A biológiai kor és a kognitív képességek

A kamaszok fejlődésének eddig feltáratlan terüle­tével, a biológiai kor és a kognitív képességek össze­függésével foglalkozó hazai kutatók cikke jelent meg a Nature Scientific Reports folyóiratban.


Grafika: Jáger Tímea

A serdülőkori fejlődés egyértelműen függ a pubertás kezdetétől is, amelyben számottevő egyéni változatosság figyelhető meg. Ez okoz­hatja azt, hogy egy gimnázium első évfolyamán számos különböző magasságú, viselkedésű, eltérő társas, illetve érzelmi viszonyulású és különböző szintű kognitív képességekkel rendelkező diák lehet. Napjainkban többféle módszer is létezik a biológiai kor megállapítására, ezek közül a kutató­csoport az ultrahangos csontkormérést választotta, amely a csontvázrendszer fejlettségi állapotáról ad információt. Ilyenkor a csontképző központok meglétét, a csontok alakját, valamint az alkarcsontok összecsontosodási mértékét veszik figyelembe. A módszerrel egyebek között a serdülők várható testmagassága is nagy pontossággal meghatározható.

Az ELKH-hoz tartozó MTA–PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport Kovács Ilona akadémikus vezetésével arra mutatott rá, hogy a serdülők kognitív képességeinek szintje nemcsak az életkorukkal, hanem a biológiai korukkal is összefügg. Utóbbinak rendkívül jelentős hatása van az IQ-ra és a specifikus kognitív képességekre. Az eredmények alapján azonos életkori csoporton belül az érettebbek munkamemóriája és feldolgozási sebessége magasabb szinten van, míg az azonos biológiai korú, de idősebb résztvevők verbális képességei jobbak.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka