A Z generáció tagjainak közel felét a techkarrier vonzza

A Z generáció tagjai egészen kis koruktól körül vannak véve az okos­eszközök­kel, ezért talán nem is meglepő, hogy az 1995 után született fiatalok közel fele tech­karrierben gondolkozik, igaz, egy kutatás szerint döntő többségük egyelőre nincs tisztában azzal, miképp alakítják át az innovációk az egyes iparágakat, vagy milyen változásokat hoznak a munka világába.


Egy tavalyi globális, Digitális készségek mindenki számára című kutatás szerint a vizsgált országokban közzétett álláshirdetések 6-12 százaléka kívánt meg kifejezetten digitális készségeket. A munkáltatók igényei között egyebek között a közösségi média professzionális használata, a digitális marketinggel kapcsolatos tevékenységek ismerete, a szoftverfejlesztés, valamint az üzletileg is hasznosítható adatelemzés és vizualizáció szerepel. Természetesen a digitális műveltséghez ma már gyakorlatilag okoseszközök, illetve népszerűbb applikációk és szoftverek használata is hozzátartozik, ami ugyancsak elvárás lett. Itthon jelenleg már majdnem minden ötödik foglalkoztatott számára a digitális gazdaság biztosít munkalehetőséget, hazánk azonban még ezzel együtt is a kontinens sereghajtói között van a vállalkozások digitalizációját illetően.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka