki lehet nyitni a hűtőszekrényt, vagy az irodában le lehet tölteni a dokumentumokat, stb.). Vagy egy másik saját példa a cég kézi műszerével, a szöveti mikrosorozatok készítésére alkalmas eszközzel kapcsolatban: kialakításakor sikerült a forma és funkció egységét viszonylag könnyen megteremteni, viszont csak később jöttünk rá, hogy milyen fontos a csomagolás; helyi viszonteladónk egy külföldi kongresszuson évente kiállítja, de csak igen kicsi az érdeklődés iránta. Egy újabb alkalomra a több változat szállításának és kiállításának céljából készíttettünk egy bélelt dobozt, ami egy egyszerűbb, de elegánsabb étkészlettartóra emlékeztetett. A standon az érdeklődés a hétszeresére nőtt az előző évekhez képest. Ennyit a retináról.

És a Biotechnológiai Innovációs Bázis klaszter többi tagja is ezt az utat követi? Azok a cégek, amelyek független piaci megjelenésen keresztül tartják el magukat, mint például a SoftFlow Kft., igen3. Viszont a klaszter közös és egyes új vállalkozásainak (különösen a Biotechnológiai Innováció Bázis Kft. és az Immuntechnológia Kft. projektcégeknek) arculatát is ki kellett alakítani, honlapot és logót egyaránt4. Emellett szeretnénk a kifejlesztett és fejlesztés alatt álló eszközöknek egységes megjelenést adni. Mindebben fontos szerepe van a már említett fiatal grafikusnak, és Toka Zoltán személyében külön ipari formatervezőt is alkalmazunk.

DominoStainerTM immunfestő automata

Az első eredmények igazolják az erőfeszítéseket. Az idei kongresszusi kiállításokon a standok látogatottsága a korábbi évekhez képest mind az egyes cégek, mind a klaszter vonatkozásában többszörösére nőtt. Ez pedig a kommunikációs aktivitás komoly támogatását jelenti. Hiába vagyunk szakmai szinten nagyon kompetensek és kompetitívek, ha nem tudjuk az üzeneteket eljuttatni a célközönséghez, és ebben sokat segít a professzionális dizájn és arculat.

1 http://www.gyurisaeszter.blogspot.com/
2 http://www.histopat.hu
3 http://www.softflow.hu/
4 http://www.bibnet.hu/


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka