2017. november: jegyzet, orvostudomány, portré, fizika, kémia, agykutatás, tudomány, atomenergia, innováció, anyagtudomány, energiagazdálkodás, zöldkörnyezet, it
  • Két NAP között

    Ebben az esztendőben a tanév ünnepélyes megnyitása egyben az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulója...
  • Negyedik generációs távfűtés

    Minden hatodik magyar lakos távfűtéses környezetben él, ami közel 650 ezer, főleg lakótelepi, illetve panellakást...
  • Remediáció észszerűen

    Az örökölt szennyeződések jelentős részénél csak akkor derül fény a talaj és a felszín alatti vizek állapotára...
Portré Portré

Akit elvarázsol a kutatás

Az élettan kiváló iskola, mert szinte bármelyik or­­vosi szakterülethez nagyon jó alapot nyújt, lévén a szervezet működését tanítja meg – nyi­latkozta magazinunknak Geiszt Miklós, a Semmelweis Egyetem Élet­tani Intézetének egyetemi tanára, akit Buday László ajánlott figyelmünkbe. A kutató olykor nosztalgiával gondol a National Institutes of Healthnél (NIH) töltött három évre, ahol csak a kísér­letekre kellett fókuszálnia. Kutatócsoport-vezető­ként erre alig jut ideje. – Rendszeresen visszatér egykori közép­iskolájába, ahol ismeretterjesztő előadásokat tart. Ez a középiskola, a Lovassy Gimnázium, évek óta a legjobbak közé tartozik. Mi a titka ennek az intézménynek? – Amikor én odajártam, még nem létezett ilyen...
Tudomány Tudomány

Belső óránk és a gravitáció

Talán a krio-elektron­mik­rosz­kópért megítélt kémiai Nobel-díj jelentett némi meglepetést, a gravitációs hullám létezését igazoló fizikusok elismerése magától értetődő, mint ahogy a „napi biológiai óra” titkainak feltárása is díjat érdemelt 2017-ben. A cirkadián ritmust, azaz a „napi biológiai órát” szabályozó molekuláris mechanizmus feltárásáért három amerikai tudós kapta az idei orvosi Nobel-díjat. A bírálóbizottság indoklása szerint Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young felfedezései megmagyarázzák, hogy a...

Két NAP között

Agykutatásról dióhéjban

Epilepsziakutatás

Zöld Zöld

Európa nem hagy fel a fosszilis energiahordozók támogatásával

Ahhoz, hogy elérjük a veszélyes éghajlatváltozás elkerülésére létrehozott globális klímaegyezmény célkitűzéseit, a fosszilis energiaforrások háromnegyedének a földben kellene maradnia. Ennek ellenére az európai kormányok továbbra is támogatják a fosszilis...

Remediáció észszerűen

IT IT

ITBN Conf-Expo 2017

Az informatikai biztonság napja (ITBN) rendezvény szervezői idén a mesterséges intelligencia és az ember együttműködését, annak közös határait, előnyeit és veszélyeit helyezték fókuszba. A kiállítók folyamatos prezentációin felsorakozó sok-sok látogató mellett a tömött pavilonok is azt bizonyították, hogy a hazai IT szakma továbbra is érdeklődve és kíváncsian fordul egymás és a jövő kihívásai felé.
  • Inno-tér

    Intelligens előrejelző és értékelő rendszer

    A Bay Zoltán kutatóközpont és az ORFK közös Európai Uniós Horizon 2020 pályázata keretében sikerrel valósított meg egy különleges, valóshelyszínű gyakorlatot a Liszt Ferenc Repülőtéren. A kísérlet folyamán begyűjtött nagy mennyiségű adatok alkalmasak arra, hogy akár mobilalkalmazás is készüljön az intelligens rendszerek és kritikus infrastruktúrák rugalmasságának...
  • Inno-tér

    Segítség várandós anyáknak

    A világon elsőként azonosították lendületes kutatók egy, a várandós nők és magzataik életét veszélyeztető betegség korai kórfolyamatait. A terhességi toxémia az érintettek 5-8 százalékát veszélyezteti.
  • Inno-tér

    Nyitottság a kalandokra

    Az olvasó ember nyitottabb az új tapasztalatokra, kalandokra – a többi között ilyen összefüggéseket is felismertek az ELTE kutatói pszichikai tulajdonságok és az agy anatómiai kapcsolatainak elemzésekor.
  • Inno-tér

    Okosfalvak akadémiák ajánlásával

    A távoli falvakban élők is jogosultak a megfelelő ivóvízre, csatornázásra, egészségügyi ellátásra és oktatásra. Mindehhez elengedhetetlen az olcsó és környezetbarát módon termelt áram.
  • Inno-tér

    Lisztérzékenyek kenyere

    Új lehetőségeket tárt fel a gabonaallergiában szenvedők életminőségének javítására magyar, ausztrál, norvég, német és kínai kutatócsoportok közös vizsgálata – a tanulmányt a Science Advances szakfolyóirat közölte.
Innotéka