2019. január: jegyzet, ökológia, régészet, portré, okostechnológia, zöldkörnyezet, agykutatás, tudomány, Nemzeti Agykutatási Program, nanotechnológia, elektronika, mesterséges intelligencia, anyagtudomány, fizika, orvostudomány, innováció, egyetem, építés, közlekedés, fenntarthatóság, élelmiszer, it
Inno-tér
2019. január 7.

Ültessünk még több fát!

Az erdőknek jelentős szerepük van a klímaváltozásban. Egyrészt az üvegházhatású gázok mintegy húsz százaléka az erdőterület globális csökkenése miatt kerül a légkörbe, másrészt az erdei ökoszisztémák a legjelentősebb szárazföldi széntárolók és szénmegkötők, ezáltal képesek csökkenteni az éghajlatváltozás ütemét.


Szakértők szerint az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 24. csúcstalálkozóján (COP24) tavaly decemberben Katowicében meghozott döntések sorsdöntőek lehetnek a Föld jövője szempontjából. Ennek kapcsán hívta fel a figyelmet az erdőgazdálkodók felelősségére az Ipoly Erdő Zrt.: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy meglévő erdeinket a mindenkori erdőtörvénnyel összhangban, fenntartható módon kezeljük, miközben kihasználjuk adottságainkat, hogy egyre több, a környezeti kihívásoknak ellenálló erdőt neveljünk fel.

Magyarország erdei évente ötmillió tonna szén-dioxidot kötnek meg a légkörből, ezzel a teljes üvegházhatású gázkibocsátásunk nyolc százalékát kompenzálják. Hazánkban ma minden lakosra körülbelül egy fél futballpálya területű erdő jut annak köszönhetően, hogy erdeink területe hosszú évtizedek óta folyamatosan növekszik. Fontos, hogy megőrizzük a természetes erdőtársulásaink sokféleségét, mert az lehetőséget ad az alkalmazkodásra. Az erdészek azonban nem csak az erdőgazdálkodásban tehetnek a klímavédelemért, turisztikai munkájuk során is tudják formálni az emberek szemletét részben a környezeti neveléssel, részben az alkalmazott fenntartható technológiák bemutatásával – áll az erdőgazdaság közleményében.•

 
Inno-tér
Innotéka