Inno-tér
2017. január 8.

Tízéves a MediKlaszter

A Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klasztere 2016 december közepén jubileumi konferenciát és kiállítást rendezett Budapesten. A klaszter célja a százéves múltra visszatekintő iparág veresenyképességének, innovációs tevékenységének növelése.


A rendezvény nyitó előadásán elhangzott, hogy a magyar kormány az Irinyi-tervben kiemelten fejlesztendő területként jelöli meg az egészségipart, ezen belül a hazai orvosi berendezések és eszközök gyártását. Gazdasági előrejelzések szerint a 2020-as évek elejére a GDP 13-17 százalékát is elérheti az egészségipar-egészségügy hozzájárulása az OECD tagállamaiban és itthon is. A magyar orvosi berendezések és eszközök gyártásának komoly hagyományai vannak, és ez az egyik legjelentősebb fejlődés előtt álló ágazat. Erőssége a speciális tudású szakembergárda, az innováció, valamint a széles gyártástechnológiai bázis.

Forrás: Medicor

Az elmúlt két évben a MediKlaszter-tagok egészségiparhoz kapcsolódó támogatásban részesített innovációs projektjeinek összköltsége közel tízmilliárd forint volt. A tagvállalatok a hazai kórházak legfőbb beszállítói.

Hazánkban 1870 bejegyzett medikai vállalkozás működik, közülük 200 gyártó állítja elő a termelési érték 90-95 százalékát, amely meghaladja az évi százmilliárd forintot. A medtechnikai vállalkozások árbevételének 70 százaléka exportból származik. Jelenleg 150 medtech vállalkozás exportképes. Az iparág 7000 munkavállalót foglalkoztat. Ez a szám – az iparágban rejlő hazai és nemzetközi piaci lehetőségeknek köszönhetően – a jövőben számottevően növekedhet.

Az iparágban nagy fejlődési potenciál rejlik, és ebben kulcskérdés a hozzáadott érték növelése és a szakember-utánpótlás képzése. Ezért a MediKlaszter együttműködik a hazai tudásközpontokkal. Tudományos és szakemberképzést segítő kapcsolatokat épít a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemmel, továbbá a győri Széchenyi István Egyetemmel. Dolgoznak a medical technology intézetek és a duális képzési programok elindításán.

A jubileumi konferenciához kapcsolódó kiállításon a tagvállalatok legsikeresebb termékeit tekinthették meg a résztvevők.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka