A Debrecen–Füzesabony 108. számú vasútvonal korszerűsítése
A beruházás szorosan kapcsolódik a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által létrehozott Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ÉNYGÖ) kiépítéséhez, valamint szintén a NIF Zrt. megrendeléséből megújuló Ebes–Debrecen vasúti vonalszakasz kivitelezési munkáihoz.

A kapcsolódó projekteket, a műszaki szempontokat figyelembe véve, a vasúti forgalom legkisebb zavartatása érdekében, valamint az ÉNYGÖ gyors fejlődése miatti szűk határidőkre tekintettel a munkák a szerződéskötés után a lehető leghamarabb, már 2020 márciusában elkezdődtek.
Folytatva a MÁV 100-as vonalán történt, Ebes–Debrecen között megvalósult felújítást, átépül további 1,2 kilométer kétvágányú pálya a fővonalon, továbbá Debrecen nagyállomás számos kitérője. Innen Macs állomás felé a 108-as vasútvonal az átépítést követően immár két vágánnyal ágazik majd ki. A meglévő nyomvonal több mint 11 kilométeren átépül, további 3,6 kilométeren pedig új nyomvonal létesül a megszűnő szakasz teljes rekultivációja mellett. Debrecen állomás és Tócóvölgy állomás között a várható forgalomnövekedésre tekintettel az átépítés során már kétvágányú pálya épül. Tócóvölgy állomáson hat vágány újul meg, illetve a projekt e szakaszán zajárnyékoló fal is épül a közeli ingatlanok védelme érdekében. Macs állomáson új üzemi épület létesül, a személyforgalom jobb kiszolgálása érdekében pedig új felvételi épület várja majd az utasokat, de új peronok épülnek Tócóvölgy állomáson, Kismacs megállóhelyen, valamint Macs ipari park állomáson is. A forgalom lebonyolítására teljesen új biztosítóberendezést kell kiépíteni: központi forgalomirányító rendszer (Köfi) létesül, Macs és Tócóvölgy állomásokat pedig központi állítású, biztosítóberendezésbe bekötött, váltófűtéssel ellátott kitérők szolgálják majd.

A beruházást megvalósító V-Híd Zrt. a magyarországi építőipar egyik dinamikusan fejlődő vállalata, amely az ország számos pontján valósít meg európai uniós és hazai finanszírozású vasútépítési projekteket. Az idén megalakulása ötödik évfordulóját ünneplő V-Híd Zrt. a debreceni vasúti rekonstrukciót önálló fővállalkozói teljesítésként valósítja meg. Egy ilyen léptékű és határidejű beruházás csak korszerű gépekkel kivitelezhető. A vállalkozó a vasúti pályaépítést, illetve az ehhez szükséges földmunkákat teljes egészében saját erőforrással bonyolítja, melynek részeként legújabb eszközét, az SMD–80/UVP–2002 típusú átépítő gépláncot is alkalmazza. Az UVP–2002 géplánc egyaránt alkalmas vágány átépítésére, bontására, valamint alsó ágyazatra történő új vágány építésére. Az összetett rekonstrukció során mindhárom funkcióra szükség van.

Szintén az időszak eszközbeszerzésének köszönhető, hogy saját vontatóval (a vasútbarátok között csak „V-Híd Szergejnek” nevezett M62 mozdonnyal) és speciális vasúti kocsikkal (Dozátor, FAD) dolgozhat a cég.

A beépülő sínszálak AT és ET hegesztését is saját munkaerő végzi, utóbbit a HOLLAND H–650 ET típusú hegesztőgépével. A megvalósításhoz szükséges nagy mennyiségű úgynevezett alépítményi védőréteg keverésére és más szóródó anyag előállítására is képes BSA 90 HLS száraz keverőt, illetve a Terex Finlay C–1540P kúpos törőt is beveti a kivitelező.

Az országszerte fejlődő ipari létesítmények, a növekvő utasszám, valamint az újonnan megjelenő régiós, nemzetközi vasúti igények rugalmas és gyors infrastruktúra-fejlesztéseket tesznek szükségessé. Így a Debrecen–Füzesabony vasútvonal korszerűsítésének jelen üteme is egy komplex, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet már folyamatban lévő kialakítása miatt rövid átfutási idővel kivitelezendő projekt. A magyar tulajdonú V-Híd Zrt. korszerű gépparkjával képes arra, hogy külföldi bérgépek kapacitáshiányától és szállítási kockázatától függetlenül ütemezze munkáit, igazodva a beruházó igényeihez, az üzemeltetők szigorú feltételeihez. Szakembereinek és gépi erőforrásainak köszönhetően a V-Híd Zrt. felkészült a magyar vasúthálózat előtt álló, minden eddiginél nagyobb léptékű fejlesztések gyors és korszerű megvalósítására.•