Inno-tér
2015. április 20.

Kiválóan szerepelünk az ERC-pályázatokon

A Magyar Tudományos Akadémián járt Jean-Pierre Bourguignon, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) elnöke. A civilben matematikus Bourguignon adatokkal bizonyította, hogy az egyik leghatékonyabb pénzköltő európai intézmény az ERC.


Az Európai Kutatási Tanács jelenlegi hétéves, 2014-2020 közötti támogatási időszakának költségvetése összesen 13,1 milliárd eurót. Az ERC alapvetően a 30-40 év közti fiatal kutatókat támogatja, azonban az Advanced Grant a 40-60 éves kutatói korosztálynak is komoly lehetőségeket nyújt.

Az új EU-tagállamok - köztük Magyarország - 2007 és 2013 közti teljesítményét elemezve világossá vált, hogy ezen tagállamok ERC-ösztöndíjasainak körében jóval magasabb azok aránya, akik hazájuktól távol dolgoznak. Az adatok szerint az új tagállamokból benyújtott pályázatok sokkal nagyobb arányban (93 százalék) buknak el az első bírálati körben, mint a régiekből, vagyis az EU15-ből érkezők (78 százalék) jelentkezései. Akik viszont átjutottak az első szűrőn, már nyugati társaikhoz hasonlóan teljesítettek.

Az új tagállamok körében az ERC-ösztöndíjak csaknem felét magyar kutatók nyerték el. Forrás: ERC

Magyarország sok tekintetben kiemelkedő eredményeket produkál, hiszen a hét százalékos sikeraránnyal megelőzzük az összes új tagállamot – a 13 újonnan felvett ország 107 sikeres pályázatából 47-et magyar kutatók nyertek el -, sőt néhány nyugati országot is magunk mögé utasítunk. Ezen a téren a Közép-európai Egyetem magyarországi és egyúttal kelet-európai vezető pozíciója egyértelmű, de sok nyertes kerül ki az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből, amely országosan a második, az új tagállamok körében pedig a negyedik legtöbb ösztöndíjassal büszkélkedhet.

A világosan felismerhető kelet-nyugati törés megszüntetésére Jean-Pierre Bourguignon szerint csak maga a nemzetközi tudományos közösség találhatja meg a megoldást. A helyzet javítása érdekében fontos a nemzetközi kapcsolatok erősítése, a helyi kutatási támogatási rendszerek átalakítása, de lényeges szerepet kaphatnak az egyenlőtlenségek mérséklésében maguk az ERC-ösztöndíjasok és az értékelő bizottság tagjai is, akik segíthetnek abban, hogy minél több tehetség jelenjen meg a pályázók között, és jusson túl az első bírálati szűrőn. Bourguignon professzor sajnálatosnak nevezte, hogy egész iparág alakult a kutatási tervek elkészítésére. A jelenség felszámolása a kutatói közösség fontos érdeke és feladata.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka