Inno-tér
2019. március 30.

Vásárlás ujjlenyomattal

A tervek szerint a jövőben már a négyjegyű PIN-kóddal sem kell bíbelődniük a briteknek. Legalábbis, amennyiben sikeresen végződik az a kétszázfős pilotprojekt, melynek keretében ujjlenyomatos bankkártyát tesztelnek tavasztól a szigetországban.


Az előreláthatólag áprilisban induló programot a NatWest (Natio­nal Westminster Bank) a Gemaltóval, a Visával és a Mas­­ter­carddal együtt indítja, és siker esetén az ujjlenyomatos bank­kártya-szolgáltatást az egész Egyesült Királyságban be fogják vezetni.

A hagyományos plasztikkártyától eltérően ezek a bankkártyák, megőrizve minden korábbi funkciójukat, egy ujjlenyomat-olvasót is tartalmaznak, és 30 fontnál magasabb összegű vásárlás esetén az ügyfél PIN-kód helyett az ujjlenyomatával is azonosíthatja magát. Ujjlenyomatunk az egyik alapvető biometriai azonosítónk, nehezen hamisítható, és a fizetés is egyszerűbbé válik. A fejlesztésért felelős holland Gemalto cég szerint az új kártya előnye az érintésmentes kártyával szemben, hogy a magasabb biztonsági szint mellett eltünteti a határt az azonosítást nem igénylő alacsony összegű, illetve az azonosítást igénylő magasabb összegű vásárlások között. A biometrikus azonosítást eddig elsősorban a mobilfizetési megoldásokban alkalmazták. Korábban Franciaországban teszteltek egy ehhez hasonló elven működő kártyát, illetve a Mastercard is bemutatott egy verziót az ujjlenyomatos kártyákból, azonban egyelőre piaci alapokon még nem találkozhatunk a fejlesztéssel a világ egyetlen országában sem.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka