2018. december: jegyzet, mesterséges intelligencia, it, geológia, portré, fizika, tudomány, csillagászat, innováció, egyetem, fenntarthatóság, környezetvédelem, zöldkörnyezet
Inno-tér
2018. szeptember 28.

Sajtóközlemény

A Magyar Innovációs Szövetség 2017. október 4-én 27. alkalommal hirdette meg a 2018-as Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az M5 csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával.


A 2017. november 28-i határidőre 106 pályázatot küldtek be a különböző tehetséggondozó középiskolákból az innovatív fiatalok, míg a 2018. március 31-i határidőre, a 69 második fordulóba továbbjutott pályázatból 57 pályamunka kidolgozása fejeződött be. Ebből 30-en egyénileg, míg 27-en csapatban dolgozták ki, valósították meg innovatív ötletüket. A legnépszerűbb szakterületek, az informatika és a kémia-biokémia, illetve a műszaki jellegű témák voltak.

A neves szakemberekből, akadémikusokból álló bírálóbizottság dr. Jakab László, a BME VIK dékánjának vezetésével 2018. április 26-án, testületileg hozta meg a végleges döntést, és választotta ki a 2018. év legtehetségesebb fiataljait, akik június 5-én és 6-án az Ericsson Kft székhelyén, az Infoparkban, szeptember 23-án pedig a Tudományok Fővárosa c. egész napos eseményen is bemutatásra kerültek. A legjobbak továbbá megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján is az Ericssonban.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére egyedi döntés keretében a Magyar Innovációs Szövetség 12 000 000 Ft-ot nyert el, melyből a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny lebonyolításának és szervezésének költségeit finanszírozta.

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a tudományos versenyek olimpián az USA-ban (Intel ISEF), a Kínai Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen (CASTIC), ill. a Nobel-díj átadási ünnepségen.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
2018. november – Közlekedésfejlesztési különszám

2018. november – Közlekedésfejlesztési különszám

Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018

Innotéka