Inno-tér
2017. január 8.

Kevés a női feltaláló

A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) 2016 végén megjelent tanulmánya, az Identifying the Gender of PCT inventors szerint bár növekszik, de még mindig alacsony a női feltalálók száma, olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának hírei között.


Az elemzés szerint a feltaláló nők száma az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt a nemzetközi szabadalmi (PCT-) bejelentésekben, ám még mindig jelentős a lemaradásuk a férfi kutatókkal szemben. 1995 és 2015 között a megnevezett kutatónők aránya 9,5-ről 15 százalékra emelkedett. Az időszak elején a bejelentések 17 százaléka tartalmazta legalább egy hölgy nevét, 2015-ben ez az arány már 29 százalék volt. Az akadémiai szektorban jóval nagyobb súllyal vannak jelen a hölgyek, mint az üzleti szektorban: 2015-ben a kapcsolódó kérelmek közel felében (48%) található legalább egy kutatónő, szemben a vállalatoknál tapasztalt 28 százalékkal.

Az egyes országok között jelentősek az eltérések a feltalálók nemek közötti megoszlásában. A 2011–2015-ös adatok alapján a női feltalálók aránya Kínában (29%), Dél-Koreában (27%), Lengyelországban és Szingapúrban (egyaránt 24%) a legnagyobb. A kiválasztott 30 ország közül a legkisebb mutatóval Svédország (10%), Norvégia (9,5%), Németország (9%), Japán és Ausztria (egyaránt 8%) rendelkezett. Magyarország adatai nem szerepeltek ebben a listában.

Feltaláló nők aránya a PCT-bejelentésekben (Forrás: SZTNH)

A PCT-bejelentések alapján a hölgyek között a vegyészet a legnépszerűbb tudományterület. A 2011–2015-ös időszak adatai szerint az átlagot meghaladó arányban vettek részt a biotechnoló­giához (58%), a gyógyszerészethez (56%), a szerves kémiához (54%) és az élelmiszer-kémiához (51%) kapcsolódó szabadalmi bejelentésekben. Ezzel szemben leginkább a gépészethez tartozó szakterületeken erősen alulreprezentáltak. Az építőmérnöki tudományok (15%), a motorok, szivattyúk, turbinák (14,5%), a szerszámgépek (14%), a szállítás (13%) és a gépelemek (11%) terén a legkisebb az arányuk.

Az angol nyelvű tanulmány a WIPO honlapján megtalálható.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka