Inno-tér
2017. október 10.

Kilép vagy nem lép ki?

Miután ez év júniusában Donald Trump elnök bejelen­tette, hogy az Egyesült Államok kilép a párizsi megállapodásból, döntését „Amerika szuverenitásának megerősítésével” indokolta.


Az erről kiadott közleményben felvázolta az amerikai álláspontot, mely szerint az Egyesült Államok nyitott a tárgyalásokra a párizsi megállapodással kapcsolatban, de csak kedvezőbb feltételek mellett. Szeptember közepén viszont egy, a The Wall Street Journalban megjelent cikkből az derült ki, hogy a Trump-adminisztráció fontolgatja, hogy „megfelelő feltételek mellett” mégsem lép ki az egyezményből. A hírt követő médiafelhajtásra a Fehér Ház nyilatkozatot adott ki, melyben leszögezte: Az Egyesült Államok álláspontja nem változott a párizsi megállapodásról, ahogyan az elnök korábban már világosan megfogalmazta, kilépnek az egyezményből, hacsak nem találnak az ország számára kedvezőbb feltételeket. Az ügy előzményét azok a kijelentések adják, amelyek Montrealban, egy Kanada, Kína és az EU által vezetett, éghajlatváltozásról szóló találkozón – amelyen több mint harminc miniszter, valamint az Egyesült Államok tisztségviselői vettek részt – hangzottak el. A hír megjelenése után Rex Tillerson külügyminiszter a CBS televíziónak azt mondta: „az elnök nyitott arra, hogy közösen megtalálják azokat a feltételeket, amelyekkel mindannyian egyetértünk, és amelyek lehetővé teszik, hogy továbbra is részt vegyünk az egyezményben…” Kijelentette továbbá, hogy a megállapodás szerinti kibocsátási célok „valóban kiegyensúlyozatlanok”.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka