Kép: Depositphotos/3DStockPhoto

A márka kifejezés tágabb fogalmi kört takar, mint a védjegy. A márka – közkeletű angol megfele­lője a brand – nem jogi fogalom, inkább piaci kategória, a közgazdaságtan, közelebbről a marketing által használatos meghatározás.

A védjegy ezzel szemben egy kifejezetten jogi kategória, olyan meghatározott te­­rületi hatályú ipar­jogvédelmi oltalom, amelynek alap­ján a védjegy tu­lajdonosa kizárólagosan jogo­sult a védjegy használatára a védjegy árujegy­zé­kében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, és e kizáró­lagos joga alap­ján bárkit eltilthat védjegyének en­gedélye nélküli használatától. A védjegynek a tör­vé­nyi előírásoknak megfelelően alkalmasnak kell lennie a megkülönböztetésre, azaz nem lehet egy áru vagy szolgáltatás fajtaneve, a mindennapokban általánosan használt elnevezése, mivel az ilyen elnevezéseket szabadon kell hagyni a mindennapos használat céljára, azaz az általánosan használt kifejezéseket, illetve az áruk vagy szolgáltatások fajtanevét nem lehet kisajátítani, arra kizárólagos védjegyoltalom nem szerezhető. 

A márkára, mint komplex foga­lomra, nem igényelhető védjegyoltalom, egyes elemeire azonban igen. A márka legkézenfekvőbb – és az esetek többségében legfontosabb – eleme a márkanév, amelyet a jogo­sultak jellemzően védjegyként is igyekeznek lajstromoztatni, ezzel is erősít­ve a márka kizárólagos használa­tá­hoz fűződő piaci érde­keik hatékonyabb érvényesíthető­ségét. Hasonlóképpen fontos komponense a márkának a logó, amelyről – ismert márkák esetében – a fo­gyasztók ugyanúgy egyértelműen az adott márkára asszociálnak, mint a már­kanév­ről. A márkanév és a logó – és gyakran még egyéb arculati elemek, mint a szlogen vagy az árumegjelenítés és értékesítés egyéni jellegze­tességei – a fogyasztói tu­dat­társításban ugyanúgy elválaszt­ha­tatlanok egymástól, mint egy ismert személy vagy karakter neve és megjelenése.

Kép: Depositphotos/TokAnas

Míg azonban a márkanév, a márkát megtestesítő logó és az arculati megjelenés egyéb elemei egymástól elválaszthatatlan egységben alkotják a márkát, ugyanezek a komponensek védjegyként egymástól függetlenek. 

A márka jogi oltalmát jogszabály nevesítetten nem tartalmazza, de a tisztességtelen verseny tilalma alapján – mely szerint tilos a terméket vagy szolgáltatást a versenytárs hozzá­járulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelölés­sel vagy elnevezéssel előállítani, forgalmazni vagy reklámozni, továbbá olyan nevet, árujelzőt vagy egyéb meg­jelölést használni, amelyről a versenytársat, illetve annak termékét, szolgáltatását szokták felismerni – adott esetben védjegyoltalom hiányában is eredményesen fel lehet lépni a jogsértőkkel (jellegbitorlókkal, utánzókkal) szemben. Általános tapasztalat azonban, hogy ha a márka elemei védjegyoltalom által is védettek, a jogtulajdonos védjegybitorlás alapján hatékonyabban tudja érvényesíteni meglévő jogait az engedélye nélküli használóval szemben, mint védjegyoltalom hiányában a tisztességtelen verseny tilalma alapján. 

A védjegybejelentések benyújtása előtt célszerű átgondolni, hogy a védjeggyel ellátott árut vagy szolgáltatást milyen területen kívánják forgalomba hozni. Ennek megfelelő­en érdemes nemzeti védjegybeje­len­tést, európai uniós védjegybejelentést benyújtani, utóbbi az Európai Unió valamennyi tagállamá­ra egységesen vonatkozik.

Ugyanakkor, ha a védjeggyel el­látott terméket, szolgáltatást az Európai Unión kívüli országok valamelyikében szeretnék értékesíteni (például Svájcban, az Egyesült Királyságban, Japánban vagy az USA-ban), abban az esetben a legcélszerűbb a nemzetközi védjegybejelentés mellett dönteni.

Vannak olyan márkák, amelyek évtizedeken keresztül változatlanok maradnak (például az Unicum), és persze akad olyanokra is példa, amelyeknél sor került a márkák „ráncfelvarrására”, azaz az arculatváltásra. Amennyiben egy régi márka eseté­ben változik annak megjelenési formája, és a korábbi változat védjegy­oltalom alatt is áll vagy állt, mindenképpen célszerű az új arculatnak megfelelő márkát ismételten beje­lenteni védjegyoltalomra, hiszen ezáltal biztosítható annak további, fokozott védelme.

Kép: Depositphotos/DenisMArt

Kép: Depositphotos/ gonzalocallefotografia.gmail.com

A védjegy jogosultjának a törvény erejénél fogva kizárólagos joga van a védjegye használatára, azaz csak­is a jogosult kifejezett engedélyével használhatja más a védjegyet vagy a védjegyhez hasonló elnevezést az üzleti forgalomban. Ennélfogva a véd­jegy jogosultja felléphet – és fel is kell, hogy lépjen – azokkal szem­ben, akik az engedélye nélkül az övé­vel azonos vagy ahhoz ha­sonló áru- vagy szolgáltatásjelzőt használnak, ezzel megsértve, esetleg rontva a véd­jegyének kialakult ismertsé­gét, hírnevét.

Mivel a márka jogi leképezése a véd­­jegy, ezért a márkaépítés egyik lé­nyeges középpontjában a véd­­jegy­oltalom megszerzése és fenn­­tar­tá­sa kellene, hogy álljon, még­pe­­dig a lehető legszélesebb kör­ben, ugyanis kü­lönösen fontos az, hogy a mar­ke­ting­­stratégiára fordí­tott költ­ségek a védjegyoltalom nyújtotta bizton­ság révén még inkább hasznosuljanak.•

Címlapkép: Depositphotos/3DStockPhoto