Inno-tér
2017. május 9.

Szemünk elé táruló jövő

Itthon is elérhetővé válik a HOYA új innvációja, mely lehetővé teszi az egyénre szabott szemüvegkeretek gyártását, a háromdimenziós arcszkennelés és 3D nyomtatási technológia együttes alkalmazásával. Szakértők szerint ez az újítás akár iparági forradalmat is hozhat a globális szemüvegkeretek gyártói piacán.


A HOYA, mely a szemüveglencse gyártás globális piacának kulcsszereplője a 3D technológia nyújtotta fejlesztési lehetőségeket kihasználva, idén nyártól több európai országban, beleértve Magyarországot is, elérhetővé teszi üzleti partnerei és azok vásárlói számára a nemzetközi szabadalommal védett innovációját, a YUNIKU márkanévre keresztelt integrált rendszerét.

Piaci tendenciák

A modern ember több mint ezer éve törekszik megtalálni a felmerülő látáshibák tökéletes korrekcióját. Tény, hogy a szemüvegkeretek és szemüveglencsék piaca – köszönhetően Földünk növekvő népességszámának, az egyre magasabb átlagéletkornak, valamint az urbanizációnak – dinamikusan nő. Nemzetközi statisztikák szerint ma már minden második ember látáskorrekcióra szorul, és a prognózisok további növekedést mutatnak. Vannak olyan térségek, országcsoportok, elsősorban a távol-keleti régióban, ahol a lakosságnak már közel 80 százaléka látáskorrekcióra szorul.
A hagyományos lencsék és keretek csak egy bizonyos fokig személyre szabhatóak. A keret és annak illeszkedése adott, és a lencseparamétereknek ehhez kell igazodniuk, úgy, hogy a lehető legjobb – azonban nem minden esetben ideális – látásélményt nyújtsák. Ezzel szemben a Yuniku egy forradalmi, látás-centrikus megközelítést alkalmaz. A 3D-s tervezés és nyomtatás lehetővé teszi, hogy a vásárló vizuális, kényelmi és esztétikai igényeinek megfelelően, tökéletesen személyre szabható szemüveg készülhessen.

Egyedi, személyre szabott szemüvegek, kompromisszumok nélkül

A HOYA, a világ vezető japán szemüveglencse gyártója és a Materialise vezető 3D nyomtató szoftverekkel és szolgáltatásokkal foglalkozó vállalata együttműködve alkotta meg a YUNIKU-t. A háromdimenziós arcszkennelés és 3D nyomtatási megoldás ötvözésével új korszakot nyit e mára rendkívül technológia-intenzívvé vált szegmensben.

A HOYA, látva az innováció iránti jelentős igényt, idén nyáron európai premiersorozat keretében bevezeti a YUNIKU-t, vagyis az arcszkenneléssel és 3D nyomtatással készülő szemüvegkeret és –lencse termékcsaládját. Az innovatív megoldásnak köszönhetően minden egyes emberi arc geometriájához, formájához tökéletesen igazodó egyedi szemüvegkeret készíthető, amelybe a precíziós pontosságáról és prémium minőségéről ismert HOYA lencsék tökéletesen illeszthetők.

„A Yuniku forradalmasítja a szemüvegkészítés teljes folyamatát, divatot teremt, egyúttal jelentős kihatással lehet a teljes szemüvegkeret gyártói piacra is, hiszen a mai fogyasztói trendeket látva az is elképzelhető, hogy 5-10 év múlva a tömeggyártott keretek háttérbe szorulnak. A jövőben a perszonalizációé a jövő és a Yuniku pontosan ezt testesíti meg, de nem csak a keretben, hanem a lencsében is. A szemüveget viselők egyre nagyobb számban vágynak majd egyedi megjelenésre, tökéletes illeszkedésre, tökéletes látásra és prémium minőségre. A HOYA üzleti partnerei és azok vásárlói elé tárja a jövőt, ami már Magyarországon is elérhető lesz idén nyártól.” – hangsúlyozza Bácskai László, a Hoya Magyarország cégvezetője.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka