Inno-tér
2014. augusztus 4.

Olasz győzelem a Telekom versenyén

Az olaszországi Atooma startup 39 ország 325 csapatát meg­előzve végzett az első helyen az idén második alkalommal megrendezett nemzetközi ötletversenyen. A krakkói döntőben 11 startupot előztek meg, és szerezték meg ezzel az alaptőkét, a hardvert és szoftvert jelentő díjakat, valamint a rangos nemzetközi eseményeken való részvétel jogát.


Az Atooma nem más, mint egy platform, amely kapcsolatot létesít az okos készülékek, az alkalmazások és az érzékelők között, automatikus okos kapcsolatot létrehozva a végfelhasználókkal. A platform és az alkalmazás neve Smart Action Automation App and Platform, és arra tervezték, hogy különböző eszközöket kapcsoljon össze nyolcvannál is több szolgáltatással, beleértve a viselhető eszközöket, az okos készülékeket, valamint webes és mobilszolgáltatásokat, hardvereket. Azzal, hogy feladatautomatizálási felületként működik a készülékek és szolgáltatások között, a készülékgyártók okos elérései a végfelhasználók felé könnyen, egyetlen egyszerű interfésszel aktiválhatók.

A zsűritagok elismerését egy másik pályázó, a VoiceItt is kivívta, amely egy hangátviteli technológiai alkalmazás, és a súlyos motorikus, beszéd- és hangképzési betegségekkel küszködőknek fejlesztették ki. Az alkalmazás használatával képessé válhatnak arra, hogy saját hangjukon fejezhessék ki magukat. A megoldás természetes és könnyen alkalmazható kommunikációs platformot kínál a beszéd- és motorikus problémákkal élőknek a világ minden táján, javítva kommunikációs képességeiket és növelve függetlenségüket.

Az innovációs versenyen hazánkat a nemzetközi döntőben az ANGL elnevezésű videobroadcasting applikáció képviselte, mellette a négy magyarországi induló, a Crypt-Talk nevű biztonságtechnológiai megoldás, a CreaTV elnevezésű második képernyős alkalmazás, a Shop&Roll nevű „intelligens vásárlókosár” és a Rebot, egy mobillal vezérelhető robotépítő megoldás ötletgazdái lehetőséget kapnak arra, hogy ötletük továbbfejlesztéséről tárgyaljanak a vállalat szakértőivel és döntéshozóival.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka