2018. június: jegyzet, portré, tudomány, biztonságtechnika, kémia, atomenergia, innováció, környezetvédelem, energiagazdálkodás, urbanisztika, fenntarthatóság, okostechnológia, közlekedés, orvostudomány, genomika, mesterséges intelligencia, hulladékgazdálkodás, zöldkörnyezet, it
Inno-tér
2018. július 12.

Kevés a mérnökhallgató

Mind több állami, oktatási és piaci szereplő ismerte fel az elmúlt években azt, hogy a mérnöki élet­pálya népszerűsítése a fiatalabb generációk körében kiemelten kezelendő feladat. Már napjainkban is komoly nehézségeket okoz a szakemberhiány.


„Nem kérdés, hogy három-öt éven belül meg kell triplázni a mérnökhallgatók számát a hazai felső­oktatásban, hogy Magyarország továbbra is vonzó célpontja legyen a tudásalapú gazdasági befektetéseknek. Márpedig ezek megfelelő számú és képzettségű műszaki szakembergárda nélkül elképzelhetetlenek” – hangsúlyozta Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. Ezért az elkö­vetkező időszak legfontosabb teendőjének azt látja, hogy az általános és középiskolákban országosan megvalósulhasson egy olyan program, amely gyakorlatiasan, közvetlenül, érdekesen és figyelem­fel­keltően nyújt betekintést a diákok számára a mérnök szakma világába.

Ábrahám László szerint sokan, sokféle programot hirdettek, illetve valósítanak meg a természet- és műszaki tudományok népszerűsítése, a mérnöki pálya megismertetése érdekében. Ezek a kezdeményezések azonban gyakran nem érnek el szélesebb kört, a hatások nem erősítik egymást, és az eredmények, tapasztalatok a többség számára „rejtve maradnak”. Ezen mindenképpen változtatni kell, és akár állami, kormányzati támogatás bevonásával egységesíteni, országos szintre emelni a mérnök szakma iránti érdeklődést. Egy egységesebb, minden résztvevő által támogatott együttműködés és a felek érdekeit figyelembe vevő ösztönzőrendszer kidolgozása lehetne a megoldás.•

 
Inno-tér
Innotéka