A teljesítményben hisznek

A Homlok Építő Zrt. ereje alapvetően abban rejlik, hogy a komplexebb, többrétű szakmai tudásra épülő megbízásokat is képes magas minőségben teljesíteni – vont mérleget az elmúlt évek tapasztalatai alapján Homlok Zsolt. Az ötéves születésnapját ünneplő vállalat vezér­igazgatója nagy reményekkel tekint a Közép-Európában először általuk meg­honosított Geismar vágány­fektetési technológiára, amely az eddiginél is gyorsabbá, pontosabbá és hatékonyabbá teszi a munkavégzést a vasúti pályaépítés területén.


„A feleségemmel és a testvéremmel egy olyan vállalatot akartunk létrehozni, amely elsősorban saját személyi állományára, szakmai tudására és technológiai eszközeire támaszkodik” – idézte fel az eredeti célkitűzéseket Homlok Zsolt.

Homlok Zsolt vezérigazgató

A hazai vasútépítés és pályafelújítás egyik legfiatalabb, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalata első szerződését az alapítást követő második negyedévében írhatta alá; a V-Híd Zrt. meg­bízása alapján a 40a vonalon két új állomás átépítéséről. Az első évek lendületét újabb feladatokkal alapozták meg: előbb a 20-as számú vonalon alépítményhibás pályaszakaszok helyreállításával bízták meg a céget, majd – már egy konzorcium irányítójaként – a kisvárdai állomás rekonstrukciója következett. Ez utóbbi esetében a legnagyobb műszaki kihívást a konzorciumi partner kiesése jelentette, ám mint a vezérigazgató fogalmazott, némi átütemezéssel sikerült megoldani a nem várt problémákat és megépíteni a közel 300 méter hosszú gyalogos-kerék­páros aluljárót a partner helyett.

A szerződések számának emelkedése port­fó­lió­­­bővítést eredményezett, a Homlok Építő Zrt. tevé­keny­­ségi körét 2018-ban a magasépítés területére is kiter­jesztették. „A műemlék épületek rekonstruk­­ciója, a sport-, szabadidős és ipari létesítmények építése és átalakítása újabb szakmai kuriózumot hozott a vállalat életébe” – értékelte a fejleményeket Homlok Zsolt. Ezek közül kiemelhetjük például az ön­kor­mányzati megrendelésre elkészült Szombathelyi Képtár rekonstrukcióját és a szintén a városban található Brenner parki víztorony korszerűsítését.

Szombathely – a Brenner parki víztorony díszkivilágításban

A cég megrendelői bázisa több lábon áll, az álla­mi intézmények – MÁV, GYSEV és NIF – mellett a pri­vát szférából is egyre nagyobb számban érkeznek megbízások. A többi között ennek köszönhetően vettek részt a svájci tulajdonban lévő szigetvári olaj­finomító esetében egy tízállásos vasúti olajlefejtő berendezéshez szükséges vasúti infrastruktúra megépítésé­ben. Annak ellenére, hogy Kisvárdától Szegeden át – ahol komplex karbantartó bázist építenek a Szeged–Hódmező­vásárhely között létesített tram-train projekthez kapcsoló­dóan – egészen a Balaton környékéig számos projektben érdekelt a Homlok Építő Zrt., a cég életében Vas megye kiemelt szerepet tölt be. Nem véletlenül. „Szombathelyen korábban nem volt olyan nagy múltú vezető iparvállalat, mint Zalaegerszegen vagy Győrött, amely ki tudta volna szolgálni az építési igényeket, éppen ezért Vas megyei cégként már a kezdetektől tudatosan akartuk az itt kialakult piaci réseket betölteni, és a hasonló tevékenységet végző vállalatokkal együtt regionális szinten meghatározó szerepet játszani” – adott magyarázatot a jelenségre a vezérigazgató.

A cégvezető kitért a Homlok Építő Zrt. és társvállalatai tulajdonában álló infrastrukturális háttérre is. „A vasútépítés területén csoportszinten rendelkezünk minden olyan esz­közzel, amely a vágányok elbontásához és építéséhez, karbantartásához szükséges. Az elmúlt öt évben ár­bevételünk jelentős részét, több mint három­milliárd forintot fordítottunk a gép­parkunk bővítésére, eszköz­beszerzésre – érzékeltette a cég stabilitását Homlok Zsolt. – Célunk az, hogy ne klasszikus alvállalkozó­ként tevékenykedjünk, hiszen minden eszközünk, szakmai fel­készültségünk, fejlett technológiánk megvan ahhoz, hogy a vasút­­építésben országosan is meg­határozó szerepet töltsünk be.”

A Szabadbattyán–Balatonfüred vonalszakasz pálya­építési munkáinak részeként az átépült Csit­tény­hegyi alagúthoz kapcsolódó pályaszakasz

Ráadásul idén nyár végén honosították meg a régióban először a Geismar vágányfektetési technológiát, más néven S2PV módszert, amely az eddiginél is gyorsabbá, pontosabbá és hatékonyabbá teszi a munkavégzést. „A technológiát alkotó három speciális egység irányított együttműködése eredményeként akár nyolcszor rövidebb idő alatt elkészülhet a vágányfektetési munka a hagyományos technológiához képest” – avatott be a rész­let­ekbe a vezérigazgató. Mint mondta, a gépsor a Homlok Építő Zrt. egyedi meg­rendelé­sére Francia­országban készült, és először a Szombathely–Kőszeg vasútvonal rekonstruk­ciója során alkalmazták a nagy­vasúti hálózaton. Homlok Zsolt abban bízik, hogy az új technológiának köszönhetően a jövőben nemcsak vasúti megbízásokat tudnak teljesíteni, hanem a főváros HÉV-vonalain megvalósuló rekonstrukciós munkálatokban is részt vehetnek.

Geismar gép munka közben a Szombathely–Kőszeg projekten

A cég szakmai sikereivel párhuzamosan egyre nagyobb fi­gyelmet fordít a társadalmi szerepvállalásra is, melynek gyö­kerei Homlok Zsolt személyére vezethetők vissza, aki 2013 óta a több mint százéves múltra visszatekintő Haladás VSE tár­sadalmi elnöke is egyben. „Hiszünk a sportban és hiszünk a teljesítményben” – érvelt a 14 szakosztályt működtető, az ország egyik legnagyobb sportklubjának a támogatása mellett.

Homlok Zsolt a cég távlati terveiről is beszélt. Elmondta, hogy egy iparvágány-karbantartásra szakosodott céggel bővült a portfólió az év első felében, ugyanis ezt a tevékenységet szeretnék a jövőben fejleszteni, a klasszikus karbantartási feladataiknak a volumenét növelni, emellett pedig saját tervezői kapacitások kiépítésébe kezdtek. A vezérigazgató biztos abban is, hogy a Homlok Építő Zrt.-nek néhány éven belül lesznek külföldi megbízásai is, hiszen tárgyalások már jelenleg is folynak határon túli területeken. Végezetül kitért arra is, hogy a cég 2016-os alapítása óta eltelt öt év alatt a nulláról építették fel azt a Homlok Zrt.-t, amely mára egy erős, szakmailag el­ismert középvállalat lett.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021
Címkék

Innotéka