Inno-tér
2017. május 9.

Jó helyen vannak a földikutyák

Védett természeti terület lett a délvidéki földikutya bajai élőhelye.


A kritikusan veszélyeztetett faj megóvása érdekében rezervátummá nyilvánította a földikutya néhány éve felfedezett hazai élőhelyét a földművelési miniszter. 2013-ban merült fel, hogy délvidéki földikutyák élhetnek az egykori katonai lőtér területén, amit azóta tudományosan is igazoltak. Ez az őshonos faj annyira megritkult, hogy mára alig ezer példány élhet belőle a Kárpát-medencében. Ezért is van akkora jelentősége a 321 példányból álló bajai állománynak, amelynek életképességét az is bizonyítja, hogy egyedszáma a felfedezését követő négy évben jelentősen szaporodott. A legritkább emlősfajok közé tartozó, föld alatti járatokban közlekedő, vakon élő és a talaj rezgése alapján tájékozódó dél­-vidéki földikutya összesen három helyen fordul elő a világon, közülük egy a szerbiai Vajdaságban, kettő pedig a Kiskunsági Nemzeti Park területén található.

Eredetileg ipari fejlesztési célokat szolgált volna a bajai földi­kutya-rezervátum 114 ezer hektáros területe, ezért egy minden ér­dekelt fél számára elfogadható kompromisszumos megoldást kellett találni, ami, úgy tűnik, sikerült, ugyanis a természet védelme szempontjából az értékes gyep és a különböző állományalkotó fajok megőrzése a cél, de – a jelenlegi állapotot szem előtt tartva – napelemparkként is funkcionál majd a jövőben a terület, hang­zott el egyebek között a természetvédelmi terület határát jelző tájékoztató tábla kihelyezése után megtartott sajtótájékoztatón.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka