Kép: Depositphotos/rolffimages

A Nemzeti Agykutatási Program 2013 elején 12 milliárd forint támogatással indult, majd 2018-ban a NAP 2.0 6,5 milliárddal folytatódott. 2020-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) úgynevezett akadémiai nemzeti programokat indított, ennek lett ré­sze a 2022-ben elstartolt NAP 3.0, amely évente egymilliárd forintot oszthatott szét a kutatócsoportok között. Freund Tamás MTA-elnök felkérésére Ön koordinálja a NAP 3.0 munkáját. 2013 óta miként változtak a hangsúlyok, a kutatási irányok?

– A program azért indult, hogy megerősítse azokban az intézményekben, illetve egyetemeken a neurobiológiai kutatásokat, ahol korábban komoly laborok működtek, de ezek a bázisok meggyöngültek a 2012 előtti évtizedek­ben. A programot kitaláló és elindító Freund Tamás – aki akkor a KOKI igazgatója volt – úgy döntött, hogy a támogatottak leginkább meghívás útján kerülhetnek be. Azaz, a kiváló­ság mellett a tradíció, a korábbi eredményesség is szerepet játszott a kiválasztásban. E szempontrend­szer alapján folytatódott a program 2018-ban.

Az volt a cél, hogy objektív kritériumrendszer alapján, a szakmai teljesítményt mérlegelve rangsoroljuk a magyar agykutató laborokat.

A harmadik Nemzeti Agykutatási Programot ugyancsak Freund Tamás indította el, de akkor már az MTA elnöke­ként segítette a hazai agykutatást. Az elnök engem kért fel, hogy szervezzem meg a NAP 3.0 konzorciumot. Kissé áthangolva a rendszert, kiválósági pályázatot hoztunk létre. Olyan konstrukciót alakítottunk ki, amelyben nem az volt a cél, hogy minden intézmény képviselve legyen, hanem az, hogy objektív kritériumrendszer alapján, a szakmai teljesítményt mérlegelve rangsoroljuk a magyar agykutató laborokat. A teljesítmény alapján végül 38 kutatócsoportot hívtunk meg.

Ebben a változásban szerepet játszott az is, hogy kisebb volt a büdzsé?

– Sokkal kisebb forrásunk volt, mint korábban, de én a szemléletváltást éreztem fontosnak. Az első két ciklusban sok szempontból megerősödtek egyes kutatócsoportok számos intézményben. A kutatócsoportok olyan szintre értek, hogy már kompetitív versenyben is megállták a helyüket. A korábbi két program résztvevőihez hasonlóan a harmadik körben kiválasztott nyolc intézmény 38 támogatott kutatócsoportja a neurobiológia teljes spektrumát lefedte – a kognitív pszichológiától a humán és klinikai kutatásokon át egészen a molekuláris biológiáig. Szegedtől Tihanyig, Pécstől Budapestig voltak reprezentánsok. Tehát azzal, hogy kiválósági alapra helyeztük a NAP 3-at, megmaradt a szakmai és intézményi sokszínűség.

A NAP 3.0 konzorciumban részt vevő kutatók a 2024-es NAP 3.0 konferencián. (Kép: KOKI)

Idén augusztus végén befejeződik a harmadik program. Lesz folytatás?

– Biztosat nem mondhatok, de remélem, hogy továbbvisszük az elkezdett munkát.

Honnan hová jutott a magyar neurobiológia a NAP 3.0 alatt?

– Nagyon nehéz erre válaszolni. Azt látni kell, hogy a prog­ram által évente adott egymilliárd forintnál jóval több forrás szolgálja a hazai neurobiológiai kutatásokat. A saját példámon keresztül mutatom be, hogy mire gondolok. A ku­tatócsoportom évi 320 millió forintos költségvetéséből 200 millió forint a European Research Council pályázatán nyert támogatás. 100 millió forint a HUN-REN támoga­tása, és mindössze 20 millió forint érkezik a NAP 3.0-ból. Tehát nem az utóbbi a meghatározó forrás. Ahogy az én csoportomban is, számos másik csoportban is hasonló az arány, de ugyanakkor vannak olyan kutatóhelyek, ahol a NAP-támogatás ennél meghatározóbb.

Azt gondolom, hogy a hazai és külföldi pályázatok, állami támogatások együttesen működtetik az intézeteket, a kutatócsoportokat. A közös támogatásnak köszönhetően születtek meg a neurobiológiai felfedezések. Ezen belül nyilván van olyan kutatási program, amelyet közvetlenül a Nemzeti Agykutatási Program finanszíroz, illetve van olyan, amelyet más pályázatok­ból valósítunk meg. Összefoglalva, nem könnyű pontosan megmondani egy neurobiológiai felfedezésről, hogy csak a NAP 3.0 támogatásából született meg, vagy más forrás is hozzájárult.

A közös támogatásnak köszönhetően születtek meg a neurobiológiai felfedezések.

Az egyértelmű, hogy a NAP-nak köszönhetően na­gyon sok komoly eredmény született – ezekről a Nemze­ti Agykutatási Program évente beszámol az MTA-nak. A teljesség igénye nélkül két példát említek. Az ELTE TTK etológusa, a kutyák viselkedésének világhírű kutatója, Miklósi Ádám idén februárban a Science folyóiratban közölt cikket. KOKI-s kollégám, Nyíri Gábor és kutatócsoportja az agy jutalmazórendszerében szerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet talált. A felfedezést ugyancsak a Science publikálta. Ezeket az eredményeket a NAP támogatásával érték el.

Mint minden területen, a kutatásban is alapvető jelentőségű, hogy az utánpótlás folyamatos legyen. Érdekli az egyetemistákat az agykutatói pálya?

– Intézetünkben meglehetősen heterogén az ezzel kapcsolatos tapasztalat. Vannak csoportjaink, amelyek na­gyon ügyesek a tehetséges fiatalok integrálásában, mások kevésbé jók ezen a téren. Ezzel kapcsolatban a magyar tudományos élet egészének a problémájára hí­vom fel a figyelmet. Ez pedig az, hogy igen sok tehetsé­ges fiatal már középiskolába is külföldön jár. Az igazi tehet­ségek döntő többsége pedig külföldi egyetemen folytatja a tanulmányait. Ott szereznek diplomát, ott építik ki szakmai kapcsolataikat, és gyakran ott alapíta­nak családot is. Nagyon nehéz olyan fiatalokat hazacsábítani, akiknek itthon nincs kapcsolatrendszerük. Azoknál van esélyünk, akik itthon diplomáztak, a PhD-fokozatukat is itthon szerezték, majd posztdoktorként külföldre mentek, hogy új ismeretekre tegyenek szert. Ezek a szakemberek tudják, hogy itthon milyen körülmények várják őket. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy érezzék, Magyarországon biztonságos és kiszámítható a szakmai jövőjük. Ha mi most nem hozzuk haza a világ vezető tudományos központjaiban pallérozódó 35-40 éves fiatalo­kat, akkor kiesik egy korosztály, aki átvenné, folytatná a mai negyvenesek, ötvenesek munkáját. Ez egy nagyon fontos probléma. Azaz, nemcsak forrásokra van szükség, hanem kiszámítható jövőképre is: olyan alapkutatási rendszerre, amelyre hosszú távon lehet építeni.

A továbbiakban néhány NAP 3.0 kutatócsoport eredményeit ismerhetik meg.

.............................

HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont, Biofizikai Intézet, Neurovaszkuláris Egység Kutatócsoport

Szerző, képek: Krizbai István

Az idegrendszer működéséhez egy állandó, pontosan szabályozott környezetre van szükség. Ennek kialakításában és fenntartásában kiemelt szerepe van a központi idegrendszer és a keringés határfelületét alkotó neurovaszkuláris egységnek, amelynek egyik legfontosabb feladata a vér-agy gát funkció ellátása. Ily módon nem meglepő, hogy a vér-agy gát az agyat érintő kóros folyamatok jelentős részé­ben, mint amilyen a stroke, a neurodegeneratív és tumoros megbetegedések vagy az öregedés, jelentős szerepet játszik.

A HUN-REN SZBK Biofizikai Intézetében a Neurovaszkuláris Egység Kutatócsoport annak a feltárásán dolgozik, hogy a neurovaszkuláris egység milyen molekuláris mechanizmusok révén vesz részt ezeknek a kórfolyama­toknak a kialakulásában. Ehhez széles módszertani arzenált alkalmaznak. A határfelületen lezajló jelenségek jelentős részét in vitro, laboratóriumi körülmények között létrehozott sejttenyésztéses modelleken tanulmányozzák, más részét in vivo állatmodellek segít­sé­gével próbálják megérteni.

Az egér agykérgének mikroérhálózata (zöld). Piros színben az erek falához kitapadt metasztatikus daganatsejtek láthatók. Két-foton mikroszkópos felvétel.

Kutatásaik egyik fő súlypontja annak felderítése, hogy rosszindulatú daganatok áttétképző sejtjei hogyan képe­sek ezen a szoros gáton áthatolni, és agyi metasztázisokat kialakítani. Vizsgálataik során több olyan folyamatot is azonosítottak, amelyek fontos szerepet játszhatnak az agyi áttétképzés első fázisaiban. Így például két-foton mikroszkópiás vizsgálatok segítségével feltárták, hogy miként reagálnak az agyi kapillárisok falát borító endotélsejtek a metasztatikus sejtek jelenlétére. Kimutatták, hogy a vér-agy gát Janus-arcú, mert amellett, hogy gátként védi a központi idegrendszert a behatolókkal szemben, olyan anyagokat is kibocsát, mint amilyen a periciták által termelt IGF2, ami segíti a daganatsejtek átvándorlását. Ezek a mechanizmusok izgalmas és hatékony terápiás célpontokká válhatnak.

A NAP 3.0 program által is támogatott kutatások keretében azt vizsgálták, hogy a vér-agy gátat alkotó egyik fontos sejttípus, a pericita, milyen változásokon esik át az öregedés során. Eddigi, nagy érzékenységű szekve­náláson alapuló eredményeik arra utalnak, hogy a fehérállomány pericitái sokkal érzékenyebbek az öregedésre, mint a szürkeállomány pericitái. Jelenleg is zajlik azon gének szerepének az azonosítása, amelyek az öregedés során jelentős expresszióváltozást mutatnak.

Idős egér kapillárisába beépült prekurzor endotélsejt (piros). Kék színnel a sejtmagokat, türkizzel egy szoros kapcsolat fehérjéjét (claudin 5), míg zölddel egy endoteliális sejtadhéziós molekulát (PECAM-1) jelöltük.

Abból a feltételezésből kiindulva, hogy az egészséges agyi mikrokeringés az egyik legfontosabb feltéte­le az időskori kognitív funkciók megtartásának, a csoport tagjai egy olyan eljárást is tesztelnek, amelynek célja az agyi kapillárisok megfiatalítása. Ehhez endoteliális progenitor sejteket injektálnak idős állatok keringésé­be, és sikerült kimutatniuk, hogy ezek a sejtek beépül­nek az agyi kapillárisokba, és teljes funkcionális érték­kel rendelkező agyi endotélsejtekké alakulnak át. Különösen biztató, hogy a beépülési ráta nagymértékben fokoz­ható abban az esetben, ha a sejtek injektálása előtt az elörege­dett endotélsejteket szenolitikumok segítségé­vel eltávolítják.

.............................

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Élettani és Neurobiológiai Tanszék, Molekuláris és Rendszer Neurobiológiai Kutatócsoport

Kutatásvezető: Dr. Dobolyi Árpád

Vannak pillanatok, amelyek szinte láthatatlanul formálják az életünket: egy baráti érintés, egy ölelés, egy gondoskodó gesztus. Ezek hétköznapi élmények, ám mély nyomot hagynak az idegrendszerünk­ben. Kutatóként az elmúlt években a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával azt a kérdést próbálta megfejteni dr. Dobolyi Árpád és kutatócsoportja, hogy hogyan alakul át az agy, amikor kapcsolatba lépünk egymással – és mi történik, ha ezek a kapcsolatok sérülnek.

Az elmúlt három év egyik legfontosabb eredménye egy korábban ismeretlen idegi útvonal azonosítása volt, amely az agy egy kül­ső ingereket összegző régióját köti össze a társas viselkedést sza­bá­lyozó központokkal. Kimutatták, hogy ez a pálya kulcsszerepet játszik a fizikai érintéssel járó szociális interakciókban. Ez azért különösen izgalmas, mert a társas érintés az egyik legősibb kommunikációs forma, mégis keveset tudtunk az idegi hátteréről.

Dr. Dobolyi Árpád a Magyar Idegtudományi Társaság elnökeként megnyitja a Társaság 2026. évi konferenciáját. (Kép: ELTE)

A szociális agy feltérképezése új módszerekkel

A projekt egyik innovációs pillére a mo­dern idegtudományi technológiák integrálása volt. Genetikai eszközök­kel célzottan aktiváltak vagy gátoltak meghatározott neuroncsoportokat, mi­­közben az állatok viselkedését mesterséges intelligencia alapú videó­analízissel követték. A hálózati mechanizmusok mellett azt is vizsgálták, hogyan változik az agy molekuláris mű­ködése társas élmények hatásá­ra. Egysejt-szintű vizsgálatokkal kimutatták, hogy a társas izoláció jelentős változásokat idéz elő az idegsej­tek génműködésében, különösen azok­ban a rendszerekben, amelyek a moti­vá­ciót és a jutalmazást szabályozzák. Ez azt jelenti, hogy a társas tapasz­talatok nemcsak pszichológiai, hanem konkrét sejtszintű változásokat is kiváltanak – az agy szó szerint „átírja” önmagát a kapcsolatok hatására.

A kutatócsoport eredményei szerint a társas érintés egy PIL (posterior intralamináris talamikus mag) nevű agyi magban kapcsolódik át. Az itt elhelyezkedő PTH2 (parathormon 2) neuropeptidet tartalmazó neuronok továbbítják az információt a mediális preoptikus magba (MPOA), ami kiváltja az állatok közötti barátságos viselkedést. (Ábra: ELTE)

Tágabb perspektíva: a társas agy mint integráló rendszer

„Munkánk során egyre világosabbá vált, hogy a társas viselkedés nem egyetlen »központ« működésének ered­ménye, hanem egy dinamikus, több agyterületet összekapcsoló hálózaté” – magyarázza dr. Dobolyi Árpád. Ennek megértéséhez egy új, rendszer­szintű keretet is alkalmaztunk, amely a viselkedést a képességek, a motiváció és a környezeti lehetőségek kölcsönhatásaként írja le. Ez a szemlélet nemcsak az állatkísérletes eredmé­nyek értelmezé­sét segíti, hanem hidat képez az em­beri viselkedés és az idegtudomány kö­zött is. A társas kapcsolatok minő­sége az egyik legerősebb meghatározója a mentális egészségnek. Az agy társas működésének mélyebb meg­értése ezért nem csupán tudományos kihívás, hanem társadalmi jelentőségű feladat is.

Miért fontos mindez a mindennapokban?

A társas működés zavara számos mentális betegség központi eleme. Amikor feltérképezzük azokat az ide­gi és molekuláris mechanizmusokat, amelyek a kapcsolatainkat irányít­­ják, egy­ben új beavatkozási pontokat is azonosítunk. A feltárt idegi há­ló­­za­tok és jelátviteli rendszerek poten­ciális célpontjai lehetnek a jövő gyógy­szer­fej­lesztéseinek, miközben a to­vább­­­fej­lesztett viselkedéselemző tech­no­ló­giák a preklinikai kutatá­sok­ban is közvetlenül hasznosítha­tók. Ez a transz­lá­ció – amikor a felfede­zés­­ből kézzelfogható alkalmazás születik – a projekt egyik legfonto­sabb hozadéka. 

.............................

Semmelweis Egyetem, NAP Neuropszichofarmakológiai Kutatócsoport

Szerző, ábrák: Dr. Bagdy György

Mind a betegek, mind családjaik igen rosszul élik meg, ha a felírt gyógyszerek nem érik el a kívánt hatást. Pedig ez nem ritka jelenség sem a depresszió, sem a migrén esetén. Ezeknek a betegségeknek a hatékonyabb kezelését, illetve új gyógyszereinek kifejlesztését célozza a Semmelweis Egyetemen (SE) működő NAP Neuro­pszicho­farmakoló­giai Kutatócsoport.

A kutatócsoport Széchenyi-díjas alapítója, dr. Bagdy György és vezetővé előlépett tanítvá­nya, dr. Juhász Gabriella már letették a névjegyüket ezen a területen. A legújabban piacra került migrén­elle­nes gyógyszerek szabadalmaiban egytől egyig az ő korábbi eredményeikre hivatkoznak, amelyekkel megalapozták a CGRP ellen ható gyógyszerek fejlesztésének tudományos alapját.

Mégis úgy látják: a továbblépéshez paradigmavál­tásra van szükség. A depresszió kialakulásának hátteré­ben olykor stresszfaktorok, súlyos életesemények, betegségek állnak, de ezek nélkül is kialakulhat. Ráadásul nagyon sok, teljesen különböző tünet jellemezheti, így a diagnózis akár ezer különböző tünetvariáció alapján is adható. Egyéni különbségeket mutat az is, milyen élet­korban alakul ki, vagy az is, hogy a depressziós fázis be­fejeződésével maradnak-e bizonyos jól definiálható, a betegséghez kapcsolható magatartásbeli vagy kognitív eltérések. Különbségeket mutatnak a személyiségvoná­sok, és például a stressz kezelésére való képesség is.

A NAP 3.0 SE Neuropszichofarmakológiai Kutatócsoport több százezer személy adatai alapján igazolta, hogy a stresszhez, fertőzéshez, gyulladáshoz kapcsolódó depresszióban a vér-agy gátnak kiemelkedően fontos szerepe van.

A NAP 3.0 munka során arra törekedtek, hogy ezeket a különbsé­geket biológiai útvonalakhoz, azok eltérő funkcióihoz kössék. Ehhez több százezer főt felölelő klinikai adatbázisokat használtak fel, amelyben minden egyes személyre vonatkozóan rendkívül nagyszámú omi­kai és betegségekre vonatkozó adat áll rendelkezésre (pl. a genetikai variánsok száma kb. 6 millió/fő). Emellett agyi képalkotó eljárásokat és a hagyományos állatkísérletes eredményeket is felhasználják a mi­nél szélesebb alapon nyugvó következtetések levonásához, mint például biológiai útvonalak depresszióval való összefüggésének rangsorba állítása, vagy új patomechanizmus azonosítása.

A NAP 3.0 SE Neuropszichofarmakológiai Kutatócsoport a különböző tünetek, patomechanizmusok, társbetegségek és genetikai variánsok figyelembevételével biológiailag homogénebb depressziós alcsoportokat azonosított.

Néhány kiemelkedő eredményük

• A depresszió létrejöttének lehetséges útvonalait vizsgálva több százezer személy humán genomikai adatai alapján igazol­ták, hogy a vér-agy gát fontos sze­repet ját­szik a stressz következtében ki­­alakuló depresszióban, és ez a hatás való­színűleg a vér-agy gát átmeneti átjár­­ha­tóságával, és ennek kapcsán gyulladás­­kel­tő anyagok bejutásával függ össze.
• A depresszióval kapcsolatos társbeteg­­­­sé­­gek kialakulásának elemzésével depresszió alcsoportokat azonosítottak, majd ezek­re külön-külön jellemző biológiai, farmakológiai, társadalmi-gazdasági és életmód­be­li rizikófaktorokat mutattak ki. Mindez lehe­tő­vé tette a depresszió kockázatá­nak egyé­ni becslését is, hozzá­járulva a depresszió személyre szabott kezeléséhez.
• Kvantifikálták az összes neuropeptid dep­resszióban játszott szerepét. Rangsorolták őket aszerint, hogy a teljes depressziós populációban milyen széles a hatásuk, illetve, hogy az egyes depresszióféleségekkel külön-külön milyen erős összefüggést mutatnak.

.............................

HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Adaptációs Neuroetológiai, Ökofiziológiai és Környezettoxikológiai Kutatócsoport

Szerzők: Dr. Pirger Zsolt, dr. Fodor István

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI, Tihany) csoportját évek óta foglalkoztatja a különböző idegrendszeri betegségek alapvető, evolúció­san konzer­vált folyamatainak megértése. Egyre több tanulmány rávilágít arra, hogy a különböző természetes és/vagy emberi eredetű környezeti faktorok hozzá­járulnak a neurodegeneratív (pl. Parkinson-kór) és pszichiátriai (pl. szorongásos zavar) be­teg­ségek ki­alakulásához és progressziójához. Ezért a kutatócsoport a NAP 3.0 támogatásával vizsgálta a balatoni turisztikai szezonban megjelenő kékalga-virág­zások lehetséges következményeit, beleértve a kékalgák bioaktív metabolitjainak idegi hatásait és potenciális szerepét az idegrendszeri betegségek kialakulásában. A kutatás részeként a kutatók és olasz kollégáik a Translational Psychiatry folyó­iratban megjelent tanulmányukban elsőként mutatták ki, hogy az emberhez hasonlóan egy puhatestű modellállat – a balatoni ökoszisztémában is előforduló nagy mocsáricsiga – is képes szorongani.

A nagy mocsáricsiga (Lymnaea stagnalis).

Míg a félelem egy valós veszélyre adott reakció, a szorongás tényleges fenyegetés nélkül is megjelenhet, és a jövőbeli veszélyekre való felkészülést szolgálja. Az állatok esetében nem szorongásról, hanem szorongásszerű állapotról beszélhetünk, amire indirekten következtetünk a viselkedésükből. Ez a szorongásszerű viselkedés gerinctelenekben eddig ismeretlen volt. A vizsgálatához a kutatók a mocsáricsigák már jól ismert, ragadozók jelenléte által kiváltott összetett félelmi viselkedését használták. A kísérletekben a csigákat olyan vízben tartották, amelyben előtte egy hétig potenciális ragadozó halak voltak. Bár közvetlenül nem találkoztak egymással, a halak által kibocsátott kémiai jelek (ingerek) hatására megjelent a csigák félelmi válasza. Amikor ezután kémiai ingerektől mentes vízbe helyezték a csigákat, a megválto­zott viselkedés még 24 órán át fennmaradt, noha ekkor már nem érzékelhették a ragadozók jelenlétét. Ez szorongásszerű állapotra utalt, amely fokozott éberséggel járt, és elősegítette a hosszú távú emléknyomok kialakulását.

A szorongásszerű viselkedés hátterében a GABAerg rendszer zavara áll, ezért a benzodiazepinek közé tartozó alprazolám (pl. Xanax, amit a kutatócsoport korábban a Balatonból is kimutatott) az emberi idegrendszerben a GABA_A receptort célozza. A kutatók leírták, hogy alprazolám-kezelés hatására a csigák már nem mutatták a korábbi szorongásszerű viselkedést. Azt is megfigyelték, hogy a gyógyszer néhány órára gátolta a memória kialakulását, vagyis anterográd amnéziát idézett elő – az embereknél megfigyelthez hasonló módon.

Retrográd töltéssel azonosított idegsejtek a csiga központi idegrendszerében. (Képek: HUN-REN BLKI)

Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a szorongásszerű viselkedés, valamint az annak alapját adó GABAerg rendszer nagyon ősi, és evolúciósan konzervált az állatvilágban. A kutatás folytatásában a csoport a GABAerg rendszer változásait szeretné vizsgálni a neurális hálózatok és azonosított idegsejtek szintjén, hogy ezzel is hozzájáruljon a szorongás sejt- és molekuláris folyamatainak mélyebb megértéséhez, valamint új lehetőségeket nyújtson a gyógyszerkutatás számára is.

.............................

ELTE Etológia Tanszék, Canine Brain kutatócsoport

Kutatásvezetők: Andics Attila és Kubinyi Enikő

A Nemzeti Agykutatási Program (NAP 3.0) támogatásával az ELTE Etológia Tanszékén (ET) „Kutyák és emberek szaglásának összehasonlító neuroetológiai vizsgálata” címmel futó kutatás azt vizsgálja viselkedési és agyi szinten, hogy hogyan dolgozzák fel a szagingereket a kutyák és az emberek. A neuroetológiai megközelítés lényege, hogy a kognitív idegtudományban használt, nem invazív agyi képalkotó módszereket (EEG, fMRI) nemcsak embereken, hanem állatokon is alkalmazzuk, így lehetővé válik a fajok közötti, „azonos helyzetben” történő összevetés.

A projekt egyik gerincét a nagymintás viselkedésvizsgála­tok adják: a kutatócsoportunk több mint 600 családi kutyát tesz­telt egy egyszerű, tréninget nem igény­lő szaglásfeladatban. A feladat négy cseréppel és azok alá helyezett, különböző erősségű szagforrásokkal (lazacos jutalomfalat) mérhetővé te­szi, mennyire gyorsan és sikeresen találja meg a kutya a jutalmat.

Szaglással kapcsolatos területek a kutyaagyban.

A vizsgálatok meglepő eredményt hoztak a fajták összehasonlítá­sá­ban. Eredetileg azt vártuk, hogy a szagkeresésre szelektált fajtacso­portok (például kopók, vizslák) felülmúlják az együttműködésre szelektált fajtákat (például terelőkutyák). A csoportszintű különbség azonban nem igazolódott be, viszont fajtán­ként markáns eltérések jelentek meg; például a border collie-k kiemelke­dő­en jól teljesítettek, míg a beagle-ek gyorsak voltak, de több hibával dolgoztak. Ez arra utal, hogy a szaglás­teljesítmény még egy ilyen egyszerű, természetes motivációra épülő tesztben sem pusztán az „orrjósá­gon” múlik, hanem több tényező – motiváció, együttműködés, dön­té­si stratégia – eredője.

EEG-elektródák felragasztása szaglásteszt előtt. (Képek: ELTE ET)

A NAP 3.0 projekt másik fontos irá­nya a szaglási képesség hátterében álló agyi mechanizmusok feltérké­pezése. EEG- és fMRI-vizsgálatokhoz olyan protokollokat fejlesztettünk, amelyek a lehető legkíméleteseb­bek: a kutyák saját akaratukból, ju­tal­mazás mellett vesznek részt a vizsgálatban. A célunk az, hogy az embereknél rutinszerűen használt módszerekkel a humán eredményekkel közvetlenül összevethető agyi válaszokat mérjünk. A programban kü­lönösen izgalmas feladat annak tesztelése, hogy kutyák és emberek mennyire hasonló módon dolgoznak fel érzelmileg releváns szagingere­ket (emberi „érzelemszagokat”), illet­ve hogy az érzelmeknek van-e az érzékszervtől független, „általános” agyi kódja – például ugyanazt je­lenti-e az agynak a félelem „szaga”, mint a félelem „hangja”.

A kutatás hosszabb távú társadalmi jelentősége túlmutat a szag­lás kérdéskörén. A kutatócsopor­tunk céljai között szerepel annak mélyebb megértése is, milyen folyamatok vezetnek a kutyák és az emberek kognitív képességeinek hanyatlásához, és hogy a szaglásromlás mennyire lehet korai jelzője a kognitív változásoknak. Ez a megközelítés a humán adatok alapján ígéretes, de további cél­zott vizsgálatokat igényel.

A NAP 3.0 projektünk így egyszerre ad új, gyakorlati szempontból is releváns eredményeket a kutyák szaglási teljesítményéről, és nyit utat olyan összehasonlító idegtudományi vizsgálatok előtt, amelyekben az ember és a kutya ugyanazokkal az ingerek­kel vizsgálható.•

Címlapkép: Depositphotos/katerynakon