Biológiai szisztéma az iparban

Már Magyarországon is elérte a lakosságot a „szelektív láz”, egyre többen élnek a lehető­séggel, válogatják külön az üveget, műanyag pa­lackot, papírdobozt stb., s viszik a kihelye­zett gyűjtőkbe. Arról azonban jóval kevesebbet tudunk: hová kerül az a hulladék, amit a nagy­fogyasztók termelnek. A hulladékfelhasználás jelenlegi helyzetét és alternatíváit a téma szak­értőinek segítségével jártuk körbe.


A fejlett országok gazdasági növekedését az anyag- és energiafelhasználás nagymértékű növekedése kísérte. A felgyorsult iparosodás nemcsak a Föld nyersanyag­készletének kimerülésének kockázatával jár, de nagyarányú hul­ladék­termeléshez és szennyezőanyag-kibocsátáshoz is vezet. A természeti kincsek ilyen mértékű pazarlása és a hulladékok által okozott környezetszennyezés rengeteg kárt okozott a természetben, ezért mára elfogadott környezetpolitikai elvvé vált a szennyezés megelőzése és a hulladékminimalizálás.
Az új módszerek között tartják számon egyebek között a termékek életciklus-elemzését, az ökodizájnt, a hulladékok újrahasznosítását és újrafeldolgozását, a zéró kibocsátás elvét, a veszélyes anyagok környezeti szempontból kevésbé veszélyes anyagokkal való helyettesítését, a környezetközpontú irányítási rendszereket, a zöld vegyészetet és az ipari ökológiát.

Híd szerep az ipari termelésben

Hasonló elvet követ a NISP, azaz a Nemzeti Ipari Szimbiózis Program is. Virág Annamária szakmai felelős az uniós támogatású program lényegéről elmondta: a természetben működő organizmusok együttműködési elvét szeretnék hasznosítani az iparban. Magyarázatképpen hozzátette, hogy a természetben gyakorlatilag nincs hulladék, ugyanis minden élőlény melléktermékét, maradványát egy másik élőlény képes hasznosítani.

A NISP alapvetően a vállalatok által megtermelt, de számukra fölösleges erőforrások termelésben tartását, a hulladékok újrafelhasználását kívánja elősegíteni. Amennyiben a szervezés hatékony, az egyik gazdasági szereplő hulladéka egy másiknak nyersanyagot vagy energiát eredményezhet. Virág Annamária szerint minden anyagra van kereslet, egyszerűen meg kell találni hozzá a megfelelő partnereket. Célkitűzésük egyértelműen az, hogy a magyar ipari termelésben keletkező hulladékokat eltérítsék a lerakóktól, a feleslegek pedig újra hasznosuljanak. Ez nem kis feladattal jár: a felmérések szerint hazánkban évente 20-25 millió tonna ipari hulladék keletkezik, s noha a hulladék mennyisége fokozatosan csökken, a képződő hulladéknak ma is alig 30 százalékát hasznosítják, mintegy 60 százalékát pedig lerakják vagy tárolják.

Az Iparfejlesztési Közalapítvány két éve kezdte a szervező, közvetítő munkát. Missziójuk az ipari termelés zöldebbé tétele. „A hulladék hasznosítása, újrahasznosítása érdekében a termelő és a feldolgozó vállalatok között építünk egyfajta hidat” – vázolta plasztikusan szerepüket Virág Annamária. Kiemelte: olyan cégek csatlakozását várják, ahol ipari hulladék keletkezik, vagy olyan hulladék hasznosítására rendelkeznek kapacitással, mely egy másik termelőtől, ipari szektorból származik.
A NISP ingyenesen segít a cégeknek, és egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy együttműködéseket hozzon létre az azonos régióban működő vállalatok között.

Halgazdaság és erőmű együtt

Az ipari szimbiózis fogalma 1937-ben jelent meg először, alapvetően a földrajzilag egymáshoz közeli partnerek kapcsolatából kiaknázható előnyök megnevezésére. A folyamat a hetvenes években kapott lendületet a dániai Kalundborg városa jóvoltából, ahol olyan vállalatok települtek egy ipari parkba, melyek egymás erőforrásait tudták igen hatékonyan felhasználni. Az együttműködés eredményeképpen a részt vevő vállalatok vízszükséglete a negyedével csökkent, és évi 3 millió tonna hulladékot hasznosítanak újra. A NISP-pel azonos program jelenleg is zajlik az Egyesült Királyságban, igaz, ott az úgynevezett hulladéklerakói adóból befolyt összegből finanszíroz­zák a kezdeményezést, és a 2005 óta eltelt időben több mint 37 millió tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás az országban. A kezdeményezésnek köszönhetően egymásra talált olajfinomító és gipszkartongyár, halgazdaság és erőmű, de egyesíteni tudta erőit a gyógyszeripar és az állattenyésztés is.

Virág Annamária elmondta, hogy – a brit példához hasonlóan – a Közép-magyarországi régióban is számos szimbiózis valósult meg. A NISP több száz fajta anyag felhasználására keresett alternatívát: a klasszikus mezőgazdasági melléktermékektől kezdve az élelmiszeripar feleslegessé vált hulladékán keresztül a használt, leselejtezett elektronikai berendezésekig.
Egyik kezdeményezésük intézményeknek nyújt segítséget elektronikai hulladékok selejtezése kapcsán az elszállítás, hasznosítás megszervezésében, valamint az épületen, irodaházon belüli szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakításában Budapesten és vidéken egyaránt. Egy másik fókuszpont a vendéglátóipar és az ott termelődő, főként üveg-, papír- és műanyaghulladékok szelektív gyűjtésének, díjtalan elszállításának megszervezése.
Eddig főleg a budapesti éttermeket, szórakozóhelyeket célozták meg, de szeretnék a szolgáltatást az egész régióban elérhetővé tenni. Az üveghulladék szelektív gyűjtése és az elszállítás is ingyenes, így méltán népszerű a vendéglátósok körében. Az üveg az üveggyárba kerül, és nem a lerakón vagy az égetőben végzi. Az üveg nem bomlik le, az üveghulladék viszont 100 százalékban újrahasznosítható.

A további tervek között szerepel a használt ruha gyűjtésének megszervezése, akár eseti, akár állandó jelleggel, amit a lakosság számára az önkormányzatok vagy dolgozóik részére a cégek is elérhetővé tehetnek, szintén ingyen, a program segítségével.
A NISP a vállalati együttműködéseket a lehető legtöbb tényező figyelembevételével hozza létre, hogy azok kölcsönösen előnyösek legyenek. Az egyik fontos tényező a földrajzi távolság. A környezeti terhelés csökkentése mellett ez a vállalatok számára szállításiidő- és költségmegtakarítást is jelent. Az ipari szimbiózis program hozzájárul a munkahelyteremtéshez: egyfelől a korábban feleslegesnek tartott anyagok termelésbe való bevonása, feldolgozása teremthet új munkahelyeket, másfelől pedig a hulladékgazdálkodás költségeinek csökkenése is hozzájárul a munkahelyek megtartásához – sorolta a járulékos előnyöket Virág Annamária, aki szerint a program legtöbbször nem elszigetelten, illetve csak alkalmanként felmerülő problémákat old meg. A létrejött vállalati együttműködések általában nem alkalmi esetek, hanem állandó részei lesznek a partnerek fenntartható anyaggazdálkodásának, az egyik termelési folyamatból kikerülő feleslegek nyersanyagként egy másik termelési folyamatba történő becsatornázásával.

Hatni a törvényhozókra

Hogy hogyan is működik a gyakorlatban az egymásra találás folyamata? Virág Annamária elmondta: ahhoz, hogy kiderüljön, milyen anyagot küld egy cég lerakóra, és melyek feldolgozására van kapacitás, a workshop-metódust alkalmazzák. Ez egy interaktív műhelymunka, amely során a jelenlévők leírják a keresett vagy kínált anyagokat. Mindenki annyi anyagot ír fel, ahányféle keletkezik a cégnél, vagy amennyit használni tud. A papírok a kitöltés után úgy cserélnek gazdát, hogy mindenki látja a többiek anyagát, és arra jelentkezni tud, ha érdekli, és el tudja képzelni az együttműködést. Amennyiben van ilyen „pártalálás”, avagy „match” – és ál­talában van –, akkor ezen a vonalon elkez­dődhet az együttműködés a vállalatok között, illetve a közvetítés köztük, hogy a szinergia megvalósuljon.
A projektmenedzser ismertette az ered­ményeket: a NISP adatbázisában jelenleg 500 partnercég adatai szerepelnek, körülbelül 400 különböző anyagfajtát tartanak számon, a megvalósult szinergiák száma pedig meg­közelíti a kétszázat. A sikeres együttműködések révén 1700 tonnával csökkent a régió szén-dioxid-kibocsátása.

A szakember kitért arra is, hogy tapasztalataikat felhasználva a jövőben a szabályozási környezetre szeretnének hatni. Első példaként az újrahasznosított anyagok felhasználására új irányelvek elkészítését említette. Hozzátette: szándékaik szerint az ipari szereplők számára kötelezővé tennék a szelektív gyűjtést, és az újrahasznosítással foglalkozó vállalkozások kedvezményekben részesülnének.
A decemberben záruló program ugyan elindított egy folyamatot, az Iparfejlesztési Közalapítvány azonban további terveket fogalmazott meg a maga számára, és a Climate-KIC Pathfinder kiírása által támogatott projekt segítségével szeretné tovább növelni az ipari szimbiózisokat. A hároméves munka során felszínre került nehézségek áthidalását célozták meg – hangsúlyozta a projektmenedzser –, és megállapították, hogy számos esetben a vállalatok között feltárt együttműködési lehetőségek valamilyen technológia hiánya miatt nem valósulhattak meg.

Az EUR-IS program legfőképpen azokra a nagy mennyiségben keletkező anyagáramokra összpontosít, amelyek újrahasznosítása jelenleg nem megoldott. Az Iparfejlesztési Közalapítvány (IFKA) innovációs platformként működve kapcsolja össze az ilyen hulladékokat kibocsátó vállalatokat és azokat az egyetemeket, kutatóintézeteket, amelyek innovatív megoldásokkal meg tudják oldani e hulladékok elterelését a lerakóról, valamint a piacorientált innovációk elterjesztését a régióban, illetve hosszú távon egész Európában.

A gazdaság ökológiája

Amióta az emberek gazdálkodnak, igyekeztek minden hulladékot felhasználni – mutatott rá az évezredek óta működő mechanizmus alapjaira Bezegh András, a Magyar Ipari Ökológiai Társaság elnöke, aki a második világháború előtt megjelent Technika világ című könyv szavait idézte: „a legértékesebb anyag is értéktelen szemét, ha nincs használásának helyén és alakjában, és az undorító piszok is nagy értékké válik, ha megfelelő helyre és körülmények közé jut”. Példaként egy egyszerű disznóvágást említett, ahol régen az állat minden porcikáját feldolgozták. Az iparosodás ütemének növekedésével mind több anyagot dolgoztak fel, és egyre több hulladék keletkezett, amit már nem volt érdemes hasznosítani. Mindenki számára világossá vált: nemcsak a nyersanyag­források merülhetnek ki, de annyi hulladékot termel az emberiség, amit már kezelni sem lehet a közeljövőben. Az előző század olyan döbbenetes mértékű növekedést eredményezett az emberiség lélekszáma, az ipari termelés és a hulladékképződés területén, amit korábban el sem tudtak képzelni.

A Magyar Ipari Ökológiai Társaság el­nöke szerint ez a folyamat és a vele járó egyre erősödő konfliktus új típusú iránymutatást igényelt. Ilyen az utóbbi néhány évtizedben kialakult, az ismereteknek és a gyakorlatnak sajátos együttese, amit ma ipari ökológiának neveznek. Az ipari ökológia valójában az ipar, tágabb értelemben pedig az egész gazdaság ökológiája. Maga a kifejezés a természetes ökoszisztémák körfolyamatait mintának tekintő iparszervezési modellre utal, és egyfajta metaforaként szolgál az ipari rendszerek kialakításához, segítheti az ipart, hogy hatékonysága növelése mellett jobban közelítsen a fenntarthatóság felé – avatott be a részletekbe Bezegh András.

A tervgazdálkodás csodái

A szakember Virág Annamáriához hasonlóan tankönyvi mintapéldaként a dániai Kalundborgot említette az ipari szimbiózis kapcsán. Bezegh ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy Százhalombattán hasonló ipari szimbiózis valósult meg az 1960-as évektől, amikor is az erőmű és finomító együttműködését halgazdaság, távfűtőmű egészítette ki. Ennek az időszaknak azonban nem ez volt az egyetlen sikere: Dorogon például a hulladékégető hőjét a fűtőerőműben hasznosították.

Bezegh szerint az ilyen jellegű közös munkához nemcsak földrajzi közelség, de kölcsönös bizalom is szükséges. „Meg kell bízniuk egymásban a cégeknek, hiszen nagy mennyiségben és folyamatosan fognak gyártani olyan melléktermékeket, melyeket egy másik cég hasznosít. Vagy éppen nem” – tért ki az ipari szimbiózis gyenge pontjára a Magyar Ipari Ökológiai Társaság elnöke. Úgy véli, hogy az ipari szereplőkre ösztönzőleg hathat a hulladék megadóztatása vagy az ipari szimbiózisok konkrét támogatása. Pozitív példaként említette az új hulladéktörvényt, amely rendkívül előremutató ebben a vonatkozásában. Ugyanakkor megjegyezte, hogy elsősorban az embereket kellene megismertetni az ipari ökológia előnyeivel, a döntéshozókban pedig az ebből származó előnyöket kellene minél hatékonyabban tudatosítani. Előrelátó és rendszerben való gondolkodás nélkül ezen a területen sincs siker, jegyezte meg.

Bezegh András végül arra hívta fel a figyelmet, hogy 2008-ban Kínában olyan jogszabályt alkottak, amely kimondta: a körfolyamatú gazdaságot kell fejleszteni, és ezt a kormány viszi előre, a piac vezeti, a vállalkozások és a közösségek pedig befolyásolják. A szakember fantasztikus lépésnek nevezte, hogy ezt a körfolyamatot egy közel másfél milliárdos lélekszámú országban előírták. Mint mondta, Magyarország számára az ilyen ipari ökológiai megoldás követendő példa.

A hasznosítás önmagában nem csodaszer

A hulladékgazdálkodás történetét elevení­tette fel kérésünkre Bartus Gábor, a Nem­zeti Fenntartható Fejlesztési Tanács (NFFT) tit­kára, aki elmondta, hogy a modern hul­ladékgazdálkodás három alapvető eszközét: a hasznosítást, a hulladékégetést és a rendezett lerakást egymással kombinálva már a 19. század vége óta használják a fejlett gazdaságú országokban. Ezek közül sokáig a lerakás volt a domináns, majd fokozatosan nőtt először az égetés, később aztán, főként a 20. század utolsó három évtizedétől kezdődően a hasznosítás aránya, jelentősége.

Az 1980-as évektől Európában a fő célkitű­zés az volt, hogy a hasznosítás előtérbe állításával csökkenhessen a lerakott vagy elégetett hulladék mennyisége. Ez néhány országban meg is történt. A fejlett gazdaságú országok (OECD) átlagában azonban a hasznosítás növekedésével sem csökkent a lerakás vagy égetés iránti igény, mert a keletkezett hulladék mennyisége is tovább nőtt.

Tulajdonképpen az történt, hogy a hasznosítás növekedése nagyjából annyi hulladékot tudott eltéríteni a lerakástól és az égetéstől, mint amennyi hulladék pluszban keletkezett az egyre nagyobb jövedelemmel rendelkező, s egyre többet fogyasztó háztartásokban – hívta fel a figyelmet Bartus Gábor, kiemelve: a szakma számára világossá vált, hogy a hasznosítás önmagában nem csodaszer, szükség van a keletkező elhasznált termék és melléktermék csökkentésére is, azaz a megelőzésre.

Érvek a megelőzés mellett

A megelőzés szerepének növelését pedig az teszi lehetségessé – folytatta –, hogy a megelőzés megoldásai olcsóbbá, a másik három hulladékgazdálkodási eszközzel szemben versenyképesebbé váltak. Ez egyfelől köszönhető például a környezettudatosság elterjedésének, a zöld civil szervezetek kampányainak (amelyek a hulladékgazdálkodási szempontból tudatos fogyasztói döntéseket tették olcsóbbá), valamint a technológiai fejlődésnek (ami a hulladékszegény termelési technológiák elterjedését segítette). Másfelől a környezetvédelmi előírások szigorodásával az égetés és a lerakás költségei is emelkedtek, a hasznosítást pedig az drágította, hogy a vele kapcsolatos fokozódó környezetpolitikai elvárások miatt már olyan helyeken is elterjedt a szelektív gyűjtés, ahol az rendkívül drága volt.

Az NFFT titkára szerint a megelőzésnek további lökést adhat, ha a nyersanyagárak 20. századi tartós áresését az elmúlt évtizedben megtörő, megfordító trend tartós marad. Az ezredfordulón ugyanis a kitermelt erőforrások árai emelkedni kezdtek (aminek a 2008–2009-es gazdasági világválság átmenetileg véget vetett). Kérdés, hogy ez a trend csak rövid időre érvényes, vagy tartósnak bizonyul.
Bartus Gábor kitért arra is, hogy a meg­előzés a leginkább heterogén eszköze az integrált hulladékgazdálkodásnak. Míg a másik három eszköz (hasznosítás, égetés, lerakás) egyértelműen műszaki megoldás, addig a megelőzésnek nemcsak technológiai módjai, hanem társadalmi beavatkozási lehetőségei is vannak – jegyezte meg. A megelőzés technikai részéhez tartozik a hulladékszegény technológiák alkalmazása a gyártásban, a terméktervezés, a termék javíthatóságának biztosítása, míg a társadalmi vonatkozáshoz tartozik a fogyasztási igények mérséklése, illetve, hogy igényeinket más, kisebb hulladékképzéssel járó termékkel vagy szolgáltatással elégítsük ki. Ez utóbbi megelőzési módok elősegíthetők oktatással, szemléletformálással, a civil szervezetek kampányaival, továbbá gazdasági eszközökkel, sőt akár a hulladékképződés megdrágításával is.

Bővült az újrahasznosítási rendszer

A korábbi háromlépcsős (anyagában történő hasznosítás, termikus hasznosítás, ártalmatlanítás) hulladékkezelési hierarchiát egy ötlépcsős (megelőzés, újrahasználat, anyagában történő, illetve termikus hasznosítás és ártalmatlanítás) váltotta fel a 2008/98/EK Hulladék Keretirányelv alapján. István Zsolt, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. osztályvezetője szerint a megelőzés elvének kialakulása összefüggésben van a világgazdasági válsággal, amelynek egyik fő oka az energia- és nyersanyagforrások fölötti rendelkezés eddigi egyensúlyának megbomlása, az eddig könnyen el­érhető import megdrágulása és bizonytalanná válása. Az elektronikai és az autóipar számára stratégiailag fontos kritikus nyersanyagokból (indium, gallium, ritkaföldfémek) Európa 2030-ra jelentős behozatalra szorul, ezért környezeti fenntarthatóság szempontjából a megelőzés elve nagyon fontossá vált.

Mint mondta, a hulladékok keletkezésének megelőzésére, a termékek újrahasználata révén van lehetőségünk. Az életciklus-szemléletben az újrahasználat révén a termék életútja megnő, mivel használatát követően nem (vagy csak rövid időre) kerül hulladék státuszba, és akár kisebb javítással újrahasználhatóvá válik. Az újrahasználat (re-use) lehetősége a már meglévő használati tárgyaink jelentős részénél (például kerékpár, bútorok, fűnyíró, nem elektromos berendezések stb.) környezeti megtakarítást eredményez egy új termékhez képest, hiszen nem lesz szükség annak gyártására.

Életciklus-elemzések

Ahhoz, hogy érthető, számszerűsített eredményekkel képezzük le a körülöttünk lévő folyamatok környezeti hatásait, rendelkezésünkre áll az évtizedek óta alkalmazott életciklus-elemzés (LCA – Life-Cycle Assessment) módszere. Az LCA az ISO 14040 szabvány segítségével egy termék, folyamat vagy szolgáltatás teljes életútja során (a nyersanyag kitermelésétől a hulladékká válásáig, sőt újbóli alapanyaggá válásáig) vizsgálja annak környezetre gyakorolt potenciális hatásait – avatott be a részletekbe István Zsolt. Az eljárás kiválóan alkalmazható mind az ipari folyamatoknál (termék- és technológiafejlesztés), mind a vállalati, politikai döntésekben, illetve marketingcélokra egyaránt. Az életciklus-szemlélet az Európai Unió több irányelvében is szerepel, hazánk is alkalmazza a hulladékról szóló, elfogadás előtt álló törvényben.

Az osztályvezető kitért arra is, hogy az életciklus-elemzés segítségével akár egy terméket (például LCD televíziót), akár egy folyamatot (így a hazai hulladékgyűjtés rendszerét) is lehet modellezni. Első lépésként meg kell határozni a funkcionális egységet.
A teljeséletciklus-elemzés alkalmazásával számszerűsített eredményeket kapunk az egyes életciklus-szakaszok (például nyersanyag-kitermelés, alapanyaggyártás, alkatrészgyártás, összeszerelés, használat, hulladékkezelés) környezetre gyakorolt hatásairól. Ezeket a hatásokat egy mutatószámmal, illetve külön hatáskategóriánként (eutrofizáció, savasodás, szmog, nyersanyagfogyasztás, karbon-lábnyom, ökotoxikus kategóriák, emberre gyakorolt hatások) is meg lehet határozni. Napjainkban talán a karbon-lábnyom (szén-lábnyom) a legismertebb mutató, amely meghatározza a vizsgált folyamat során a légkörbe kerülő üvegházhatású gázok (a globális felmelegedésért felelős) szén-dioxid-egyenértékre átszámolt mennyiségét – jegyezte meg István Zsolt.

A hulladékhasznosítás egyébként régiós probléma. A szakember ezzel kapcsolatban elmondta: a volt szocialista kelet-európai országok hasonló gondokkal küzdenek, mint mi, vagyis elsősorban a hulladéklerakásra koncentráltak, a hasznosítási programokat ők is egy évtizede indították el. Más a helyzet Ausztriával – említett pozitív példát –, ahol a hulladékhasznosítás magas színvonalon működik: a hulladéklerakóra csak a hulladékok három százaléka kerül. A hulladékról szóló új törvényünk különadót vet ki a hulladéklerakására, és ez pár év alatt elősegítheti, hogy hazánkban nagymértékben csökkenhet a lerakott hulladék mennyisége.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka