2013. március 6.

Debreceni Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Iroda • project-fort.com

Az innováció ösztönzése Európa-szerte

A FORT (FOstering continuous Research and Technology application) projekt 2011 májusában indult el öt ország együttműködésében, melynek keretében már 25 ezer euró támogatást fizettek ki új, innovatív ötleteket megvalósító kis- és középvállalkozásoknak.


A Debreceni Egyetem Tudás- és Tech­noló­gia Transzfer Iroda (DE TTI) tavaly ősszel írt ki pályázatot innovatív ötletek megvaló­sításának elősegítésére. A Central Europe Programme által támogatott FORT projekt keretében kilenc pályamunkát értékelt a nem­zetközi zsűri. A Debreceni Egyetem Napján, 2013. február 2-án ítélte oda az ötezer eurós innovációs utalványt a zsűri a Quantis­labs Kft. Smartvineyard – a Szőlő­­őr tervének támogatására, amely egy időjárás-érzékelő növényvédelmi szenzorhálózat.

A FORT projekt révén Debrecenben már háromszor rendeztek olyan konzultációs fórumot, ahol az innováció szereplői főként a régiót érintő kérdéseket vitatták meg: legutóbb a Magyar Biotechnológiai Szövetség közreműködésével nyílt alkalom kapcsolatépítésre és a piaci lehetőségek meg­tárgyalására. A projekt eredményeképpen megszü­letett egy online elérhető nemzetközi innovációs platform, az innovatív megol­dások gyűjtőhelye, ahol egymásra találhatnak a kutatás-fejlesztésben érdekelt partnerek: a kutatók és a piac szereplői.

A programok tavasszal folytatódnak, a DE TTI áprilisban képzést szervez technológiatranszfer menedzserek számára, majd újabb versenyt hirdet. A legjobbnak bizonyuló ötlet – a német, szlovén, szlovák és olasz partnereknek köszönhetően – nemzetközi környezetben valósítható meg, illetve a külföldi felhívásokra akár hazai cégek is pályázhatnak.
A projekttel kapcsolatos információk megtalálhatók a www.project-fort.com honlapon.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka