Innováció Innováció

Köszöntő

A kisebbik hazai vasúttársaság, a GYSEV Zrt. vezérigazgatójaként és többgenerációs vasutas...
Innováció Innováció

„Üzemzaj” mellett is fejlődünk

A komplex útfelújítási program keretében legalább 850 kilométernyi útszakaszt hozhatnak rendbe...
Innováció Innováció

Ütemezetten halad az elkerülő építése Várpalotánál

Az egyetlen egy számjegyű főút, amely nem Budapestről indul, a 8-as számú, amely a térség, de...
Innováció Innováció

GTKB Kft. – a járműkészülékek gyártója

A magyar tulajdonú, száz főt foglalkoztató Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó...
Innováció Innováció

Budapest továbbra is lendületben

Harminchárom éve nem újították fel a Róbert Károly körútnak azt a szakaszát, ahol komplex rekonstrukció...
Innováció Innováció

Olimpiai mozgalom

Közlekedéstervezőként a budapesti olimpia ügyével foglalkozni hatalmas megtiszteltetés, komoly...
Innováció Innováció

Bővíti termelési és fejlesztési port­fólióját a Knorr-Bremse Budapest

Az idén alapítása huszadik évfordulóját ünneplő vállalat termék­portfóliójának további...
Innováció Innováció

Innovációk a magyar vasút történetében

A nyugat-európai ipari forradalmak – ha megkésve is, de a 19. század első harmadára – Magyarországra...
  • Inno-tér

    Sejtbiológia az igazságügyi orvostudomány szolgálatában

    Az Igazságügyi Orvostani Intézet a HCEMM-SZTE Funkcionális Sejtbiológia és Immunológia Fejlett Műszerpark egységének közreműködésével az ismeretlen okú halálozások hátterének felderítését fejleszti.
  • Inno-tér

    Fókuszban a fenntarthatóság

    A társadalom és a gazdaság zöld átállásával, a körforgásos gazdaság megerősítésével kapcsolatos kutatások, fejlesztések és innovációk támogatása kiemelt fókuszterület mind a hazai, mind az európai pályázati források elosztásában. Magyarország számára sok lehetőség és kitörési pont rejlik ezen a területen. Többek között ezekbe a témákba adott bővebb betekintést...
  • Inno-tér

    Hazai innovációk ünnepélyes díjátadója

    Felpezsdül Magyarország innovációs színtere, hiszen idén újra díjazzák a legsikeresebb hazai innovációkat. A 32. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2024. március 26-án, a hagyományoknak megfelelően az Országház Felsőházi Termében kerül sor, ahol elismerik az ország legújabb, leginnovatívabb és a legjelentősebb gazdasági hasznot hozó fejlesztéseit.
  • Inno-tér

    Barna Árpád-díj 2024.

    Idén először a Technoorg Linda Kft. elismerést és támogatást kínál olyan kreatív és progresszív szakemberek számára, akik az elektronmikroszkópiához kapcsolódó műszaki és tudományos területen kiemelkedő eredményeket értek el, ideértve a mintapreparálást és az analízist is.
  • Inno-tér

    Műszaki- és természettudományok népszerűsítése középiskolás lányoknak

    A Gábor Dénes-díjasok Klubja Egyesület kezdeményezésére izgalmas együttműködésbe kezdett a Nők a Tudományban Egyesülettel (NaTE), annak érdekében, hogy inspirálja és támogassa a következő generációt.
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka