Örüljünk, vagy ne a hódoknak?
A kontinens legnagyobb rágcsálójának vesztét a prémje iránti kereslet mellett a folyóparti, mocsaras élőhelyeinek jelentős átalakítása okozta. A hódok teljes eltűnését az akadályozta meg, hogy a természetvédők felismerték a veszélyt, és hód-viszszatelepítési programokat indítottak. A WWF Magyarország 1996 óta végzi ezt a munkát, összesen 234 egyedet telepítettek vissza Gemencen, a Közép-Tisza mentén, továbbá a Dráva mellett és a Hanságban.
Ez utóbbi területre és a Szigetközbe megindult Ausztria felől a Dunán a természetes bevándorlás is. Újra meg kellett tanulnunk tehát együtt élni ezekkel a víziállatokkal, s bár az emberek többnyire szeretik a hódokat, azok a gazdálkodók, akiknek a területén megrongálják, kidöntik a fákat, egyre többet panaszkodnak, ugyanis a védett állatok által okozott károkért nem jár állami kártérítés. A természetvédelmi törvény értelmében a károk megelőzéséről vagy csökkentéséről a terület tulajdonosának kell gondoskodnia. A WWF ezért azoknak az állatbarát megoldásoknak a hazai viszonyokhoz való adaptálását javasolja, amelyeket Németországban és Ausztriában sikerrel alkalmaznak. A hód védett állat, eszmei értéke ötvenezer forint, a hódvárak lerombolását a természetvédelmi törvény tiltja; ezt azért tartja fontosnak hangsúlyozni a szervezet, mert egyre gyakrabban tapasztalják a hódok élőhelyének háborgatását. A probléma kezelésére a WWF Magyarország ismeretei szerint átfogó keretek között nem került sor. A szabályozatlan, természetes folyószakaszok eltűnése, valamint a vizek menti keskeny parti sávban folytatott gazdálkodás miatt kerülhet sor ütközésekre ember és állat között, mivel a hódok a vízpartoktól 20-25 méternél távolabbra nem merészkednek el, ott gyűjtik be a táplálékukat, és a hódvár építéséhez használt fát is. Folyóink ökológiai állapotának is jót tenne, ha megfelelő szélességben biztosítanánk a galériaerdőkben gazdag parti sávot, ahol az emberi érdekeket nem zavarva élhetnének a hódok mindannyiunk örömére.•
