Inno-tér
2016. szeptember 2.

Viselhető eszközök

Az Ericsson ConsumerLab friss, Viselhető technológia és a dolgok internete című jelentésében tíz okos­telefon-használó közül hat szerint a viselhető eszközök használata már nem csak az egészségről és a well­ness­ről szól. Úgy tűnik, a biztonsággal és a védelemmel kapcsolatos eszközök, mint például a pánikgomb és a személyhívó tart számot a legnagyobb érdeklődésre.


Az okostelefon-használók körében a viselhető eszközöket beszerzők száma megduplázódott az elmúlt évben. Sokan úgy látják, hogy a viselhető eszközök jelenlegi generációjának még legalább egy év kell, amíg igazán népszerűvé válnak, viszont 2020 után a biztonsági és személyes védelmi eszközök és okos ruházati cikkek szélesebb köre jelenik majd meg, és ekkorra a piac már száguldani fog. Az okostelefon-használók harmada úgy gondolja, legalább öt viselhető, internethez kapcsolódó eszközt fog hordani 2020 után.

Forrás: Ericsson

Az okostelefonok integrációjának növekedése mellett egyre nehezebb elképzelni, milyen lenne az élet nélkülük. De mivel az okostelefon-használók közel fele (43 százaléka) számít arra, hogy a viselhető eszközök felváltják az okostelefonokat, ez a jövőben akár be is következhet, még ha el is tart egy darabig. Amint a viselhető eszközök intelligensebbé és függetlenebbé válnak, például a csatlakoztathatóságban, az okostelefonok képernyője veszíthet a jelentőségéből. Az okostelefon-felhasználók 38 százaléka szerint nem telik el öt év, és a viselhető eszközökkel fogjuk elvégezni az okostelefonos műveletek nagy részét. Ez pedig közelebb hozza a felhasználókat a dolgok internetéhez (IoT) is. A fogyasztók biztosak benne, hogy a viselhető technológia segít nekik interakcióba kerülni a körülöttük lévő tárgyakkal, ugyanakkor azt is mondják, hogy a technológia nem feltétlenül eszközöket jelent… A megkérdezettek 60 százaléka gondolja úgy, hogy a következő öt évben a tabletták és a bőr alá ültetett chipek elterjednek, és ezek nemcsak az egészségügyi adatok nyomon követésére lesznek alkalmasak, hanem ajtók nyitására, tranzakciók és személyazonosság hitelesítésére, továbbá tárgyak vezérlésére.

A vizsgált piacokon az öt legkeresettebb viselhető eszköz a vásárolni szándékozók körében: 1. Pánik-/SOS gomb 32%, 2. Okosóra 28%, 3. Viselhető nyomkövető 27%, 4. Személyazonosító 25%, 5. Viselhető víztisztító 24%.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka