Inno-tér
2014. december 9.

Növekvő érdeklődés a tehetségkutató verseny iránt

Húsz százalékkal több pályázat érkezett a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre 2014. december elejéig.


A Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA által a 2014/2015-ös tanévre, a 14 és 20 év közötti korosztály számára meghirdetett 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első szakasza lezárult. A verseny a Magyar Kormány támogatásával, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósul meg.

A 2014. november végi határidőre összesen 112 pályázatot küldtek be a fiatalok, melyből 108 fiú és 44 lány pályázott.
Az idén a műszaki tudomány, az informatika és a biológia területéről érkezett a legtöbb pályázat.
A fiatalok többsége Kelet-Magyarországról és a határon túlról nevezett a versenyre.

A bírálóbizottság Prof. Ormos Pál akadémikus, az MTA SZBK főigazgatója vezetésével az alábbi szempontok szerint értékeli a beadott témajavaslatokat:

  • a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása,
  • a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke,
  • az eredmények ésszerű és világos értelmezése,
  • megvalósítható-e 2015. március 31-ig,
  • a pályázó alkalmas-e a kidolgozásra.


A zsűri a döntést, a részletes értékelést követően, 2014. december közepéig testületileg hozza meg.
A döntés után, a Verseny második fordulójába jutott, 20 év alatti versenyzőknek három hónap áll rendelkezésre, hogy új kreatív ötleteiket kidolgozzák.

A végső döntés és igazi tehetség kiválasztás a zsűri április végi ülésén fog megszületni, amelyen nemcsak az összesen közel három millió forint összegű ösztöndíj szétosztásáról döntenek, hanem kiválasztják azt a három pályázatot is, amelyek képviselhetik Magyarországot 2015. szeptember 17-22. között az európai döntőn, Milánóban. A díjazottak további nemzetközi versenyeken, tanulmányutakon is részt vehetnek (pl. fenntarthatósági olimpián, Houstonban (USA); Nobel-héten Stockholmban stb.)

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka