Ismét a Samsung a legnépszerűbb
Világszerte 7,8 százalékkal, közel 290 millióra nőtt az okostelefonok kiszállítása az előző év azonos időszakához képest, olvasható a jelentésben. Ez volt a harmadik egymást követő negyedév, amikor növekedést jegyeztek föl, ami kétéves csökkenés után a piac határozott élénkülését mutatja. Az idei első negyedév legnagyobb vesztese egyértelműen az Apple volt, miután közel 10 százalékkal esett vissza a szállított iPhone-ok száma globálisan, ezzel szemben a kínai Xiaomi két számjegyű növekedést produkált. A Samsung valamivel több mint 60 millió mobilt szállított, közel ugyanannyit, mint az előző év azonos időszakában, mégis 20,8 százalékos piaci részesedéssel sikerült visszaszereznie az első helyet a gyengébb eredményt produkáló Apple-től. A lista negyedik és ötödik pozíciójában az Európában kevésbé ismert Transsion és OPPO szerepelt. Érdekesség, hogy a Huawei és a Honor nem került be az első ötbe annak ellenére, hogy a negyedév első hat hetében a legjobban teljesítő márkák voltak. Nabila Popal, a piackutató cég kutatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Top 5 vállalat között pozícióeltolódás tapasztalható, ami valószínűleg folytatódni fog, mivel a piaci szereplők a fellendülés utáni világban kiigazítják stratégiáikat.•
Címlapkép forrása: Depositphotos/tinx